KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bocsássanak meg, kérem!

Faragó Zsuzsa

 

Egy majális képével fejeződik be a neves litván rendező, Vitautasz Zsalakjavicsusz filmje. Ismerősök és ismeretlenek üldögélnek a fűben, gyerekek szaladgálnak, saslikot sütnek. Itt van a Televízió is: a híres énekest filmezik, barátai, édesanyja körében. Az énekes kezében gitár – s már szól is az érzelmes-intellektuális dal, az életünk értelmét kereső.

Ez a majális-kép, a fölé úszó gitárszóval, a legújabb szovjet filmművészet visszatérő képe. A napsütötte, füves domboldal egyszerre ironikus és érzelmes terepe (a szó szoros értelmében terepe) a magánélet és a közösségi lét szerepei közt bukdácsoló mai hősöknek. Ismerős tehát a befejezés, de ismerős a Bocsássanak meg, kérem! oly sok más eleme is. A magányos fiatal orvos küzdelme a faluban, az elhagyott, öreg szüleihez látogatóba érkező híres énekes („bárd” – ahogy a Szovjetunióban ezt a Viszockij nevével fémjelzett gitáros típust hívják), a Bovarynét „játszó” elnökfeleség, a városból menekült titokzatos lány. Minden szereplő előlép egy-egy pillanatra, mintha ő lenne a főszereplő, ám a rendező egyszer csak otthagyja, ott felejti hősét, s lustán egy másikra pásztáz.

Így lehet, hogy az ismerős elemek, ha nem válnak is revelatívvá, az összeálló, szándékosan laza, kihagyásos szerkezet mégis valami önálló, új értelmet nyer. Így lehet, hogy akárcsak a „bárd” utolsó dala, az egész film is valamiképp az időről kezd szólni, mely a drámai pillanatokat súlytalanítja, s a sok súlytalan pillanatból drámai egészet teremt.

Az énekes édesapja, a litván repülés megteremtője, valamikor egy vasárnap délelőtt leszállt a szomszéd falu templomterére, s az összefutó csődületnek azt mondogatta: bocsássanak meg, kérem, nem fog többé előfordulni, hogy megzavarom az imádságukat! Fáradt iróniával meséli el ezt a történetet az énekes, közben disszonáns akkordokat fog a gitárján. Újkori ballada. Arról a „hősről” szól, aki tesz valamit, kiválik a többiek közül, de maga is szégyelli, hogy különbözik. Zsalakjavicsusz nem egyformának mutatja a litván falu lakóit, csak éppen a különbözésre gyöngének. Nem mond ítéletet fölöttük, mert szereti őket – csak föléjük vonja a nem kegyelmező hétköznapi időt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6101