KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy rózsafüzér szemei

Sziléziai anzix

Koltai Ágnes

 

Kazimierz Kutz filmfüzére a Fekete föld sója (1969), a Korona gyöngye (1971) és az Egy rózsafüzér szemei (1980) a sziléziai bányászok életét követi nyomon a húszas évektől napjainkig. A trilógia záródarabjában a rendező szakított korábbi filmjeinek stílusával, elbeszélőmodorával. Az Egy rózsafüzér szemei nem olyan lírai, mint a Korona gyöngye, nem a hősiességet, a hétköznapokat bearanyozó szépséget hangsúlyozza s legfőképpen nem emléket állít. Indulatos mű, talán mert napjainkról szól.

Dokumentarista eszközökkel rajzolta meg a mai Szilézia portréját Kutz az Egy rózsafüzér szemeiben. A fakó színek, a szürke ködben úszó táj, a városra nehezedő bánya láttán szinte érezni a mindent beborító por ízét, szagát. Mint egy szikár szociofotó, úgy örökítette meg a kamera a munkában megfáradt emberek arcát. A film jórészt közelképekből építkezik, a történet lényegében egyetlen helyszínen, a nyugdíjas bányász otthonában játszódik, így a néző komótosan elidőzhet minden apró részleten. Az intérieurök, a tárgyak szociografikus hűséggel dokumentálnak egy életformát. Kutz egy lépéssel sem távolodik el a pőre valóságtól. A főszereplők, Augustyn Halotta és Maria Straszna amatőrök; humorral, bájjal fűszerezett, vérbő, életteli alakításuknak köszönhetően a film hiteles és átélhető. Természetes viselkedésük, érzelemteli játékuk formál valós emberi drámát a tanmese ízű sztoriból.

A történet egyszerű és meghökkentően banális: egy nyugdíjas bányász nem hajlandó panelházba költözni, nem hagyja magát kirakni öreg kertes házából (amelyet mellesleg érdemei elismeréséért kapott valaha a bányától), makacsul ragaszkodik múltjához, testvérként szeretett szomszédaihoz. Habryka látszólagos önzése és a bánya vezetőségének látszólagos embersége, jóindulata csap össze, s Kutz ebben a társadalmi és személyes kapcsolatok ellehetetlenülését s az egyéntől elidegenedett hatalom képét villantja fel. (Riasztó, hogy mennyire nem tud hangot találni az igazgató és a munkás, kölcsönösen félreértik egymást.) A trilógia hősei, az igazságtalansággal gyakorta dacoló sziléziai bányászok büszkék és rátartiak. Habryka is erős és megingathatatlan. Nem lehet elhitetni vele, hogy „eljárt felette az idő”, nem hagyja magát félreállítani. Saját normái szerint él, tudja, mi az érték – a tisztességgel, becsülettel elvégzett munka, az összetartó család –, s mi a talmi. Egyénisége legvarázsosabb vonása az öntudat. Tisztában van jogaival, nem hatja meg a „közérdek” (erre hivatkozva akarják kitenni házából), pontosan látja, hogy az igazgatóság a kisajátításokat és az új lakások építtetését egyformán lélektelenül intézi. A komor valóságot át meg átszövi a komikum. Habryka válogatott „trükkökkel” hárítja el a bontást. Győztes hadvezérként ül aláaknázott háza lépcsőjén, s egy csintalan kisfiú örömével kacag az ítéletvégrehajtónak kiküldött munkásokon.

A film tempóját a Habryka család mindennapi liturgiája szabja meg: a felkelés, a reggeli készítése, a nyúl etetése, a perlekedés a feleséggel és a játék az unokával. Lassan, méltóságteljesen hömpölyög a történet, és ezek a mindennapos események különös jelentőséget kapnak. A monotonon ismétlődő mozdulatok rend és törvény uralta életre vallanak, s ha olykor mosolyogtató is ez az élet, kétségbe vonni nincs jogunk. Kazimierz Kutz ügyesen lopja be a nézőt ebbe a világba, s mert belülről látjuk, értjük és elfogadjuk, hogy Habryka a szuverenitását félti. Ha elhagyja e ceremóniák színhelyét, élete darabokra hullik. (Amint ez a film végén be is következik. A bányaigazgató egy luxusvillával „fizeti ki” Habrykát. A hipermodern labirintusban bohózatba illően kereng az idős házaspár.).

Kutz nem pozitív hősöket mutat be. Az öntudatos bányász bizony zsarnok és maradi férj, elnyomja a gyerekeit és a menyét is. Konokságát, kérlelhetetlenségét huncutsága, gyerekes pajkossága sem enyhíti. Jámbor és vallásos felesége a fakanál és az imádságos könyv mellett tölti napjait. A szokások és hagyományok egyszerre éltetnek és húznak le, de erőszakkal mégsem lehet változtatni rajtuk – csendül ki az Egy rózsafüzér szemeiből.

A dokumentarizmus és a népi humorral ízesített vígjáték keveredik Kutz filmjében. Túlzottan is poénra helyezett a luxusvilla útvesztője. A méltóságteljes tempó elnehezítette a filmet, a lassan vánszorgó idő tompította a dráma erejét, a rendező hosszan készítette elő Habryka halálát. A feszültséget végül is feláldozta a hitelesség és a komikum oltárán.

Az 1980-as gdanski fesztivál nagydíját az Egy rózsafüzér szemei kapta. Hírlik, hogy a film frenetikus sikert aratott a lengyel nézők körében. Minden bizonnyal a vaskos tréfák és a politikai helyzet is hozzájárult e sikerhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6971