KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Posta

N. N.

 

Ellenvélemény western-ügyben

 

„Várom a következőt” – mondja Sergio Leone westernjét méltató rövid kritikájában Iván Gábor. (Filmvilág, 1979/20. szám.) Kár, hogy még mindig várnia kell, kár, hogy nem láthatta a western legjelesebb műveit. Mert akkor bizonyára felkészültebben, „értőbben” és érzékenyebben fogadhatta volna a mára oly régi, s még ma is kitűnő filmet, A jó, a rossz és a csúfot. Egyébként is érdemes lenne (lett volna) összevetni a klasszikus amerikai western utolsó mohikánjainak, Fordnak és társainak a művét (A vadnyugat hőskora) Leone filmjével, vagy éppenséggel a Filmmúzeumban most futó Butch Cassidyvel.

E röpke és izgalmas tanulmányút talán még Iván Gábornak is kinyitná a szemét. A „klasszikus”, megcsontosodott műfaji szabályokkal élő amerikai western, Ford, Walsh, Hathaway stb. alkotásai már a hatvanas évek elejére kiürültek, utánozták önmagukat. A megújulás kétfelől érkezett. Az egyik oldalon épp Sergio Leone talált ki valamit. A humort, az „aljas, ocsmány humort”, ha úgy tetszik, azt a fajta western-paródiát, mely kalandfilmnek azért „véresen” izgalmas, de amelyet keserű szívvel végig is lehet röhögni: hát már a vadnyugati hősök is ilyen aljasok? S ugyanitt tapogatóztak az amerikai filmgyártás újabb mesteremberei is, mondjuk George Roy Hill vagy Sam Peckinpah, akik eltértek (Peckinpah egyenesen sutbavágva őket) a „szabályoktól”. A western épp meghalt, elszenderült, filmmúzeumi kegytárggyá nemesült, mikor ők néhányan vérátömlesztéssel próbálkoztak. Az „új western”, lehet, nemtelenebb, csúfabb és gonoszabb, mint a régi. De él. S ezért várhatja egyáltalán a kritikus a következőt. (Kár, hogy erről egy szót sem írt).

 

Pusztay Gy. Elemér

 

 

Hová fussunk?

 

Szívből örülök, hogy Váncsa Istvánnak van lakása. Vagyunk azonban jó néhányan, fiatalok és középkorúak, akik akarva akaratlanul már évekkel ezelőtt megfogadtuk a Filmvilág 79/20. számában megjelent kritikájának cím-tanácsát (Fusson, akinek nincs lakása), és bizony futunk, albérletről albérletre. Vagy pedig éppen az általa felsorolt magyar lakás-filmek főszerepeit játsszuk, a közös főbérlet kettészakíthatatlanságában éljük egyébként már régen kettészakadt házasságainkat.

Lehet, hogy igaza van Váncsa Istvánnak, és nem ez „a magyar társadalom legsúlyosabb problémája”, hanem ezenkívül van még „további huszonnyolc”, amelyekről nem készülnek filmek. Ellentétben a kritikussal én nem ismerek személyesen egyetlen magyar írót, sem filmrendezőt, úgyhogy nem tudom megítélni, melyikük lakáshelyzete rózsásabb. Mégis gyanítom: annak a ténynek, hogy e tárgyban több film készül, mint novella vagy regény, oka talán az lehet, hogy a filmrendezők nyitottabb szemmel járnak a világban. Talán jobban odafigyelnek mások életére, s ha igazán érdekli őket a sok elfuserált, megnyomorított emberi kapcsolat, melyben barátaik, ismerőseik élnek, rá kell hogy jöjjenek, akármilyen banális, hogy az esetek többségében a fennkölt divatos lelki bajok gyökere a kényszerű összezártság, a „seholnemlevés”.

A lakáskérdés ma Magyarországon már nem is „súlyos társadalmi probléma”, egyszerűen alakot öltött, és belépett az életünkbe a kapcsolatainkba, beleszól a sorsunkba. Hát persze, hogy a „mozgókép, mint közeg kiválóan alkalmas eme témakör szüntelen újrafogalmazására”, mint ahogyan kiválóan alkalmas volna az irodalom, meg a színház is, ha az emberi viszonyok ábrázolására vállalkozik.

Nem járok sokat külföldre, s ott sem moziba, úgyhogy nem tudom, „magyar specifikummal állunk-e szemben”, amikor nálunk hatosával készülnek a lakásfilmek. (Váncsa István egyébként valóban kifelejtett felsorolásából, legalább egyet, amit én láttam: a Filmregényt is nyugodtan felvehette volna listájára, a hét szerencsésebb szám, mint a hat.) Azt azonban biztosan tudom, hogy ezen nem viccelődni, hanem elgondolkodni kellene. Ez ügyben sokan elvesztettük a humorérzékünket.

 

Kerekes Gizella albérlő

 

 

 

 

Nincs lakásom.

 

Váncsa István


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7996