Tárgyalótermi filmekTörvénytől sújtvaBodolai László
A törvény az igazságért, a film a hatásért perel. A mozivászon bíróságain aztán egymásra találnak.
Petrocelli, az olasz származású ügyvéd, aki csak ártatlanokat védett, és mindig nyert, miközben a valódi bűnöst is lebuktatta, talán még mindig lakókocsiban lakik valahol a sivatagban, és valószínű, hogy a memphisi Cég vagy a New Yorkban praktizáló ördög sohasem fogja megkeresni visszautasíthatatlan állásajánlattal. Éppen ezért lehetett őt szeretni. A kisemberek ügyvédjeként Petrocelli a magyar sorozat-folklór darabjává vált, mint Derrick, Isaura vagy Mork, „az úr az űrből”, aki épp Petrocellit parodizálva mosta tisztára magát a bolonddá nyilvánítási eljárás során két nanu-nanu között, legalábbis a magyar szinkron szerint.
Petrocellinek volt még egy vitathatatlan hatása mifelénk: általa a törvénytisztelő, tárgyalótermet csak hírből ismerő átlagpolgár többet tud az amerikai büntetőeljárásról, mint a hazairól. Töményen kaptuk a kliséket az amerikai tárgyalótermekből, hetente egyszer, vágóképként a vidéki törvényszék Capitoliumra emlékeztető épületét, a pocakos ügyészt, az ügyvédet („tiltakozom, bíró úr!”), a frappáns perbeszédeket, az amerikai zászló alatt ülő parókás, komoly bírót a húsklopfolóra hasonlító kalapácsával a pulpituson („csendet kérek vagy kiüríttetem a termet!”), a tisztelt esküdtszéket, és természetesen a lépcsőn várakozó, elmaradhatatlan sajtót.
A tárgyalás hálás téma. Látványos, igazi dráma. Ki az, aki nem szereti a küzdelmet? Ki az, aki nem szereti látni, ha az Igazság győz? És ha nem győz? Már a küzdelem is nemesít. Peter Greenaway imád bírósági tárgyalsokra nézőként beülni. Mint mondja, ott lehet a legeredetibb élményekre szert tenni. Egy bizonyos élménytől azonban mindannyian rettegünk. Attól, hogy nem nézőként, hanem vádlottként keveredünk egy büntetőeljárásba. Vagy épp csak a jogainkat kell érvényesíteni egy polgári perben. Ez a szorongás ihlette a legklasszikusabb per, a néhai Josef K. perének történetét. Kafka gyakorló jogászként mindennapi kapcsolatban élt az emberiség legellentmondásosabb teremtményével, a Törvénnyel.
A törvények, rendeletek, rendelkezések, utasítások, irányelvek, iránymutatások, utazási feltételek, házirendek és társaik szigorúan felépített hierarchiájában egyensúlyozva vagy vergődve éljük mindennapjainkat. A Törvényt minden pillanatban alkalmazzuk, és akarva vagy akaratlanul elég gyakran megsértjük. Újságot veszünk az újságosnál: Polgári Törvénykönyv, adásvétel; felszállunk a villamosra: Polgári Törvénykönyv, szolgáltatási szerződés; két sör után ülünk be az autóba, vagy túllépjük a megengedett sebességet: KRESZ, Büntető Törvénykönyv; születünk, házasodunk, válunk: Családjogi Törvény; pénzt veszünk fel az ATM automatából: Hitelintézeti Törvény; illegálisan másolt szoftver segítségével írjuk a cikkünket, börtönben, fúrótoronyban, repülőgépen, hajón vagy netán turistabuszon játszunk le egy jogvédett videókazettát: Szerzői Jogi Törvény, Büntető Törvénykönyv; kutyát sétáltatunk: Ebrendelet. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni.
A Törvény misztérium. Valamikor a vallás része volt, mára maga is szigorú, tekintélyt követelő vallássá vált. Felépítette templomait, kialakította szertartásait. Az ügyészek, az ügyvédek és a bírák személyében papjai is vannak. Hozzájuk képest mindenki mellékszereplő a tárgyalótermi drámában: a tanúk, a szakértők, a peres fél és a vádlott is. Ennek a vallásnak az istene az Igazság, a törvény őt szolgálja. A törvény az Igazság nevében véd és fenyeget. Ez az egyetlen vallás, amelyben engedélyezett az emberáldozat. A Törvény meghatározza jogainkat és megállapítja kötelezettségünket. Az egész életünk nem egyéb, mint jog és kötelezettség, amit szigorúan be kell tartani, mert összeütközésbe kerülünk vele. A „társadalmi szerződés” elmélete szerint jogaink egy részéről valamikor lemondtunk, és átadtuk az Államnak, a Hatalomnak. Már nem ölünk, korlátozottan büntetünk, ez a Hatalom kiváltsága. A Hatalom irányít és véd bennünket átengedett jogaink alapján. A Hatalom tartatja be a Törvényt, a tőle független törvénykezés igénybevételével, a Törvény alapján szolgáltat Igazságot. De az igazságszolgáltatás során soha sem az Igazságra, hanem a Törvényre hivatkozik, és a legfontosabb alapszabályra: a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősség és a felelősségre vonás alól. A Törvény, akárcsak a legtöbb vallás, kíméletlenül behajtja az őt megillető adót. Az Igazságért pénzt, sokszor rengeteg pénzt kell fizetni, az Igazság többnyire a pénz igazsága.
A törvény kapujában
Ilyen vagy olyan okból, pénztelenség, dac, virtus, balsors és még ki tudja mi miatt, emberek tömegei élnek a Törvény határán, vagy azon kívül. Nekik természetes életforma a fenyegetettség. Ha lesújt, közönyösen veszik tudomásul, mint a Törvénytől sújtva vagabundjai. De nem kell ahhoz feltétlenül bűnözőnek lenni, hogy kicsússzunk a védelme alól. Bárkivel, bármikor megeshet. Elég egy szerencsétlen kormánymozdulat vezetés közben, egy hamis tanúvallomás, egy rendőrségi túlkapás. Elég, ha rossz pillanatban érkezünk vagy rossz helyen vagyunk. Ha beindult a Törvény gépezete, akkor érezzük meg igazán félelmetes, irracionális erejét. Egy bírósági eljárás a valós helyzettől függetlenül bárhogy végződhet. Ilyenkor eszeveszettül keresi mindenki az Igazságot – valójában a maga igazságát –, van aki becsvágyból, van aki munkaköri kötelességből, van aki megszokásból, van aki azért mert az életéért, vagyonáért küzd.
Az igazságkeresés leglátványosabb része a tárgyalás. A Törvény csak keretet ad az Igazság megtalálásához, ezt a keretet a tárgyalás során a résztvevőknek kell kitölteni. A perben résztvevők: az ügyész, a bíró, az esküdtek; továbbá az eljárásba sodródó kívülállók: a tanúk, a szakértők; végül akinek a bőrére megy az egész: a vádlott vagy a jogaiban sértett fél. Nekik tolmács kell, aki ért a tárgyalás nyelvén. Ez a tolmács az ügyvéd, napjaink írástudója, a Törvény, a Jog ismerője és értelmezője. Mert a Törvény nyelvét, rendszerét laikusként csak annyira értjük, mint a mende törzs tagjai az Amistadban. Mindannyian ismerjük az ősrégi tolmácsviccet. „Kihallgatás, jobbra a seriff, középen a tolmács, aki fordít, balra a mexikói bankrabló. Seriff: Hová dugtad a pénzt? Bankrabló: Nem tudok semmiféle pénzről. Seriff: Ha nem mondod meg, lelőlek! Bankrabló: Elástam a temetőben. A tolmács fordít: Nem félek a haláltól.” A klasszikus amerikai ügyvédvicc az Esőcsinálóban hangzik el: „Mi a különbség egy elgázolt ügyvéd és egy elgázolt görény között? Az ügyvéd előtt nincsen féknyom.”
Hogyan függ össze a két vicc? Az ügyvédnek legalább annyira ki vagyunk szolgáltatva, mint a tolmácsnak. Az amerikai köztudatban az ügyvéd, mint egy héja vagy keselyű, kihasználja a tudása adta előnyét. A jog, a Törvény tudása hatalom, amit pénzre lehet váltani. A Cég és Az ördög ügyvédje már erről a világról szól. A Jog – Hollywood sugallata szerint – az ügyvédek segítségével a maffia vagy egyenesen a Sátán szolgálatában áll. „Miért a jog? Miért az ügyvédek? Azért fiacskám, mert a jog tár ki mielőttünk minden ajtót. Az a mindenre érvényes belépő!” – hangzik el a kérdés és a válasz Az ördög ügyvédje végén. Az Esőcsinálóban tragikomikus jelenet, amikor az egyébként szimpatikus zugügyvéd a kórház betegei közül próbál magának kuncsaftot szerezni. Pedig ez még enyhe módszer. Persze szólnak filmek becsületes ügyvédekről is. Példának itt van mindjárt az Esőcsináló, a Vinnie, az együgyű, a Törvényszéki héják, a Becsületbeli ügy. Az utóbbi érdekessége, hogy katonai bíróság előtt játszódik. Ha valaki megjárta már a sereget, tudja, mit jelent ez. A katonai büntetőeljárás a törvénykezés külön műfaja, bárhol folyik a világon, és a vádlott a per eredményeként könnyen a Dombon találhatja magát. Az ítélkezést igencsak befolyásolhatják a csillagok. Talán azért olyan hatásos a fiatal ügyvéd tiszt és a cinikus, öreg tábornok végső összecsapása. Persze a civil életben sincs ez másképp: a statisztikák szerint a gazdagabb vádlott esélye a felmentésre mintegy tizenötször nagyobb, mint a szegényé. (Legutóbb az O. J. Simpson-ügy volt erre jó bizonyság.) A „jó ügyvédek” naiv idealizmusát látva (legfrissebb példa rá a Civil Action Travolta játszotta főhőse) olyan érzésünk támad, mintha az ilyesfajta filmeket a jogász szakma finanszírozná a reklám kedvéért vagy lelkiismerete megnyugtatása végett.
Büntetőperrel akár ölni is lehet. Jézus megfeszítését is tárgyalás előzte meg. Stendhal hőse, Julien Sorel „öngyilkosságának” eszközéül – Autant-Lara filmje nyitójelenettel nyomatékosítja – egy koncepciós bírósági eljárást választott. Jól tudta, mire számíthat. Julien Sorel öntudatával, Camus hőse közönyével irritálta bíráit. Mindketten belehaltak. Életrajzi adatok szerint Camus kedvenc írója Stendhal volt. Roger Waters-ra bevallottan hatással volt a Közöny a Fal megírásakor. Emlékszünk a film operaszerű végére? A Törvényszékre a Fal mellett, Pinkre a vádlottra, Féreg úrra, a bíróra, a tanúkra: a Tanárra és az Anyára? A jogtörténeti tanulmányként is értékelhető Ken Russell film, az Ördögök is ebbe a vonalba tartozik. És akkor még nem beszéltünk a szocializmus koncepciós pereiről.
A „szökevény-”, illetve a „börtönfilmekben” az Igazság keresése a tárgyalótermen kívülre szorul. Ezek a filmek eleve feltételezik, hogy az Igazság és a Törvény legtöbbször nincs összhangban (Szökevény, Éjféli expressz, A remény rabjai). Érdekes fikció az amerikai igazságszolgáltatás sebezhetőségéről szóló Esküdt ellenségem és remake-je: Az esküdt. Történetük az angolszász büntetőeljárás laikus szereplőjének, az esküdtszéknek esendőségével játszik. Az esküdtnek választott, majd megzsarolt, kiszolgáltatott nő magányos harca a maffiával és az igazságszolgáltatással különösen aktuális téma. Nálunk most tervezik a „kemény” ügyeket tárgyaló ügyészek és bírók titkosszolgálati védelmét lehetővé tevő jogszabály elfogadását.
Törvény(forgató)könyv
Valószínű nem szerepelne ennyit a filmvásznon a bíróság, ha az amerikai tárgyalótermek világa az angolszász jogrendszer sajátosságai miatt nem lenne ennyire látványos. Mint ahogy számos filmben látható, a bizonyítási eljárás voltaképpen egyfajta párbaj az ügyész és az ügyvéd között. Az izgalmakat fokozza az is, hogy az eljárás során az úgynevezett precedensjog (esetjog) dominál. Ez azt jelenti, hogy az adott üggyel analóg korábbi jogesetek, ítéletek felhasználhatóak mind az eljárás, mind a döntéshozatal során. Jó példa erre az Esőcsinálóban a lopott bizonyíték felhasználása körüli vita.
A vádlott bűnösségét az ügyész és ügyvéd teljesítményének mérlegelése után a civilekből kiválasztott esküdtszék állapítja meg, a bíró csak az eljárás törvényessége felett őrködik, és kihirdeti az ítéletet. Az esküdtek kiválasztásának procedúrája Az ördög ügyvédje, Az esküdt, az Esküdt ellenségem című filmekben jól nyomon követhető, hatékonyságukra a legmegfelelőbb példa A tizenkét dühös ember. A filmekben sokszor emlegetett vádalku esetében arról van szó, hogy több bűncselekmény közül csak a legenyhébb miatt emelnek vádat, és ez ellen a vádlott nem tiltakozik.
Néhány film főszereplője pályakezdő jogász (Manhattanra leszáll az éj, A Cég, Esőcsináló), de más filmekben is számos utalás történik a jogi karrier fázisaira. Az Egyesült Államokban ahhoz, hogy jogi pályára léphessen valaki, négy évet el kell végezni valamilyen egyetemen, ezután lehet jelentkezni a jogi egyetemre, ami újabb négy évet jelent. A jogi egyetem befejezése után szakvizsgát kell tenni, amely feltétele annak, hogy a jogász mint ügyvéd vagy ügyész praktizálhasson. (A Cég és az Esőcsináló külön jelenetet szentel a szakvizsga sikeres letételét követő ünneplésnek). Minden államban más az előírt szakvizsga, így csak abban az államban lehet eljárni, amelyikben a szakvizsgát letették. Esetenként egy másik állambeli bíró az előtte zajló perben ez alól kivételt tehet, mint például a Vinnie, az együgyű című filmben. A helyi bírókat, ügyészeket a lakosság választja. A Manhattanra leszáll az éj című filmből megtudhatjuk, a választást megelőző korteshadjárat kísértetiesen hasonlít egy polgármester- vagy elnökválasztáshoz. Érdekesség, hogy a kisebb városokban, és falvakban a jogi végzettség nem feltétel, egy köztiszteletben álló helyi polgárt is bíróvá választhatnak. A Pokoli leckében bekövetkezett, illetve Az ördög ügyvédje végén alternatívaként felvázolt, pervesztésből adódó ügyészi vagy ügyvédi karriertörés csak ritkán, a nagy nyilvánosságot kapott ügyek esetében fordul elő, akkor is szinte kizárólag nagyvárosokban. Az ügyész nagyon-nagyon ritkán mond le, az ügyvéd szinte soha nem lép vissza magától.
A magyar filmművészetben nem divat a tárgyalóterem. Ennek oka a múlt rendszer zártságában és a magyar jogrendszerben keresendő. Bár a tárgyalások kevés kitételtől eltekintve nyilvánosak, a „Törvény” hatalma itt sokkal nagyobb volt annál, hogy egy abszolút igazságosnak kikiáltott társadalomban az igazság lehetséges variációit boncolgassák. Másrészt a magyar eljárásjog – filmes szemmel – rendkívül unalmas. Mi az angolszásszal szemben az úgynevezett kontinentális jogrendszerhez tartozunk. A bíró szerepe sokkal erőteljesebb, a végső döntést is a bírói tanács hozza meg. Szó sincs vérre menő csatákról az ügyész és az ügyvéd között, nincsen esküdtszék, a laikus elemet, a közembert általában két ásítozó ülnök képviseli a pervezető bíró mellett. Nálunk kismértékben dominál a precedensjog, mindig a tényállás és a bizonyítékok alapján, a jogszabályoknak megfelelően döntenek.
Figyelemreméltó dokumentumfilm a magyar büntetőeljárásról Vészi János filmje, A halál villamosa. És természetesen ebbe a körbe tartozik A tanú, az abszurdumba hajló törvénytelenség szatírája. Kíváncsian várom, mikor készül magyar film egy kezdő ügyvédről, aki egy Aszód–Tököl relációban nevelkedett, a rendőrök által jokerként mindig előrángatható, mindent „beismerő” szerencsétlent kirendelt védőként fel tud mentetni a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1278 átlag: 5.55 |
 |
|
