KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/október
FÁBRI 100
• Gelencsér Gábor: Egy modern klasszikus Fábri Zoltán (1917–1994)
• Barabás Klára: Fábri Zoltán és a cenzúra A történelem körhintáján – Fábri 100
PARANOIA THRILLER
• Benke Attila: Belső ellenségek Kortárs amerikai politikai thrillerek
• Sepsi László: B-gyilkos Amerikai bérgyilkos
• Fekete Martin: Összeesküvések Z-től I-ig Francia paranoiathrillerek
• Barkóczi Janka: Lázas város A kairói eset
• Teszár Dávid: Fehér gallér, zöldhasú Koreai politikai thrillerek
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Megfontolt felforgató Ruben Östlund
A KÉP MESTEREI
• Vincze Teréz: A fenséges realizmus mestere Lee Ping-bin
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A talált tárgy felmutatása Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 3. rész
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 2. rész
• Cserháti Zoltán: „Megfogott a kuflik humora” Beszélgetés Jurik Kristóffal és Molnár Ágnessel
• Varga Zoltán: A király meséi Újváry László (1945–2017)
• Mészáros Márton: Humorra hangolva Beszélgetés Vékes Csabával
• Vajda Judit: Színház az egész alvilág Hetedik alabárdos
FESZTIVÁL
• Várkonyi Benedek: A fény művészete Szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Krízis és terápia Szemrevaló/Sehenswert
KÖNYV
• Sághy Miklós: Át a labirintuson Gelencsér Gábor Magyar film 1.0
• Murai András: Forradalmi kötet ‘56, te suhanc
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Elvarázsolt kastélyok Stephen King: Az
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Búcsúfilmezés Logan Lucky – A tuti balhé
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Megmutatni Azt Az
KRITIKA
• Varró Attila: Anyasági vizsgálat anyám!
• Baski Sándor: Ozon-réteg Dupla szerető
MOZI
• Huber Zoltán: Borg/McEnroe
• Kránicz Bence: Wind River – Gyilkos nyomon
• Kovács Gellért: Viktória királynő és Abdul
• Varró Attila: Tulipánláz
• Kovács Kata: Az igazi törődés
• Alföldi Nóra: Újra otthon
• Benke Attila: Négyen a bank ellen
• Barkóczi Janka: Isten hozott Németországban!
• Lovas Anna: Sokkal több, mint testőr
• Sepsi László: Nyílt tengeren: Cápák között
• Fekete Tamás: Renegátok
DVD
• Gelencsér Gábor: A kőszívű ember fiai
• Kránicz Bence: Egyes nők
• Kovács Patrik: Égigérő fű
• Szántai János: Lángoló agy
• Pápai Zsolt: A tehetség
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Alien: Covenant

Kígyó a kertben

Varró Attila

A modern populáris filmmítoszokban a nyolcadik utas a magaskultúra.

 

Mint azt a midikloriánok baljós árnya mutatja, bármely népszerű fantasztikus film univerzumát a franchise-á válás során nemcsak a piaci igényekhez történő túlzott igazodás Halálcsillaga fenyegeti, de az utólagos szerzői értelmezgetések és életmű-építgetések végzetes vírusai is: amint egy sci-fi, űropera vagy fantasy eléri a kultikus státuszt, épp olyan kontraproduktív stratégiát jelent újabb és újabb szoros másolatokkal megkísérelni piaci reprodukcióját, mint felülírni a szerzők újabb eszméivel, elképzeléseivel vagy egyszerűen csak hóbortjaival. Az 1979-es Alien minimalista űr-slasherje részben azért lépett olyan hatékony szimbiózisba a nagyközönséggel, mert Ridley Scott – mit sem sejtve műve leendő karrierjéről – egyáltalán nem próbálta hangzatos eszmék szolgálatába állítani kozmikus hipermonstrumát (vagy ha igen, rendkívül jól leplezte ezt): mindenki, sarki péktől Barbara Creedig, azt látta bele zsigeri erővel működő párbites rémtörténetébe, ami legközelebb állt szívéhez-lelkéhez, bizonyítékot találva rá a gigeri látványvilágban, a szórványos, széttartó referenciakészletben („loptam én mindenkitől”, jelentette ki utólag O’Bannon), valamint kiválóan eltalált és eljátszott hét karakterében. Scott azonban már a Szárnyas fejvadász direktori verzióiban egyszarvúra pattant, hogy még inkább saját képére hajtogassa sikerdarabját – megfeledkezve róla, hogy az a sikerdarab populáris mítosszá válva pompásan elboldogul magában is, és legfeljebb annyira az övé, mint a Fehérlófia legendája az első vándor táltosé, aki pár kupa kumisz után előadta az ismeretlen hallgatóságnak.

Amikor oly sok jobbnál-jobb folytatás, sikeres crossover, szerteágazó regény- és képregényverzió után az Alien-franchise 2012-ben visszakerült a hajdani babérjaira vágyó rendezőhöz, a nézőknek már esélyük sem volt rá, hogy ne valami monumentális eszme-eposz nyitódarabjával szembesüljenek, amelyben a szerző-mesélő végre elmagyarázza nekik, hogy a Hétszűnyű Kapanyányimonyók hogyan utal a sumér rokonságra vagy mi köze van a Nagy Kazah Falloszistenhez. Az idei folytatás rögtön a címével jelzi, hogy a törekvés a régi, csupán a kultúrkör változott – a Prometheus-mítosz után most valami ószövetségi értelmezési keretbe zárva vitorláznak át a pionír-hősök egy új világba, hogy aztán az eredeti rémfilm-elvárásokhoz mérten rút halállal lakoljanak csupa szűk, nyirkos és sötét helyen. Bibliai és miltoni utalásból ugyanis annyi akad, mintha egy vasárnapi iskola zsúr-vetélkedőjén járnánk; a megafonnal harsogott szerzői üzenet pedig az istenkísértő Prometheus mitológiai tanulságai után immár a Szárnyas fejvadászból (és hatszáz robotfilm-utánzatából) jól ismert Frankenstein-intelmet köti lelkünkre, méghozzá olyan világos és hatékony módon, hogy nem akad néző, aki a moziból hazatérve ki ne dobná a karácsonyra kapott MI-barkácskészletét. Scott nem is igyekszik különösebben, hogy szépen felépített gondolatvilágáról váratlan fordulatokkal vagy új történetelemekkel vonja el a nézői figyelmet, a menetrendszerű pontossággal érkező összecsapások némi fazonigazítással korábbi Alien-filmekből kerülnek át – mint a nemi erőszakot idéző robot-hősnő harc 1979-ből és a finálé rakodórobotos/zsilipkapus leszámolása 1986-ból (bár itt legalább szkafanderben) – vagy akár valamelyik klónjából (lásd a Pitch Black éjjeli rajtaütését a mezőn, a fényérzékeny támadókkal).

Mindezek fényében aligha meglepő, ha a franchise sikerének zálogát jelentő monstrum a horrorfilm kígyója lett a sci-fi kertben, aki minél szaftosabb és véresebb erőszak-orgiákba csábítaná főhős-Éváját (és vele a közönséget) ebből az inger- és tudásszegény elveszett paradicsomból – ahol android okít androidot emberellenes közhelyekkel, ökológiai figyelmeztetések puffognak a telepes űrhajó falai közt és mindig akad egy természeti törvény, amit semmibe lehet venni, ha a dramaturgia úgy kívánja. A megduplázott antagonista kétféle Sátánt mutat fel a további folytatásokhoz: egy kulturális utalásokkal dobálózó, tudálékos és egomán übermensch steril Szerző-metaforáját, valamint a jó öreg ösztönszörny bűnös műfaji örömeit zuhanyzós szex-mészárlással és kannibál magzatokkal. Noha immár egyértelmű, hogy kettőjük közül ki a teremtő és ki csupán hatásvadász eszköz kezében, remélhetőleg a következő részben – ha már a zárójelenet alapján a skandináv mondakör a soros – ismét felülkerekedik a borzalmas Világkígyó és egy takaros Ragnarök keretében megszabadítja a franchise univerzumát a sci-finek álcázott, üres szerzői önistenítésektől.

 

Alien: Covenant (Alien: Covenant) – amerikai, 2017. Rendezte: Ridley Scott. Írta: Michael Green, Jack Paglen. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Katherine Waterston (Daniels), Michael Fassbender (David), Billy Crudup (Oram), Danny McBride (Tennessee), Carmen Ejogo (Karine). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 122 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13242