KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Három nagymamám volt

A pátriárkák alkonya

Schubert Gusztáv

A kortárs magyar animáció legszebb higanycseppje.

Nekem ugyan csak két nagyanyám volt, vagy inkább csak egy, mert a másik messze-messze az üveghegyeken túl élt Hollóházán, a Nagy-Milic tövében, de attól az egytől megtanultam a legfontosabbat, amit meg kell tanulni ahhoz, hogy bele ne gebedjünk az életbe: a szeretetet és a humort. Úgyhogy, aki a nagymamáit dicséri rossz ember nem lehet. Rossz rendező persze azért még igen. Hány fals ódát hallottunk már a szeretetről, emberségről, és hány kínosan gyenge poént a ragacsos jókedély jegyében. A giccshez vezető út is jószándékkal van kikövezve. Glaser Kati érzelemmel és humorral teljes animációs visszaemlékezésében azonban szerencsénkre egyetlen hamis hang sincs. Már az első mondataival becsábít és ott marasztal e szövevényes, egyszerre hétköznapi és különös családregény kellős közepében.

„Három nagymamám volt. Magdi mama. Anyai nagymamám, született Baranyai Magdolna. Olyan alacsony, hogyha közelebb mész hozzá, akkor is ugyanolyan kicsi marad. És a fotocella sem érzékeli; pont, mint a kutyákat. Mielőtt nyugdíjas lett, egy gyárban dolgozott, három műszakban. Mindig kirúzsozta a száját pedig egy daru tetején ült, magasan egy fülkében, egyedül egész nap, ahol senki sem látta. A mama onnan tudta, hogy szép, hogy egyszer egy ember lerajzolta az üzemi étkezdében. A rajzot nem látta, de az, hogy valaki lerajzolta, neki elég bizonyíték volt arra, hogy szép… és kész.”

A rajzon cseppet sem fotografikus hűségű arcot látunk, Magdi mama ahhoz a daruhoz hasonlatos, amivel egész nap rakodja a mázsás terheket. Nem ez az egyetlen pillanat, ahol a szerző felfedi ars poeticáját. Egy későbbi jelenetből megtudjuk: a harmadik nagymama (a mesélő apai nagyapja második felesége) „szomorú dalokat tanított vidáman énekelni”. Glaser Kati is ugyanezt teszi: szomorú dolgokról mesél vidáman. Mert jó nagy adag fájdalom, kín, csalódás, szomorúság szorul ebbe a 15 perces családtörténetbe. Válás, baleset, korai halál, öregedés – szó sincs idilliumról, a tragikum nincs retusálva, a Három nagymamám volt mégsem az apátia, hanem az elementáris életöröm filmje.

Glaser világszemléletének forszát ugyanott kell keresnünk, ahol Hrabal és Menzel vidám szomorúságának titkát: a világ kegyetlen színjáték, ha már a forgatókönyvét mások írják, legalább szabjuk magunkra a szerepeinket, formáljuk az életünket a mennyire csak lehet, a saját képmásunkra.

A Három nagymamám… a fatalizmus ellenszere, annak a fájdalmas téveszmének a remediuma, hogy a világban mindennek épp úgy kell lennie, ahogy azt valaki (isten, ördög, végzet, földi hatalom) eltervezte. „Lófarát!” – vágná rá Pepín bácsi, aki a Három nagymamám volt mesemondójának szegről-végről felmenője. A narrátor (Jordán Adél és Ónodi Eszter) ugyanazzal a két fogással szabadítja ki a „történelmi szükségszerűség” vaslogikájából az életet: a humorral és a fantáziával. A vaskalap árnyéka elfedi a részleteket, a humor mindig színesben mutatja a világot, sohasem fekete-fehérben. A másik gyógyír a dogmatikusan elvont gondolkodásra, a mese. Az absztrakt égi/földi hatalom sohasem mesél, legfeljebb kinyilatkoztat. Mesélni csak az ember képes, és minél szabadabb, annál ízesebben és igazabban, akár Hrabalnál a nagydumás Pepín bácsi. Glaser ugyanebből a felnőttként is megőrzött gyerekperspektívából nézi a világot, és idézi fel a gyerekként látott felnőttvilágot, a nagymamák, nagypapák különös, egyszerre részletgazdagon realista és mégis mindig a valóság felett lebegő történetét.

A három nagymama élete elmesélve is érdekes, de a rögvalón túli költői igazságot az animáció csodaceruzája segít előhívni. A magyar rajfilmben szemünk láttára megy végbe a fölöttébb szükséges stíluskorszak-váltás (párban a gyerekkönyv-illusztrálás megújulásával).

Az új grafikai arculat egyszersmind új szemlélet is, az átpolitizált magyar film és irodalom helyébe a priváttörténelem lép. Itt sincs ez másképp: Magdi, Marika és Margit mama emberléptékű históriája fontosabb, mint az elátkozott magyar történelem. A pátriárkák kudarcot vallottak: az utópiák és a dogmák csak szenvedést hoztak. A Három nagymamám… nem politikus film mégis, egy alternatív, párhuzamos másik Magyarország képét rajzolja meg. Ilyen – kedves, barátságos, emberi – lehetne a magyar társadalom, nőnemben elbeszélve. A jövő nem a diktátoroké, hanem nagymamáké.

 

Három nagymamám volt – magyar rajzfilm, 2013. Rendezte: Glaser Kati. Írta: Glaser Kati, Domonyi Rita. Zene: Kalotás Csaba. Hang: Hunyadi Alex. Vágó: Czakó Judit. Narrátor: Jordán Adél és Ónodi Eszter. Gyártó: BP Anim. Támogató: Médiatanács. 15 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12336