TelevízóEmpátia, telefonnalDomonkos László
Egyszál magában ül időről időre, szemközt velünk, elmaradhatatlan fehér öltönyében, göndör hajával, Sárdy János-arcának egész mosolyával, kamerák és disputák kereszttüzében. Telefonokkal körülbástyázva, hallózva, csevegve, kérdezve és félig agyonkritizáltan – televíziós korunk új mitologikus hőseként. A baj csupán az, hogy mitologizáló képességünk az utóbbi időkben félelmetesen fellazult. Mondhatni, egészen rakoncátlanná vált. Túlságosan erős paródiákból táplálkozó ironikus képességünk, túl könnyen lesz a hősből antihős, a mítoszból ellenmítosz, a főszereplőből epizodista, a fordítóból ferdítő. Pedig netán az is elképzelhető, hogy ama bizonyos király nem is akkor és nem is ott meztelen, amikor és ahol kiáltunk. Sőt talán nem is az a király meztelen. Mindenesetre jöhet az ellenérv: Rózsa Györgyről igen sokat beszélnek, még többet vitáznak, következésképpen Rózsa György népszerű. A tétel tetszetős, s bár a népszerűségnek kétségtelenül a fenti kritériumok is megfelelnek, elég a Regős István-féle riportsorozatot követő országos és egyöntetű szörnyülködésre gondolni, s máris láthatjuk: a népszerűtlenség elutasítással azonos. A műsorvezető vitatott személyiségén és stílusán túl viszont van egy ok, amely revíziót tesz szükségessé. Felülvizsgálatot a televíziós személyiség ügyében. Akinek nincs szüksége antihősre, s akinél nem kell kiabálni, hogy a király meztelen. Néhány évvel ezelőtt folyt némi vita erről, Vitray Tamás Csak ülök és mesélek...-jének és Hofi Géza ragyogásának csúcspontján voltunk, s e két nem mindennapi karakter előadói zsánere, mondandója, stílusa, eredetiségük egész mivolta kérdések sorozatát vetette fel. Rózsa György esetében (nem összehasonlításként!) némiképpen ugyanerről van szó – s mégis egészen másról.
Köztudott, hogy a Kapcsoltam... Vitray Tamás játékszenvedélyének gyermeke, miként az is, hogy Rózsa György egyenesen Vitraytól örökölte a telefonok fölötti vasárnapi országos uralmat. Eme örökség bizonyára – ahogy mondani szokták – jelentős súllyal nehezedett vállaira, ám műsorvezetőben a televízió talán igen, de a nézősereg garantáltan sohasem tűr meg epigonokat. Rózsa György mégsem egykönnyen jött, telefonált, és győzött. Ő ugyanis nem hűvös és metsző eleganciával okos, mint Vitray Tamás, nem lehengerlőén magabiztos és magakelletően jópofáskodó, enyhe bugyutasággal szétszórt vagy fölényeskedve vállveregető, mint... Ő egyszerűen csak Rózsa György, egy műsorvezető, aki rózsás mosollyal ”csak” szerény és kedves, néha diákosan félszeg is – de lényegi (népszerűségét egyidejűleg felerősítő és gyengítő) vonása nem ez. Ő az az epizodista, akiből főszereplő lesz.
A Kapcsoltam... ikszedik adása. Minden a helyén, minden a megszokott. A hatvanforintos kérdésnél tartunk. A telefonvonal túlsó végén a játékos kicsit, de azért észrevehetően bizalmaskodni kezd. A homo ludens nem csak állapot, stimulációs forrás is. Az illető a családi drukkereket elemzi, majd kijelenti, hogy a kérdésben szereplő pikoló inkább sörben jó. Rózsa György hallgat, icipicit mosolyog, amolyan nagybácsis bólogatással helyesel. Két eset lenne lehetséges: a játékos jókedvében vagy vérszemet kap, vagy magában nagyképű hólyagnak minősítvén a műsorvezetőt, „leállítja magát”, és abszolúte hivatalos formák között játszik tovább. Ami ehelyett történik: minden megy tovább. A játékos, amíg csak ötezerszázhúsznál ki nem száll, jókedvében marad, s a mértéket is tartja. Rózsa György pedig – veszi a lapot. S ez a lényeg.
Hogyan csinálja? Részben úgy, hogy mindvégig alig észrevehető módon ugyan, mégis igen határozottan rezonál partnere kedélyállapotára, részben akképpen, hogy kb. három perc múltán „bedobja” a pikoló világost az első adandó „milyen jó is lenne” – szituációban. Miként máskor Veszprémből telefonáló partnerétől a legelső és legkínosabb másodpercekben magától értetődő nyájas érdeklődéssel kérdezi meg, hogyan is áll most a bajnokságban a Bakony Vegyész. S amikor az illető visszakérdezett – „valami ismeretség?” – Rózsa csodálkozott el legjobban: nem, nem az. Ő csak úgy viselkedett, ahogyan szokott. Valamiféle képesség birtokában, ösztönösen és automatikusan.
Más. Dr. Mittudomén a telefonnál. Rosszmájúság ugyan, de nemigen lehet mást feltételezni: reáltudományokkal foglalkozó, szigorú ember lehet. Merev korrektsége szinte mélyhűtötté teszi a kábelt. Rózsa most is mosolyog kissé, éppen csak hanghordozása lesz két-három fokkal komolyabb, végtére a játékot is lehet tudományos alapokon művelni, ugyebár. Kommentárjai ezúttal csak egy-két szavasak, s természetes udvariassága valamicskét kimódoltabbnak tűnik fel.
Mindezt látni – lélektani TIT-tanfolyamon. Lehet, hogy éppen ez a játék lényege. A Kapcsoltam... versenyzőit mindnyájan csak halljuk. Minden más tévés vetélkedőtől eltérően ők egyáltalán nem tévés főszereplők. A látványt a feladványok jelentik, és legfőképpen – a műsorvezető maga. Ahogyan megmutatkozik. Kettős varázslat: valakit látunk – velünk hallani s egyúttal a hallottakra reagálni. így és ilyen hatásfokkal.
Mi ez a „Rózsa-attitűd”? Kaméleonkodás mint műsorvezetői alapkövetelmény? Alkalmazkodni tűzön-vízen át, modorokkal vagy modorosan, avagy azt kapja a kedves telefonáló játékos-vevő, amit megérdemel?
„Az ember sajátos képességével bele tudja élni magát a vele közvetlen kapcsolatban levő másik ember lelkiállapotába, ez a beleélés sajátos pszichés folyamatokat indít meg, amelyek révén fel tudja idézni magában az ember a másikban zajló indulatok, érzelmek és gondolatok tartalmát és azok összefüggéseit, és a felidézés révén jut el a másik ember megértéséig.” Buda Béla Az empátia – a beleélés lélektana című könyvében írta e sorokat.
A beleélés képességének intenzitása adottság dolga, s mindaddig csak az egyén közvetlen környezetét érinti elsősorban, míg az illető nem kerül, mondjuk, tömegkommunikációs kapcsolatba embertársainak tágabb tömegeivel. A hazai televíziózás idestova negyedszázados története létrehozta a televíziós személyiség fogalmát, s ha – bármiféle definíció érdemi ismerete nélkül – a meghatározás totalitását vesszük alapul, az empátia fokozott hangsúlyozása a fogalom kikristályosításának elengedhetetlen feltétele. Rózsa György ehhez adja a maga telefonos voksát. Erősen gyanítható: a körülötte támadt viták éppen beleélő képességének eltérő értelmezése (vagy éppen – képességhiány! – tudomásul nem vétele) miatt adódtak. Empátiára elméletben ugyan minden ember képes, gyakorlatban viszont egyáltalán nem.
Ahogyan Rózsa Kapcsoltam...-ot vezet, lehet csak stílusnak, egyféle, netán televíziós modorosságnak (soha rosszabbat!) minősíteni, ám ama bizonyos kérdések, melyek a Vitray- vagy Hofi-féle televíziós személyiség körül felvetődtek, nem választhatók el a sajátos és e sorok írójának bevallottan rokonszenves Rózsa György-i attitűdtől. Annál is inkább, mert ami a Magyar Televízió manapság látható személyiségeit illeti, távolról sem biztos, hogy mindegyikük így tudna empatikus lenni, telefonnal vagy anélkül.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 926 átlag: 5.47 |
 |
|
