FesztiválSci-fi fesztivál, TriesztKinoszauruszok és vad macskákMatos Lajos
Jerney Judit
Kezdetben voltak a dinoszauruszok. Vitorlázó repüléssel indult halászni a fákról fejjel lefelé csüngő sárkánygyík, a Pterodactylus, a Brontosaurus excelsus pedig a sekély vízben áztatta fáradt tagjait. Aztán egy szép (?) napon valami történt. A felsőkréta korban ezek az óriási őshüllők hirtelen eltűntek a Föld felszínéről. Pusztulásuk oka ma is rejtély. Agyuk nagysága már túlságosan kicsi volt a hatalmas testhez képest? Megváltozott a hőmérséklet, vagy átmenetileg úgy alakult a mágneses tér, hogy a kozmikus sugárzás halálra bombázta a hüllőóriásokat? Talán nem érdektelen ennek ürügyén elmondani, hogy néhány évtizede egy kiváló magyar ideggyógyász állatkísérletek és klinikai megfigyelések alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magasabb rendű élőlények megfelelő szaporodásához, a szexuális vágyhoz az élet feszültségeiből eredő szorongás feltétlenül szükséges: hermetikusan zárt, tökéletesen biztonságos körülmények között a fajfenntartás megszűnik. A dinoszauruszok eltűnése az élet színpadáról ezen – sok más érdekes eszmefuttatásra is alkalmas – elmélet szerint úgy magyarázható, hogy már olyan óriásiak és meg-támadhatatlanok voltak, hogy senkitől – ember akkor még nem volt – és semmitől nem kellett szoronganiok, így aztán csöndben, békésen kipusztultak.
A film már történetének kezdetén fölfedezte az óriáshüllők komor szépségét; a szorongás hiányában kimúló őslényeket a mozinézők szorongás iránti vágya 65 millió év után ismét életre keltette.
A mozivászon dinoszauruszai – nevezzük őket egyszerűen kinoszaurusznak – bizonyos Willis H. O’Brien-nek köszönhetik létüket. Ez a műkedvelő szobrász néhány sikeres rövidfilm után készítette Conan Doyle egyik regényének filmváltozatában a trükkfelvételeket: 49 dinoszaurusz-modell mozgatásával jelenítette meg az isten háta mögötti őserdő fennsíkján csörtető kinoszauruszokat. Ez 1925-ben történt. A moziszörnyek azóta számtalan kaland- és rémfilmben riogatták a szereplőket, meg a nagyérdemű közönséget, mind színesebb és szélesebb vásznú változatban, sztereohangon bömbölve.
A XVII. Nemzetközi Sci-fi Filmfesztiválon, a trieszti éjszakában is fölhangzott ordításuk, mikor a Dinoszauruszok bolygólya című amerikai filmet vetítették. A film hősei olyan égitesten szenvednek (űr)hajó-törést, ahol efféle őslények uralkodnak. A kritikán aluli színvonalú szöveg és színészi játék, s az igen nehézkes trükkmunka miatt a film kinoszauruszaival együtt már néhány óra alatt méltán feledésbe merült. A hátborzongató elnevezésű kanadai produkció (rendező: Denis Heroux) alaposan megfelelt címének. A keretjáték főszereplője, a láthatóan szorongó író (Peter Gushing remek alakítása) rendőrségi hírek, újságcikkek tanulmányozása után ráébred, hogy az emberiség különös összeesküvés áldozata: valamennyien a macskák rabszolgái vagyunk, a cicák titokzatos társadalma arra kényszerít bennünket, hogy etessük, dédelgessük őket, s ha valaki hatalmuknak megpróbálna ellenszegülni, habozás nélkül elpusztítják. Nem tudom, hogy az orvosi laboratóriumokban kísérleti állatként tartott macskáknak erről mi a véleményük, de a film három epizódjában a cicák ördögi befolyása tényleg érvényesült: bosszút álltak meggyilkolt gazdájukért, démoni erővel ruházták fel azt, akit szerettek, s végül a titkukat leleplezni próbáló írót is elintézték, az áruló kézirat a tűzbe került – a manapság használatos filmanyag azonban éghetetlen, így aztán a történet vetítését (sajnos) még a macska-maffia sem tudta megakadályozni.
Az előbbiek torzító tükrében úgy tűnhet, hogy sci-fi fesztivál csak jól-rosszul megcsinált horrorfilmek seregszemléje. Szerencsére a valóság ennél sokkalta jobb.
A trieszti rendezőség okos hagyománya, hogy bemutatnak egy csokorra valót a fantázia határterületeit ostromló tudomány legújabb eredményeit ismertető filmekből is. Idén, a „holdséta” tizedik évfordulóján vetítették az Apolló űrrepülésekről, illetve az Apolló–Szojuz programból készített filmeket; majd az Amerikai Űrhajózási Hivatalnak a következő évtizedekre vonatkozó terveit is láthatta a közönség. Napenergiát arató űrhajók. Földön-kívüli települések, űrsikló – ez volt talán a fesztivál legfantasztikusabb mozija.
A zsűri egyik különdíját is egy remekbesikerült tudományos film nyerte: A tíz hatványai. Először egy- majd tízméteres oldalhosszúságú négyzetben láttuk ugyanazt a jelenetet – fiatal pár piknikezett a pázsiton –, majd a kamera tovább indult fölfelé, minden tíz másodpercben tízszeresére növelve a távolságot. Hamar térkép lett a táj, és 1024 méterre szállva már nyoma sincs a Földnek, hiszen ez száz fényévet jelent. Aztán visszazuhantunk és továbbmentünk az ellenkező irányba: a fiatal férfi kezének sejtjei, majd azok atomjai tűntek fel, átjutottunk az elektronfelhőn, egészen az atommagig. Érdekes és okos lecke volt ez, a mindenséghez mérve magunkat; – bár az ötlet nem új: tíz éve éppen Triesztben díjazták a Kozmikus zoom című rövidfilmet, mely hasonló utat járt be a nézővel, csak nem ilyen tudományos pontossággal.
A fesztivál nagydíját a Pirx berepülőpilóta című lengyel film kapta, a forgatókönyvet Stanislaw Lem A tárgyalás című magyarul is megjelent novellájából írták. Pirx parancsnok a Szaturnuszhoz repül űrhajójával. Az elvégzendő feladat nem túlságosan izgalmas, de az utazás mégis különleges, mert a legénységnek egy, vagy több tagja nem ember, hanem robot. A nagy elektronikus cégek már olyan robotokat készítenek, hogy azokat egyáltalán nem lehet megkülönböztetni az embertől. Csak egy különbség van: sokkal tökételesebbek, mint az emberek. Pirx-nek az űrutazás végén majd véleményt kell adnia a legénység tagjairól, anélkül, hogy tudná: emberről, vagy gépről ír minősítést. A cégek érdeke az, hogy bebizonyítsák: a gépek használhatóbbak, mint mi, ezért úgy programozzák a robotot, hogy az a Szaturnuszhoz érve olyan veszélyhelyzetet idézzen elő, hogy a parancsnok bármilyen utasítása az űrhajón tartózkodó emberek pusztulásával járjon, a gép azonban a legnagyobb gyorsulást és lassulást is túlélve diadalmasan visszavezesse a Földre az űrhajót. A program ördögien tökéletes, a robot is tökéletes – ugyanúgy eszik, iszik, árulkodik, mint a többiek – csak éppen azzal nem számol, hogy az ember tökéletlen és gyenge. Pirx a kritikus pillanatban – Okos emberre jellemző módon – tétovázik a választható lehetőségek között, nem ad parancsot, mire a robotpilóta a beléje programozott, helyes megoldással megmenti az űrhajót, a gépember azonban megsemmisül.
Marek Piestrak filmje néhol kissé lassú, de igen látványos, jól fényképezett, igazi sci-fi mozi; remélhetőleg rövidesen a magyar közönség is láthatja.
A legjobban rendezett játékfilm az NSZK-ban dolgozó Rainer Erler Plutonium című tv-filmje volt. Arról szól. hogy egy dél-amerikai államban, ahol szörnyű nyomor van, és amelyet gátlástalan katonai junta vezet, egy atomerőműből – német szakemberek építették és kezelik – a gerillák elrabolnak egy főmérnököt. Egy amerikai tv-riporternő megpróbál közvetíteni a kormány és a gerillák között, és végül sikerül a túszt politikai foglyok szabadon bocsátása ellenében megmenteni. Idáig igazán mindennapos történet, nemde? Néhány hónap múlva az atomerőműből – állítólag – eltűnik öt atombomba készítéséhez elégséges tömegű plutonium, mégpedig, onnan, ahol a nemrég elrabolt főmérnök dolgozik. A riporternő visszatér a helyszínre, de az erőműben cáfolják a hírt – a biztonsági intézkedések lehetetlenné teszik, hogy ilyesmi előforduljon. Aztán kiderül, hogy a főmérnök valóban kicsempészte a plutoniumot: az őt elrabló gerilláknak, akik meggyőzték ügyük igazáról. Csakhogy a „gerillák” titkosrendőrök és a kormány számára lopatták el a hasadóanyagot, hogy fasiszta államuk, „atomhatalommá” válva nagyobb nemzetközi tekintélyt szerezzen. Mikor a riporternő megkísérli, hogy ezt a manipulációt leleplezze, egy elrobogó autóból lelövik – állítólag valami terroristák, bár a kocsiról kiderítik, hogy a titkosrendőrség tulajdona... A tévéműsornak vége. Félő azonban, hogy a történet folytatódik. A tudományos fikcióból – sci-fi – így lesz mind gyakrabban társadalmi fikció – soc-fi.
A rövidfilmek Triesztben mindig igen jók. Az idei fesztiválon két magyar film szerepelt az erős mezőnyben, Reisenbüchler Sándor: Pánik és Bányai István Hamm című munkája. A Pánik nagy sikert aratott és az összetéveszthetetlenül egyéni stílus és látásmód alapján úgy érzem, jobban megérdemelte volna a legjobb rövidfilmnek járó díjat, mint az olasz Guido Manuli S. O. S. című filmje, mélyben voltak ugyan kitűnő ötletek is, de ezek csak egy-egy pillanatra villantak fel.
A fesztivál legnagyobb sikere a különdíjjal jutalmazott szovjet rövidfilm, Taraszov Kapcsolat című remeke volt. A gyönyörű színekben pompázó réten fiatal festő sétál, majd észreveszi a kis tavat és lábát a vízbe lógatva, lehunyt szemmel végigdől a parton, miközben egy közismert világslágert dúdol. Az égből közben űrhajó ereszkedik alá és valami alaktalan, zöldes-piros színben játszó idegen lény gördül ki belőle. Odagurul a fiúhoz és óvatosan megbirizgálja a talpát. Az csiklandósan fölnevet, de amikor megpillantja az ismeretlen szörnyet, rémülten fölrohan a közeli dombra. A lény elővigyázatosan próbál kapcsolatot teremteni a festő otthagyott csizmájával: először megérinti, aztán fölveszi az alakját és óriás csizmaként igyekszik új ismerőséhez hasonulni, végül fölhúzza a lábbelit és a fiatalember után ered. Az félelmében kalapját, pipáját és festékes dobozát is eldobálja – a látogató ezeket is gondosan tanulmányozza és magához (magára, magába?) veszi. Festő barátunk, aki arcát a kezébe temetve hasal a földön, föleszmél arra, hogy az ormótlan tömeg ott tornyosul fölötte, tetején a kalap, valahol lejjebb a pipa, alul pedig csizmát visel és szörnyű hamisan, bizonytalanul dúdolgatni próbálja a slágert. A fiú ezt már nem bírja elviselni, elzümmögi hát a dallamot. Ismételnek – az eredmény mind tűrhetőbb. Végül egymást átölelve fújják a nótát, vidáman lépegető alakjuk megsokszorozva tükröződik egy szöcske szemének mozaiklapjain.
Azóta, hogy láttuk Taraszov pompás filmjét, azonnal fölkapjuk a fejünket ha valaki igen hamisan dúdol a közelünkben. Az űrből beszivárgó vendégek már ilyen sokan köztünk vannak?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 900 átlag: 5.51 |
 |
|
