KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/április
FILM ÉS IRODALOM
• Bikácsy Gergely: Don Quijote filmet keres Cervantes-adaptációk
• Varró Attila: Az író szelleme Philip Roth
• Baski Sándor: „Filmeket látok a fejemben” Beszélgetés Dragomán Györggyel
• Pethő Réka: Elillanó mágia A fehér király
• Murai András: Élet és mű Bergman tükörképei
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
• Bácsvári Kornélia: A mozgóképíró García Márquez és a film
• Bácsvári Kornélia: És ideje van a halálnak Gabriel García Márquez
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: Filmes múltunk jövője Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Tóth Pál Péter: Tanítványok A Gulyás testvérek – Pálya és kép
• Horváth Eszter: Apokalipszis után Tarr Béla: A világ végéig
• Kránicz Bence: Nem mindenki Magyar Filmhét: Kisjátékfilmek
ÚJ RAJ
• Varró Attila: Érdekkapcsolatok Joachim Lafosse
A KÉP MESTEREI
• Lichter Péter: A kép mesterei Janusz Kaminski
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: A nevetés gyógyító ereje
• Bartai Dóra: Az elnyomottak félelme Cseh Filmkarnevál
• Szalkai Réka: Északi szivárvány Finn Filmnapok
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Kísért a múlt 1945
• Huber Zoltán: Nyereg alatt Kincsem
• Kránicz Bence: Mellébeszélők Víziváros
MOZI
• Barkóczi Janka: Tejben, vajban, szerelemben
• Sepsi László: A stylist
• Vajda Judit: Örök szerelem
• Pethő Réka: A szerelem története
• Kránicz Bence: Eközben Párizsban
• Benke Attila: Logan – Farkas
• Margitházi Beja: 150 milligramm
• Huber Zoltán: Kong: Koponya-sziget
• Jankovics Márton: John Wick: 2. felvonás
• Hegedüs Márk Sebestyén: Tűnj el!
• Kovács Kata: Háziúr kiadó
• Varró Attila: Menedék
DVD
• Kránicz Bence: Harc a szabadságért
• Pápai Zsolt: Mirka
• Varga Zoltán: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Géczi Zoltán: A sanghaji maffia
• Soós Tamás Dénes: A mi emberünk
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gőzpunk

Harry Potter és a Félvér Herceg

Felcsavart Potterméter

Vajda Judit

Míg a korábbi Harry Potter-filmek fordított steampunkként működtek, a Félvér Herceg 99% gótika.

 

Az alkotói ígéretek ellenére J.K. Rowling bestseller-sorozatának hatodik filmes feldolgozása korántsem a legjobb és legsötétebb adaptáció (az várhatóan a két részre bontott befejező könyvé lesz), de ez egyáltalán nem számít – és ezúttal nem a marketing szempontokra gondolunk. A kifejezetten aránytalanra sikerült darab legnagyobb hányadát a negyedik részhez, a Harry Potter és a Tűz Serlegéhez hasonlóan „elromantikázták”: a hangsúly a Voldemort elleni küzdelem helyett a bimbózó tinédzservonzalmakra és az ebből adódó bonyodalmakra esik (lásd a szerelmi háromszöget). Ettől pedig a Félvér Herceg – utolsó, lendületes félóráját leszámítva – kifejezetten könnyeddé válik (holott a könyv közel sem volt az).

Az ötödik opushoz, a Harry Potter és a Főnix Rendjéhez hasonlóan ismét David Yates rendezte film tehát fordulatai és világképe helyett inkább csak színeiben sötét (kivéve természetesen a tragikus zárlatot). Míg a Potter-saga korai darabjaiban az ebédlőben gyertyák fényárja, majd színes-szagos-színpompás környezet várta a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába érkező diákokat (főleg az első két rész családi mozijaiban), most az egyetlen verőfényes jelenet az utolsó, melyben mintha kitisztulna a kép, amikor a főhősök sorsdöntő lépésre szánják el magukat.

Feltűnő ezenkívül, hogy míg a korábbi Potter-filmek afféle fordított steampunkként működtek, abban az értelemben, hogy a kortárs, illetve a közelmúltban játszódó történetek a varázsvilágnak köszönhetően a középkor tárgyaival (fiolák, talárok, kódexek, serlegek) voltak teleszórva (annak az anakronizmusnak a fordított analógiájára, hogy a sci-fi steampunk alműfajában a viktoriánus kort rendre bonyolult, modern gépezetek népesítik be), addig a Félvér Hercegből a varázstalan, „mugli” külvilág szinte teljesen kiszorul. A hősöket nem látjuk modern környezetben, kizárólag a Roxfort középkori, gótikus kastélyában, ahol jellemzően még szándékoltan jellegtelen ruházatukat is köpenyekkel takarják el.

Ezt az egyre jobban magába záruló világot pedig nem a logika tartja össze (mint a tudományos-fantasztikus filmben, vagy annak fent említett, speciális szubzsánerében, ahol a kérlelhetetlen következetesség, a gépek szigorú logikája a döntő), hanem a hit és a bizalom az alap, a fantázia az úr. A Harry Potterben a szabályok jórészt menet közben alakulnak, az olvasónak/nézőnek pedig el kell hinnie, hogy ez így van jól, így működik tökéletesen. El kell fogadnunk e világ működésének állandóan változó szabályait (pontosabban szabálytalanságát vagy a szabályok rugalmas alakulását) olyannak, ahogy azt az őt létrehozó elme kitalálta – mintha mindez egy vallás lenne (a párhuzamot időközben a katolikus egyház is felismerhette, hiszen a korábbi tiltakozások után a legújabb Potter-filmet egyértelműen dicsérte a Vatikán saját lapja, a L’Osservatore Romano). Jó példa erre a Félvér Herceg azon jelenete, melyben Harry megitatja Dumbledore professzorral azt a mérgező folyadékot, ami a Voldemort elleni küzdelem egy kulcsfontosságú eszközét rejti – arra már nem kapunk magyarázatot, miért ne lehetne a folyadékot egyszerűen kimerni a tálból.

Ezt a bizalmat pedig, amitől működik a film(ek) logikátlan varázsvilága, többek közt épp az teremtheti meg, amit az aktuális rész hibájául róhatnánk fel. A Félvér Herceg sok feleslegesnek tűnő csókolózása és szerelmi kavarodása ugyanolyan lényeges, mint a Sötét Nagyúr elleni harc: egyrészt visszaköt a tematikailag hasonló negyedik részhez (ahol szintén fontos szerepet kapott a kamaszszerelem), másrészt igen erőteljesen viszi tovább a Potter-legendáriumot (ki-kivel-hol-mikor-mit csinált?), ezzel a lazább átvezetéssel, felkészüléssel pedig megágyaz a kettébontott utolsó rész fináléjának.

Ennélfogva hiába lehet számos ponton belekötni cselekményvezetésébe, pontatlanságaiba vagy logikátlanságába, mindez egyazon (hit)rendszer elemei közé illeszkedik – ugyanolyan tökéletesen, mint az elkiáltott varázsigék, a kviddicsjáték vagy a sokkal súlyosabb történések (például a halálesetek, melyek száma a Harry Potter és a Félvér Hercegben tovább nő). A Potter-folyam előrehaladtával egyre jobban kell hinnünk és bíznunk, de ez egyre kevésbé esik nehezünkre.

HARRY POTTER ÉS A FÉLVÉR HERCEG (Harry Potter and the Half-Blood Prince) – amerikai, 2009. Rendezte: David Yates. Írta: J.K. Rowling regényéből Steven Kloves. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Nicholas Hooper. Szereplők: Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger), Rupert Grint (Ron Weasley), Michael Gambon (Albus Dumbledore), Alan Rickman (Perselus Piton professzor), Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange). Gyártó: Warner Bros. / Heyday. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 154 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 25-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9911