KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/április
FILM ÉS IRODALOM
• Bikácsy Gergely: Don Quijote filmet keres Cervantes-adaptációk
• Varró Attila: Az író szelleme Philip Roth
• Baski Sándor: „Filmeket látok a fejemben” Beszélgetés Dragomán Györggyel
• Pethő Réka: Elillanó mágia A fehér király
• Murai András: Élet és mű Bergman tükörképei
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ
• Bácsvári Kornélia: A mozgóképíró García Márquez és a film
• Bácsvári Kornélia: És ideje van a halálnak Gabriel García Márquez
MAGYAR MŰHELY
• Szekfü András: Filmes múltunk jövője Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Tóth Pál Péter: Tanítványok A Gulyás testvérek – Pálya és kép
• Horváth Eszter: Apokalipszis után Tarr Béla: A világ végéig
• Kránicz Bence: Nem mindenki Magyar Filmhét: Kisjátékfilmek
ÚJ RAJ
• Varró Attila: Érdekkapcsolatok Joachim Lafosse
A KÉP MESTEREI
• Lichter Péter: A kép mesterei Janusz Kaminski
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: A nevetés gyógyító ereje
• Bartai Dóra: Az elnyomottak félelme Cseh Filmkarnevál
• Szalkai Réka: Északi szivárvány Finn Filmnapok
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Kísért a múlt 1945
• Huber Zoltán: Nyereg alatt Kincsem
• Kránicz Bence: Mellébeszélők Víziváros
MOZI
• Barkóczi Janka: Tejben, vajban, szerelemben
• Sepsi László: A stylist
• Vajda Judit: Örök szerelem
• Pethő Réka: A szerelem története
• Kránicz Bence: Eközben Párizsban
• Benke Attila: Logan – Farkas
• Margitházi Beja: 150 milligramm
• Huber Zoltán: Kong: Koponya-sziget
• Jankovics Márton: John Wick: 2. felvonás
• Hegedüs Márk Sebestyén: Tűnj el!
• Kovács Kata: Háziúr kiadó
• Varró Attila: Menedék
DVD
• Kránicz Bence: Harc a szabadságért
• Pápai Zsolt: Mirka
• Varga Zoltán: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Géczi Zoltán: A sanghaji maffia
• Soós Tamás Dénes: A mi emberünk
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Körzetszám: 007

Petri Lukács Ádám

A rádiótelefon esete a tömegfilmmel.

 

„Az idő az, ami megakadályozza, hogy a dolgok mind egyszerre történjenek”

John Wheeler

 

Pierce Brosnan, a legújabb Bond, félelmetes 007-es ügynök, midőn Németországban nyomoz a gaz sajtócézár után, BMW-je hátsó ülésén lapítva rádiótelefonjával irányítja autóját. Imigyen a rádiótelefon, mint az ügynök életét és közvetve a föld összes lakóinak épségét megóvó elem kerül a vászonra. Angyal pedig mindentudó maroktelefon-kommunikátorával uralja az ügyletek fölötti általános monopóliumát. A rádiótelefon a Jó kezében van. Ez egy hollywoodi moziban természetes, hiszen a rádiótelefonnal bárhonnan bárhová információt lehet áramoltatni, amely a szabadság (vagy annak megteremtésének) alapfeltétele. Ha a gonosz uralja az információk továbbítását, az csak arra a rövid időre képzelhető el, amíg a jó le nem győzi őt, mert különben összedőlne a digitalizált, dolby-stereo mesevilág. Kém rádiótelefon nélkül: mint egy impotens Casanova. Egyszóval lehetetlen. Woody Allen ugyan egyszer így fakadt ki: „Az isten hallgat, bárcsak az ember is befogná már a száját”, de ma már neki is van rádiótelefonja.

Tragédiák sorozata épült régen az időtényezőre: a sárban vergődő postakocsik, a kicsavart távírópóznák, a hóakadályokkal küszködő gőzvasút, no meg a posta is a maga poétikai lassúságával tág teret biztosított valódi és regénybe, filmvászonra képzelt emberi drámáknak. A rádiótelefon és az Internet jóvoltából gyorsan lehet ellenőrizni a hírt, bevallani a szerelmet egy másik kontinensen élő kislánynak, és kontrollálni a csekkünk fedezetét. Arthur Koestler egyszer rezignáltan azt mondta: „Úgy tűnik, Isten mellétette a kagylót, és lassan kifutunk az időből”.

Ma már más vizeken evezünk. Nemsokára nyilván láthatjuk azt a filmet, ahol a vallását fanatizáló világdiktátori szerepre pályázó gazember tönkreteszi a magányos hős rádiótelefonjának a centrumát pár kiló dinamittal, és ha a gyönyörű balerina nem győzné meg a gyáva hálózati-mérnököt arról, hogy minden veszéllyel dacolva tegye helyre a rendszert, az egész világ elpusztulna. Ám szerencsére az utolsó előtti pillanatban a mérnök egy szerelmes éjszaka reményében elhárítja az elektronikus akadályokat, és így a hős – aki éppen egy nepáli hegycsúcson küszködik a légszomjjal – értesíteni tudja az őshüllő lassúságú Pentagont, amely likvidálja az összeesküvőket.

A rádiótelefon beépülése a filmművészetbe éppoly magától értetődő, mint az, hogy életünk szerves része lett. A sajnos Magyarországon egyelőre nem látható, de Hollandiában fergeteges sikert aratott Cogito Ergo Boom című vígjáték főszereplője egy démoni tekintetű természettudós lány, aki arra a felismerésre jut, hogy a delfinekkel való beszélgetéshez a rádiótelefon a megoldás. Reeg-nak és Oop-nak, a két bohóckodó kamaszdelfinnek a fülére is szerel egy-egy handyt, majd hosszas beszélgetéseket próbál kezdeményezni velük arról, hogy egyetértenek-e azzal a tétellel, miszerint a föld a világegyetem elmegyógyintézete. Ám a két delfinre nem várt hatást gyakorol új játékszerük, a vízálló rádiótelefon. Míg addig a nap minden percében – némi heringjutalomért – szívesen játszadoztak a tudós lánnyal, most feléje sem hederítenek. Megtanulják azonban használni a rádiótelefont, amelynek billentyűzetét érzékeny orrocskájukkal kezelik. Oop kalandos módon elszökik a delfináriumból a tengerbe és Reeg-gal megbeszéli rádiótelefonon, hogy igyekezzen minél több rádiótelefont ellopni. Teljesül a régi delfinálom: az összes tengerbe és óceánba jut számtalan GSM telefon, a falkavezérek folyamatosan tudnak beszélni egymással. Mint Karinthy gügyögő csecsemője – aki a szüleinek eltűri a babusgatást, de az írónak érces hangon így mutatkozik be: Nevem Réz Jeromos! –, a delfinek is kitörnek az őket játékszernek tekintő emberek felügyeletéből. Oop és Reeg segítségével a delfinvilág teljes kommunikációs láncolata kiépül.

Bár Dorothy Parker szerint Hollywoodban „a virágoknak olyan szaga van, mint a régi koszlott dollárbankóknak” (ráadásul a sztárszomszédok elég undokok egymással, gondoljunk például Otto Premingerre, aki telekszomszédjáról, Marilyn Monroe-ról itt mondta azt, hogy „vákuum cicikkel”), egy bizonyos: a filmipar jó érzékkel kapta fel az egyetlen kikezdhetetlen tömegcikket. Mert a repülők lezuhanhatnak (ami persze a katasztrófafilmek szempontjából szerencse), az autóktól höröghetnek a zöldmozgalmak, a tömegpusztító fegyverektől még a vásznon is megrettenhetnek a gyerekeiket óvó szülők, a rádiótelefon nem más, mint a szavaink távolságtól független áramoltatásának eszköze és egyben jelképe.

Másfelől nemcsak a rádiótelefonok törtek be a tömegfilm-művészetbe, hanem maguk a rádiótelefonok is iparművészeti darabokká váltak. A különbözőképpen lekerekített formák, a betűk típusai, a sokszor giccses előlapok és antenna kupakok hihetetlen választéka azt mutatja, hogy miként az autónk megválasztásakor se csak a műszaki paraméterekre és a gazdaságossági szempontokra, hanem a külcsínre is adunk, a rádiótelefonoknál is meghatározó a forma. Érdekes lenne egy rádiótelefon-kiállítást végignézni: alig több mint fél évtized alatt a táskás rádiótelefontól, a pocakos-bőrtokoson át milyen út vezetett az áramvonalas, top modell-vékonyságú szerkezetekig.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3774