KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/július
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: És az óra ketyeg Történelmi filmek, átmeneti idők – 2. rész
• Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon Beszélgetés Magyar Dezsővel – 2. rész
• Várkonyi Benedek: A látható történet A nevezetes névtelen
• Várkonyi Benedek: Az élet bölcsésze Beszélgetés Katona Zsuzsával
• Csákvári Géza: „Megmutatjuk a félelmeinket” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kránicz Bence: Magyarország szuperhőse Jupiter holdja
CANNES
• Gyenge Zsolt: Kabardok a Croisette-en Cannes
A FANATIZMUS KORA
• Győri Zsolt: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Rigely Ádám: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Szíjártó Imre: Sevdah Szélső értékek a délszláv filmben
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Perzsia hercege Darius Khondji
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: Megbízható mesélők Zal Batmanglij és Brit Marling
SZÍNÉSZLEGENDA
• Gervai András: „Ártatlan, mint egy ragadozó” Marlene Dietrich
• Huber Zoltán: Hidegvér és irónia Roger Moore (1927 – 2017)
KÍSÉRLETI MOZI
• Szalay Dorottya: Politika és erotika Testképek
KÖNYV
• Sárközy Réka: A valóság feltérképezői A befogadó kamera
• Szekfü András: Másképp kellett volna Lehet másképp – Szécsényi Ferenc operatőr
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A kecske árnyéka Michael Hastings: Az operátorok
• Baski Sándor: Szereptévesztés War Machine
KRITIKA
• Buglya Zsófia: A hullámvasút utasai Mérgezett egér
• Stőhr Lóránt: Meglátta Out
• Varró Attila: Szupermodell Wonder Woman
MOZI
• Baski Sándor: Az óra
• Benke Attila: Elválaszthatatlanok
• Vajda Judit: A sóher
• Sepsi László: K.O.
• Alföldi Nóra: Oltári baki
• Kovács Kata: Romazuri
• Varró Attila: Kisvárosi gyilkosok
• Huber Zoltán: Volt egyszer egy Venice
• Tüske Zsuzsanna: Baywatch
• Margitházi Beja: Swingerklub
• Kovács Gellért: Élesítve
• Andorka György: A múmia
DVD
• Pápai Zsolt: Álmatlanság
• Géczi Zoltán: Gyalog galopp / Brian élete
• Pápai Zsolt: A kék lagúna
• Varga Zoltán: Hudson Hawk

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Medúzák

Könnyű pára

Stőhr Lóránt

Arany kamerás elsőfilm: Tel Aviv, rövidre vágva.

 

Csodák pedig igenis vannak! Ha egy nő szomorú, mert szakított a kedvesével, ingerült, mert a főnöke ott rúg bele, ahol éri, szorong, mert koszlott albérletéért már megint több pénzt kell fizetnie, ha elárvult, mert a szülei is fütyülnek rá, akkor a legmélyebb kilátástalanság közepette megtörténhet, hogy egyenesen a tengerből toppan elé egy kajla fülű kisgyerek, derekán úszógumival, hogy jókedvre derítse és társul szolgáljon neki. A Tel Aviv-i Batya, akivel megtörtént ez a varázslat, maga sem tudja, hova legyen meglepetésében, a rendőrőrsre szalad, aztán mégis magára vállalja a nemes terhet. Ám hiába az áldozathozatal, a varázslat így is elvész. Szívből sajnálom ezt a kicsike csodát, melynek ilyen gyorsan lába kélt a Medúzák című filmből, mert a vörös hajú, szeplős, tágra nyílt, kék szemű kislány tünde bájt és habzó életet vitt a rosszkedvű, haszonleső, egymást gyötrő felnőttek világába. De hát mit van mit tenni, előre meg volt írva sorsa, hogy az elbeszélés csodálatos metamorfózisában a fiatal nő elveszett gyermekkorának törékeny szimbólumává változzon. S ahogy ez az icipici játékos szürrealitás elpárolog a történetből, akár a sokat emlegetett medúzák a tengerparti fövenyről, úgy szívódik fel a filmből az egyetlen szokatlan s merész vonás, ami egy hajszállal megkülönböztetné a bánatos nagyvárosi sorsokat édesbús lagymatagsággal megéneklő, sokszereplős, több szálon futó elbeszélésektől.

Mert nem ám egyedül Batya cipeli súlyos batyuját, egész Tel Aviv csupa testi baj és lelki kín. Keren kitöri a lábát lagziján, így egy koszos, büdös szállodában kénytelenek múlatni mézesheteiket férjével, Michaellel; a bezártság hamar kihozza mindkettőjükből a lappangó elégedetlenséget – az ifjú arából ráadásként még a költői hajlamot is. Hála neki, újabb két szimbólummal gazdagodik az elbeszélés: az üvegbe zárt hajóval, amit aligha kell magyaráznunk, valamint a medúzával, melynek értelmezését segíti, ha elképzeljük, ahogy az áttetsző állat a tenger mélyén, láthatatlanul sodródik arra, amerre az ár hajtja, s ha partra veti a tenger, percek alatt, nyom nélkül tűnik el az életből. Egy tekintélyes példány a maga opálos valóságában felbukkan a vásznon is, de a filmművészet költői képsorait bizonyosan nem gazdagítja, ahogy Michael undorodva rugdossa a kocsonyás tetemet. Mint ahogy az a beállítás sem, amelyen a filippinó ápolónő büszkén viszi haza kisfiának makett formájában a film másik szimbólumának számító hajót. Rosszindulatú öregasszonyok e béketűrő mindenese gyermekétől elszakítva, úrnői kénye-kedvének kiszolgáltatva éli a vendégmunkások sanyarú életét Izraelben. Ám a magányos, jómódú, idős nők sorsa sem irigylésre méltó, betegségeik mellett szintén az elmagányosodástól, a gyermekeikkel való kapcsolatuk elhidegülésétől szenvednek. A kommunikációképtelenség és a modern, nagyvárosi elidegenedés minden nemébe és fajába beavat a Medúzák: szülő és gyermek, férj és feleség, barát és barátnő, főnök és beosztott egyaránt küszködik a megértéssel, nincs közös nyelvük arra, hogy elmondják egymásnak szeretetüket, fájdalmukat, s a gyerekkorban a szülők közönyéből és önzéséből felépülő falakat csak a traumák képesek felrobbantani. Időnként mégis megtörténik a hétköznapi csoda, egy-egy apró gesztussal, tekintettel, öleléssel, versben üzenni tudnak egymásnak a palackba zárt hajók.

Etgar Keret magyarra is fordított izraeli író, a játékos-szürreális Csuklónyiszálók forgatókönyvírója és felesége, Shira Geffen eredeti kötődésüket megőrizve irodalmias filmet alkottak számos elhasznált szimbólummal és elbeszélői motívummal, amelyeket inkább szavakban, semmint képekben gondolkodó alkotókként ágyazták a film közegébe. Írói tehetségüket dicséri viszont a gördülékeny fogalmazás, hogy egy-két vonással, pár jelenettel életre tudtak kelteni tipikus sorsú figurákat, s ezt Cannes-ban a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerával díjazták. Keret és Geffen a lokalitásból kovácsoltak erényt: a szerzőpáros az izraeli társadalom helyi színeivel festette ki a filmek tucatjából ismerős kontúrokat és formálta élményszerűvé a távoli világokról sugárzott híreket, például azt a tényt, hogy ma már tízezrével vándorolnak ki a Fülöp-szigetekről a képzett ápolónők gazdagabb országokba, többek közt Izraelben keresve boldogulásukat. A humoros és szomorkás cserepekből kirakott mindennapiságból Batya és a kislány kettőse mutathatott volna kiutat a költői varázslat vagy a megértés drámája felé, de ez az álomszerű találkozás csupán egyetlen szál maradt a többi között. Manapság nemcsak a hírnév, a csodák sem tartanak tovább tizenöt percnél.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9232