KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Leptinotarsa

A csíkos ügynök

Báron György

A rovartan már jóval a kolorádóbogár megjelenése előtt bekerült a politikusi fegyvertárba.

 

Egész állatsereglet kelt fel ellenünk. Bezabálják, amit a tisztes polgár verejtékes munkával megtermesztett, lerombolják, amit az iparkodó közösség fölépített.

Az ellenség, mint állat. Kiszámíthatatlan, emberi logikával nem követhető. Különösen a rovarféleségekkel – férgekkel, kártevő bogarakkal – tanácsos vigyázni. Alattomosan, láthatatlanul rágcsálnak, aztán egy pillanat, és minden összeomlik. A csalás prófétái című könyvben olvashatunk egy amerikai szónokról, aki egyszerre kívánta megóvni hazája „rendes, de jámbor” népét „az idegenektől, eszelősöktől, szocialistáktól és termeszhangyáktól”. Hogy meddig jutott, nem tudni, de valószínűleg nem túl messzire, a polgárok bizonyára kiröhögték. Nálunk, ahol nagyobb s gyakoribb a vész, komolyabb foganatja szokott lenni az állattani figyelmeztetéseknek. Néhány éve parlamenti politikus jött elő a termeszhangyákkal, aligha azért, mert behatóan tanulmányozta az e tárgyú zoológiai és elmegyógyászati szakirodalmat; azért inkább, mert az ötlet oly kézenfekvő, hogy időről-időre fészket rak a nép sorsáért aggódó elmékben. (A termeszhangya mint fészkelő nemzetrágó – hogy tovább dagasszuk ez ügyben a képzavarok tarajos árját.) Aztán szó esett féregirtásról, tavasszal magyar ember ezt teszi, vállán a méreggel teli permetezővel elballag a megfelelő helyre (tudja, hol van, ha nem, megmutatják), oszt adj neki, míg tisztaság nem lesz és rend, „az ország féregmentes!” hirdeti büszkén a felirat, mint hajdan Buda patkánymentességét a Bábolnai Gazdaság. A termeszek, férgek – s persze a karvalyok, hiénák, az állatkert megannyi lenézett lakója – metaforák. Tudjuk, a gyanús szomszéd értendő rajtuk, legföljebb letagadjuk, ha az irtás már (vagy még) nem időszerű. Ritka az az eset, midőn a metafora megszemélyesül, testet ölt, a kezünkbe foghatjuk; az ellenség a két ujjunk között kapálózik kis lábaival.

Mint zuhanóbombázók gyilkos terhe, úgy ereszkedett alá az égből a szocializmus földjére a burgonya- vagy kolorádóbogár, latin nevén leptinotarsa. Tisztán látszott a híradófelvételeken, amint a fekete pöttyök fokozatosan terjednek, akár a sötét ragály, a béketábor hófehér földjén. „1950 nyarán amerikai gépek behatoltak az NDK légterébe – lihegte elfúló hangon a felizgult bemondó –, s csíkos bogarak millióit szórták le. Az új háború gyújtogatói a népi demokráciák dolgozóit akarták megkárosítani.” A hótiszta terület vészesen szűkült, mint a Casablanca első képsorán a szabadság földje. Csőre töltötték a permetezőgépeket a hatalmas Szovjetunióban is, hogy felkészüljenek a Nagy Növényvédő Háborúra. „A nagyszerű szovjet technika minden pillanatban készen áll a szovjet mezőgazdaság védelmére – rikoltotta az eksztázis csúcsán a narrátor. – A mérhetetlen kolhozmezők soha nem adnak szállást az amerikai kártevőknek.” Magyarországon akkor még gyönge volt a népi demokrácia: nem tudott ellenállni a Gonosz érintésének. A rágcsálók megsemmisítésére a Szovjetunióból küldtek élenjáró szakembert, bizonyos Iván Grunyint, segítené magyar kollégáját, akit azzal bíztak meg, hogy „a növényvédelmi vonalat végezze el”.

Falugyűléseken ismertették a krumplibogár és a nemzetközi imperializmus mély összefüggését, s hazafias, pártszerű kötelességé tették minél több csíkos ügynök föllelését. „Különösen figyelni kell azokra a területekre, amelyek a nemzetközi útvonalak mentén fekszenek” – rebegte gyönyörbe révülten a bemondó. Hédervár épp a frontvonalban volt: a nyugati határszélen. Itt találták meg az első krumplibogarakat – ezt a történelmi eseményt eleveníti fel Szolnoki József, Búzás Mihály és a Zsebcselek csoport filmje. (Mely csapat, talán nem véletlen, a rágcsálóirtásban elévülhetetlen érdemeket szerzett Bábolnán tevékenykedik.) Nem könnyű a történelmi igazság kiderítése, mert legalább tízen állítják, szembenézve a kamerával, hogy övék a dicsőség, ők voltak a legelsők, akik testi valójukban megpillantották, s kézbe kaphatták a gonoszt, az imperializmus kitinpáncélos ügynökét, tettükkel bizonyítván létezését, hogy tényleg van és tényleg rág, nem hülyeség tehát, amit a pihegő bemondók és bemondónők búgnak édesen, vagyis igaz lehet a történet többi eleme is, a repülőgépekkel, a Pentagonnal, a Nyugat mérhetetlen gonoszságával, pusztító dühével. Lám, a bizonyíték itt kapálózik kis lábaival… A nagy Szovjetunióban – mint a film egyik szereplője mondja – még pénzt is fizettek a megtalálásukért, sokan gazdagodtak meg abból, hogy az addig bogármentes területre hurcolászták, majd diadalmasan föllelték a bogarat, s irány a kolhozpénztár. Terjedt is ettől, mint a járvány, az imperialisták dörzsölhették karmos kezüket. Nálunk a rovargyűjtés – kicsiny, szegény ország – becsület és dicsőség dolga maradt.

Fabatkát sem ér a történelem, ha nem köthető dátumokhoz és helynevekhez. Akkor és ott. Az első szovjet katona Battonyán, az utolsó német Nemesmedvesen. A burgonyabogár Hédervárott, 1947-ben, egy nyári délután. Józsi bácsi talált rájuk, vagy Maris néni, vagy a Pörgős szomszéd, mindegy. Héderváré a dicsőség. Itt még a Dugó kutya is krumplibogarat ás. A helybéliek ma már kicsit mosolyognak a dolgon, hiszik is, nem is, valami tán lehetett benne, minden persze úgy nem igaz, de azért jó valamiben országosan elsőnek lenni, nem juthat minden falunak villamos erőmű vagy államellenes összesküvés. Az idősebbek még tisztán emlékeznek, s a fiatalok is ápolják a hagyományt. Búzás és Szolnoki tanulságos féldokumentumfilmje nem a politikai agyrémről szól – arról nehéz újat mondani –, hanem arról, miként lett mindez modern folklórrá, szájról szájra járva, akár a boroskancsó és a teltidomú korcsmárosné. Hédervár neve összefonódott a krumplibogárral. A rágcsáló bumfordi szobra ott áll a főtéren; az odesszai forradalmi emlékmű után alighanem ez a második köztéri szobor, amit mozgókép ihletésére alkottak. Azzal a nem csekély különbséggel, hogy míg a nevezetes odesszai lépcsőn soha nem volt vérfürdő, addig Hédervár határában ma is nyüzsögnek a kolorádóbogarak. Sőt, helyiek szerint mintha egyre több lenne belőlük. Ennek is megvan, persze, a logikus magyarázata. A film egyik szereplője, a futballpályán ácsorgó úr úgy látja, „a rendszerváltás az egy elkapkodott dolog volt… és ezért a férgek is el fognak szaporodni”.

Nagy politikus veszett el benne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 19-22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1486