KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Berlin Calling

Varró Attila

Berlin Calling – német, 2008. Rendezte és írta: Hannes Stöhr. Kép: Andreas Doub. Zene: Paul Kalkbrenner. Szereplők: Paul Kalkbrenner (Ickarus), Rita Lengyel (Mathilde), Corinna Harfouch (Prof. Paul), Araba Walton (Corinna), Peter Schneider (Crystal Pete). Gyártó: Sabotage Films / Stoehrfilm. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 100 perc.

 

Ismerve a művészfilmek érthető vonzalmát a művészhősökhöz (nyíltan önreflektív rendező-figuráktól egészen a hasbeszélő bábjátékosokig), valamint a kortárs mozi látványos érdeklődését a party/klub-szcéna iránt, nehezen magyarázható, miért készül oly kevés számottevő játékfilm az ezredforduló talán legautentikusabb és legfelkapottabb alkotóművészét jelenő disc-jockey-ről. A DJ-film 2004-es röpke fellángolása (Nesze neked Pete Tong, Hey DJ, Mix) óta várja a maga Vörös cipellőkjét, amely végre definiálná vonásait, szilárd motívumkészletet és narratív sémát adna, hogy azután felzárkózhasson a bohócokra, balerinákra és más bohémekre épült szubzsánerek gárdájához.

Úgy tűnik, az idáig karcos városfilmeket (Berlin Németországban, Egy nap Európában) jegyző német rendező, Hannes Stöhr tavalyi munkája megtette a rég várt első lépést a műfaji szamárlétrán. A Berlin Calling író-rendezője egyrészt kikristályosítja a 2004-es elődökből a legcsábítóbb motívumokat (szex és drog és elektronikus zene), plusz lepárolja a legtisztább alapkonfliktust (míg a Hey DJ-ben az alkoholbetegség, a Pete Tongban pedig a süketség, ezúttal a drogfüggőség folytán kialakult pszichózis eluralkodása gátolja meg a főhőst alkotói kiteljesedésében, hogy aztán felülkerekedve a kóron eljusson a megérdemelt siker fináléjáig), majd szépen felüti a művészportréknál elengedhetetlen közhelyekkel a „meg nem értett zseni” szenvedéseitől a szimbolikus hősnéven át (DJ Ickarus) egészen a didaktikus „lázadás az elmeosztályon”-jelenetig. A legfontosabb összetevő azonban, ami Stöhr filmjét egy majdani műfaj alapkövévé teheti, a főszerepre kiválasztott Paul Kalkbrenner lemezlovas személye, aki nem csupán magabiztos zenei tudását adja a film lehengerlő soundtrackjéhez, de egyszerű, természetes játékával hibátlanul és hitelesen viszi végig az egyébként irritálóan sematikusra megírt művészfigurát az összes kötelező fordulaton. Márpedig, mint azt oly sok klasszikus példából tudjuk, ripacsot kizárólag az igazi színészek képesek jól játszani.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9744