KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Zomborácz Virág: Utóélet

„És íme, remekül van a fiú”

Czirják Pál

Zomborácz Virág debütálófilmje friss, lendületes, ötletgazdag munka. Nem hibátlan, de végig élvezetes. Egyszerűen jó nézni.

Időről időre elmerengünk a hazai film nézőszámainak drámai visszaesésén. A folyamat mögött számos külső és belső tényező húzódik meg: többek között az intézményrendszer drasztikus átalakítása, az ennek eredményeként bekövetkezett szolid néhány éves szünet vagy a filmfogyasztási szokások nemzetközi léptékben zajló átrendeződése. Így aztán különösen fontosak az olyan alkotások, amelyekkel meg lehet győzni a közönséget, újra érdemes magyar filmekre is jegyet váltani. Az olyan darabok, amelyek ismerős, de nem unalomig ismert – épp ezért mindig újra felfedezhető – világokat mutatnak nekünk, amelyek főhőseiért szoríthatunk, amelyek szereplőivel újra együttérezhetünk. Márpedig az Utóélet pont ilyen film. Minden megvan benne, ami egy szerethető történethez kell.

A filmben egy megingathatatlan tekintélyű lelkész apa (Gálffi László) és zárkózott, szorongásos fia (Kristóf Márton) kissé problematikus kapcsolatát kísérhetjük figyelemmel, amely az apa váratlan halála és szellemként való visszatérése után vesz fordulatot. Az új helyzettel mindketten új esélyt kapnak: az apa talán végre útjára engedheti fiát, a fiú talán megteheti élete első önálló lépéseit. Zomborácz Virág rövidfilmjeihez hasonlóan ezúttal is inkább jól felépített, erős szituációkra és szereplői intenzív személyes jelenlétére alapoz, míg a dialógusok visszafogottabbak. Nincsenek túlbeszélve az egyes jelenetek, nincsenek túlpszichologizálva az emberi kapcsolatok, bármennyire is kínálná magát egy esetleges pszichoanalitikus olvasat számára például a történet magját képező apa-fiú viszony, illetve annak bizarr irányváltása. Ami működteti a filmet, az az elbeszélés sajátos humora, a történetszálak alakításában, az ábrázolás szatirikus felhangjaiban, a színészek apró gesztusaiban megnyilvánuló finom irónia, amely távolságtartás és megértő elfogadás egyszerre.

Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy mindezzel Zomborácz a könnyebb utat választotta. Az alkotói döntések tétje ugyanis akkor sem kisebb, ha az elbeszélés a szöveg dominanciája helyett inkább a szituációk belső dinamikájára és a karakterek jelenlétére támaszkodik. Ebben az esetben ugyanúgy csalhatatlan dramaturgiai arányérzékre van szüksége a rendezőnek, valamint jó szemre a megfelelő színészek kiválasztásához. A dramaturgia terén Zomborácz filmje még nem mindig tűnik meggyőzőnek, a történetvezetés olykor következetlen saját belső logikájához, a vidéki szegénylét megjelenítése pedig igencsak díszletszerűre sikerült; a szereplőgárda viszont az Utóélet egyik igazi telitalálata. Gálffi előbb a határozott, kemény apafigura, majd az úgyszólván öntudatlan, sokáig néma szellem alakításában lenyűgözőt nyújt, nemkülönben Csákányi Eszter a családdal élő nagynéni, Gyabronka József az esperes, Petrik Andrea a szenvedélybeteg lány, Kocsis Gergely az orvos és Anger Zsolt az ezoterikus autószerelő szerepében. Emellett a film messzemenően visszaigazolja Zomborácznak azt a vállalását is, hogy a lelkész fiának szerepét a nem hivatásos Kristóf Mártonra osztotta. Jelenléte és összjátéka a többiekkel egészen különleges pillanatokat teremt.

Az Utóélet másik erőssége képeinek rendje. Pohárnok Gergely operatőr „talált” tájai, a lassítások szekvenciái, az egyes jelenetekben jól elhelyezett groteszk részletek anélkül állnak össze markáns és maradandó látványvilággá, hogy közben elnyomnák a történetet. A gyárkéményekkel keretezett, csendes víztükrű horgásztó, előtérben a pallók erdejével, a halála pillanatában elzuhanó apa, majd az erre asszociálódó szobor és összetört edénycserepek képsora, a temetés végén felszállni nem akaró galamb motívuma vagy az apa immár szellemként való felbukkanásai egyaránt a film emblematikus – vizuálisan is egyedi – elemei, miközben a cselekményvilág szerves részei is egyúttal.

És ha mindez nem lenne elegendő a mozilátogatók kíváncsiságának felkeltéséhez, már önmagában a tematika különlegességként hat, hiszen hazai rendezőknél ritkán találkozunk kísértetekkel. Bár Zomborácz Virág munkája önmagában nem válthatja meg a magyar filmet, még néhány hasonlóan szerethető alkotással együtt mindenképp segíthet a nézők visszacsábításában.

UTÓÉLET – magyar, 2014. Rendezte és írta: Zomborácz Virág. Kép: Pohárnok Gergely. Zene: Balázs Ádám. Vágó: Szalai Károly. Producer: Pusztai Ferenc. Szereplők: Kristóf Márton (Mózes), Gálffi László (Apa), Anger Zsolt (Szerelő), Petrik Andrea (Asszisztens), Gyabronka József (Pap), Csákányi Eszter. Gyártó: KMH Film. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 95 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11697