KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/június
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Csapdakorszakok Történelmi filmek, átmeneti idők – 1. rész
• Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon Beszélgetés Magyar Dezsővel – 1. rész
• Babiczky László: Kisképernyős történelem A magyar televíziózás kezdetei – 2. rész
• Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem A magyar televíziózás kezdetei – 2. rész
IDEGENEK A VADNYUGATON
• Benke Attila: Pisztolyhősök alkonya Az elégikus western
• Füzes Dániel: Vértestvérek Nyugat- és kelet-német indiánwesternek
• Martin Ferenc: Nibelungok a vadnyugaton Fritz Lang westernfilmjei
A KÉP MESTEREI
• Varró Attila: A kalligráfus kézjegye Kazuo Miyagawa
DRAKULA 120
• Varga Zoltán: Volt egyszer egy vámpírgróf… Drakula 120
HOLLYWOOD ARCAI
• Orosdy Dániel: Valami más Jonathan Demme
• Pernecker Dávid: Felemelő kudarcok Mike Birbiglia
FILMEMLÉKEZET
• Balázs Attila: Tollszedők Volt egyszer egy remekmű
FESZTIVÁL
• Huber Zoltán: Hozamkorlát Titanic
• Baski Sándor: Számi vér
• Buglya Zsófia: Mi marad a filmből? Graz
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: A cápa, amelyik fölfalja a világot Dave Eggers: A Kör
• Sepsi László: Az utópia öröme James Ponsoldt: A Kör
KRITIKA
• Vincze Teréz: Hátborzongató bútorkatalógus Julieta
• Varró Attila: Kígyó a kertben Alien: Covenant
• Szalay Dorottya: Félelemmel vegyes Lichter Péter: Fagyott május
• Kránicz Bence: Mentek, maradnak Havanna, csak oda
MOZI
• Baski Sándor: Egy német sors
• Gelencsér Gábor: Emlékképek
• Varró Attila: Magas ősz férfi társat keres
• Roboz Gábor: Vad észak – Mese az ezer tó országából
• Vajda Judit: Porto 35mm
• Barkóczi Janka: 6,9 a Richter-skálán
• Jankovics Márton: A kertész titka
• Kovács Kata: Hogyan legyél latin szerető
• Alföldi Nóra: Határidős esküvő
• Soós Tamás Dénes: Utóhatás
• Huber Zoltán: A galaxis őrzői vol. 2.
• Kránicz Bence: Arthur király: kard legendája
DVD
• Soós Tamás Dénes: Ouija: A gonosz eredete
• Varga Zoltán: Csillagember
• Kránicz Bence: A csodanő
• Sepsi László: A Sötét Igazság Ligája

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Leptinotarsa

A csíkos ügynök

Báron György

A rovartan már jóval a kolorádóbogár megjelenése előtt bekerült a politikusi fegyvertárba.

 

Egész állatsereglet kelt fel ellenünk. Bezabálják, amit a tisztes polgár verejtékes munkával megtermesztett, lerombolják, amit az iparkodó közösség fölépített.

Az ellenség, mint állat. Kiszámíthatatlan, emberi logikával nem követhető. Különösen a rovarféleségekkel – férgekkel, kártevő bogarakkal – tanácsos vigyázni. Alattomosan, láthatatlanul rágcsálnak, aztán egy pillanat, és minden összeomlik. A csalás prófétái című könyvben olvashatunk egy amerikai szónokról, aki egyszerre kívánta megóvni hazája „rendes, de jámbor” népét „az idegenektől, eszelősöktől, szocialistáktól és termeszhangyáktól”. Hogy meddig jutott, nem tudni, de valószínűleg nem túl messzire, a polgárok bizonyára kiröhögték. Nálunk, ahol nagyobb s gyakoribb a vész, komolyabb foganatja szokott lenni az állattani figyelmeztetéseknek. Néhány éve parlamenti politikus jött elő a termeszhangyákkal, aligha azért, mert behatóan tanulmányozta az e tárgyú zoológiai és elmegyógyászati szakirodalmat; azért inkább, mert az ötlet oly kézenfekvő, hogy időről-időre fészket rak a nép sorsáért aggódó elmékben. (A termeszhangya mint fészkelő nemzetrágó – hogy tovább dagasszuk ez ügyben a képzavarok tarajos árját.) Aztán szó esett féregirtásról, tavasszal magyar ember ezt teszi, vállán a méreggel teli permetezővel elballag a megfelelő helyre (tudja, hol van, ha nem, megmutatják), oszt adj neki, míg tisztaság nem lesz és rend, „az ország féregmentes!” hirdeti büszkén a felirat, mint hajdan Buda patkánymentességét a Bábolnai Gazdaság. A termeszek, férgek – s persze a karvalyok, hiénák, az állatkert megannyi lenézett lakója – metaforák. Tudjuk, a gyanús szomszéd értendő rajtuk, legföljebb letagadjuk, ha az irtás már (vagy még) nem időszerű. Ritka az az eset, midőn a metafora megszemélyesül, testet ölt, a kezünkbe foghatjuk; az ellenség a két ujjunk között kapálózik kis lábaival.

Mint zuhanóbombázók gyilkos terhe, úgy ereszkedett alá az égből a szocializmus földjére a burgonya- vagy kolorádóbogár, latin nevén leptinotarsa. Tisztán látszott a híradófelvételeken, amint a fekete pöttyök fokozatosan terjednek, akár a sötét ragály, a béketábor hófehér földjén. „1950 nyarán amerikai gépek behatoltak az NDK légterébe – lihegte elfúló hangon a felizgult bemondó –, s csíkos bogarak millióit szórták le. Az új háború gyújtogatói a népi demokráciák dolgozóit akarták megkárosítani.” A hótiszta terület vészesen szűkült, mint a Casablanca első képsorán a szabadság földje. Csőre töltötték a permetezőgépeket a hatalmas Szovjetunióban is, hogy felkészüljenek a Nagy Növényvédő Háborúra. „A nagyszerű szovjet technika minden pillanatban készen áll a szovjet mezőgazdaság védelmére – rikoltotta az eksztázis csúcsán a narrátor. – A mérhetetlen kolhozmezők soha nem adnak szállást az amerikai kártevőknek.” Magyarországon akkor még gyönge volt a népi demokrácia: nem tudott ellenállni a Gonosz érintésének. A rágcsálók megsemmisítésére a Szovjetunióból küldtek élenjáró szakembert, bizonyos Iván Grunyint, segítené magyar kollégáját, akit azzal bíztak meg, hogy „a növényvédelmi vonalat végezze el”.

Falugyűléseken ismertették a krumplibogár és a nemzetközi imperializmus mély összefüggését, s hazafias, pártszerű kötelességé tették minél több csíkos ügynök föllelését. „Különösen figyelni kell azokra a területekre, amelyek a nemzetközi útvonalak mentén fekszenek” – rebegte gyönyörbe révülten a bemondó. Hédervár épp a frontvonalban volt: a nyugati határszélen. Itt találták meg az első krumplibogarakat – ezt a történelmi eseményt eleveníti fel Szolnoki József, Búzás Mihály és a Zsebcselek csoport filmje. (Mely csapat, talán nem véletlen, a rágcsálóirtásban elévülhetetlen érdemeket szerzett Bábolnán tevékenykedik.) Nem könnyű a történelmi igazság kiderítése, mert legalább tízen állítják, szembenézve a kamerával, hogy övék a dicsőség, ők voltak a legelsők, akik testi valójukban megpillantották, s kézbe kaphatták a gonoszt, az imperializmus kitinpáncélos ügynökét, tettükkel bizonyítván létezését, hogy tényleg van és tényleg rág, nem hülyeség tehát, amit a pihegő bemondók és bemondónők búgnak édesen, vagyis igaz lehet a történet többi eleme is, a repülőgépekkel, a Pentagonnal, a Nyugat mérhetetlen gonoszságával, pusztító dühével. Lám, a bizonyíték itt kapálózik kis lábaival… A nagy Szovjetunióban – mint a film egyik szereplője mondja – még pénzt is fizettek a megtalálásukért, sokan gazdagodtak meg abból, hogy az addig bogármentes területre hurcolászták, majd diadalmasan föllelték a bogarat, s irány a kolhozpénztár. Terjedt is ettől, mint a járvány, az imperialisták dörzsölhették karmos kezüket. Nálunk a rovargyűjtés – kicsiny, szegény ország – becsület és dicsőség dolga maradt.

Fabatkát sem ér a történelem, ha nem köthető dátumokhoz és helynevekhez. Akkor és ott. Az első szovjet katona Battonyán, az utolsó német Nemesmedvesen. A burgonyabogár Hédervárott, 1947-ben, egy nyári délután. Józsi bácsi talált rájuk, vagy Maris néni, vagy a Pörgős szomszéd, mindegy. Héderváré a dicsőség. Itt még a Dugó kutya is krumplibogarat ás. A helybéliek ma már kicsit mosolyognak a dolgon, hiszik is, nem is, valami tán lehetett benne, minden persze úgy nem igaz, de azért jó valamiben országosan elsőnek lenni, nem juthat minden falunak villamos erőmű vagy államellenes összesküvés. Az idősebbek még tisztán emlékeznek, s a fiatalok is ápolják a hagyományt. Búzás és Szolnoki tanulságos féldokumentumfilmje nem a politikai agyrémről szól – arról nehéz újat mondani –, hanem arról, miként lett mindez modern folklórrá, szájról szájra járva, akár a boroskancsó és a teltidomú korcsmárosné. Hédervár neve összefonódott a krumplibogárral. A rágcsáló bumfordi szobra ott áll a főtéren; az odesszai forradalmi emlékmű után alighanem ez a második köztéri szobor, amit mozgókép ihletésére alkottak. Azzal a nem csekély különbséggel, hogy míg a nevezetes odesszai lépcsőn soha nem volt vérfürdő, addig Hédervár határában ma is nyüzsögnek a kolorádóbogarak. Sőt, helyiek szerint mintha egyre több lenne belőlük. Ennek is megvan, persze, a logikus magyarázata. A film egyik szereplője, a futballpályán ácsorgó úr úgy látja, „a rendszerváltás az egy elkapkodott dolog volt… és ezért a férgek is el fognak szaporodni”.

Nagy politikus veszett el benne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 19-22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1486