KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Milyen finomak a fehérek!

Barna Imre

 

Marco Ferreri filmjeinek kulturális háttere – Kornis Mihály kifejezésével – ez a „csőd utáni világállapot”, melyben az úgynevezett európai ember, sőt, általában a humánum, végső vereséget szenvedett. A nagy zabálásban maga a Sátán zabáltat kéjt és halált négy kalandvágyó polgárral.

Egyiküket – azazhogy az őt megszemélyesítő színészt, Michel Piccolit – egyszer már megleshettük, amint hosszas főzőcskézés közben, akkurátusán pöttyösre fest egy pisztolyt, majd lelövi vele a feleségét, végül a tengerbe veti magát, és úszva utolér egy épp Tahitibe induló jachtot (Dillinger halott). A Szállást kérekben Roberto Begnigni is „a tengernek” megy. Ki a filmből, ki Európából: kalandra fel!

Mi van a zabáláson és a tengeren túl?

A legújabb Ferreri-film Afrikában játszódik. Afrikát egyszerre látjuk ugyanilyennek és másnak. Torzan és eleve elrontottan európaiasnak (amint negyedosztályú amerikanizáltság meg őskorba és iszlámba zagyvált bolsevizmus őrült elegye értendő) és „hamisítatlanul” afrikainak. Ha másért nem, hát mert – mint a cím is elárulja – itt embert is zabálnak. Fehéreket, ha úgy adódik, és jó, hogy úgy adódik, mert a fehér ember nagyon finom.

A fehéreknek amúgy persze a lelkük kéne, hogy finom legyen. Segélyt szállítanak ők az éhező Szahel számára. A finom fehér lélek és az éhező Szahel nagyszerű találkozása azonban megmarad absztraktumnak. Az ilyen találkozás kulturális lehetetlenség. A fehérek lelke nem finom (mert a korábbi Ferreri-filmekből jólismert poklok bűze járta át), a Szahelt pedig éhes bennszülöttek lakják, akik az európai paradicsompüré-rakománnyal történetesen nem tudnak mit kezdeni. A fehérek finom húsával annál inkább.

Michel Piccoli ebben a filmben egy lezüllött misszionáriust alakít. Holdkórosként tébolyog a nyomor, éhínség és háborúk gyötörte földrész sivatagos frontjai közt, eszébe sincs már, hogy bárkit bármire térítsen. Hazamenne, de látszik rajta, hogy nem fog. Ugyan minek? Hiszen Dillinger halott. Marad a sivatagban, túl a tengeren. Egyszer majd megeszik őt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4329