Kritika

Üres lovak

Élet és halál a kriptában

Margitházi Beja

„Mi álmok jőnek a halálban?” – Lichter előző filmjének hamleti kérdését ezúttal Kertész Mihály és Bódy Gábor szelleme válaszolja meg.

A kortárs magyar kísérleti film foltokból kirajzolódó térképének egyik karakteres szigetét hozta létre az utóbbi években a found footage iránt elkötelezett, régi-új formátumokat (celluloid, super8, video) szívesen vegyítő Lichter Péter, akinek filmkísérleteiben rendre az alkotói, cinefil és teoretikus attitűd csap össze termékenyen. A néhány korábbi, versekre komponált rövidfilmje (Rimbaud, Polaroidok) folytatásaként is felfogható, Máté Borival közösen jegyzett rendhagyó Hamlet-adaptációja (The Rub, 2018) kiérlelt, fajsúlyos darab lett. Az elmúlásnak és rothadásnak ez a celluloid-omázsa egyszerre volt élettel teli és dekadens, nyers és kifinomult, törékeny és erős; Hajdu Szabolcs gyötrődő-cinikus monológja hipnotikus kísérője volt a lüktető, karcos képeknek, miközben Lichteréknek sikerült az experimentális formát a hollywodi filmapparátus lebontására is felhasználniuk: a penész- és festékfoltok közül felvillanó sztárok és stúdiólogók, a kihalt mozitermekről és vetítőfülkékről készült képek a mozgókép materialitását, illúzióképességét és technológiáját rendelték tárgyilagosan egymás mellé ebben az emlékezetes filmkollázsban.

A frissen elkészült Üres lovak tematikus, strukturális és technikai értelemben is a The Rub logikus, konceptuális folytatása: Shakespeare-adaptáció után saját forgatókönyv, monológ után dialógus, kezelt nyersanyag után maguk a filmek, fiktív karakter után létező személyek kísértetei. Az atyák itt megjelenő szellemei a Lichter alkotói és elméleti érdeklődésében is meghatározó kettősséget, átmenetet testesítik meg mainstream és kísérleti, iparos és szerzői, populáris és periferikus között: a több mint százötven filmet legyártó Kertész Mihály (magyar hangja: Mácsai Pál) és az örökké kísérletező, tervező, kereső, író Bódy Gábor (Rába Roland), a két másképp magyar, és másképp filmes. A színhely az apparátus újabb emblematikus tere, a porlepte dobozokkal teli filmarchívum, és ismét az üres, világos vetítőterem – a „kripta”, ahogy Bódyék nevezik. És miközben a két szellem filmekről, munkákról, külső és belső emigrációról elmélkedik, saját kísérteteit is előhívja: Kertész zsarnok főnökétől, Jack Warnertől, Bódy pedig tartótisztje és szerelme emlékétől szabadul nehezen, miközben az általuk is látott, szüntelenül áramló filmképekről fokozatosan derül ki, hogy ezen a külső-belső vetítővásznon virtuális VJ-kként osztoznak – azaz amit nézünk, nem más, mint valami önműködő tudatmozi.

Az ígéretes koncepció kivitelezése, talán nem meglepő módon, épp azokon a pontokon a leginkább problematikus, ahol a filmkísérlet „professzionálisba” hajlik: ilyen egyfelől maga az erősen dialógus-centrikus, saját forgatókönyv, amelynek egyszerre kellene dramaturgiai ívet felrajzolnia és nyelvi viselkedéssel, egyéni stílussal karaktereket építenie; a másik pedig a profi színészek választása, illetve instruálása. Hiába jó színész azonban Mácsai és Rába, és hiába egészítik ki vagy ellenpontozzák remekül párbeszédüket a hol vizuális, hol verbális motívumokra vágott supercutok – vagyis hiába van a helyén oly sok okosan kitalált elem, a filmektől eltérő kulturális regiszterben és fikció-faktorral született és megszólaló dialógusok testidegen, mindegyre leváló hangjátékként kísérik az atomerős filmképeket. Lehetne szándékos is egy ilyen disszonancia, de hozzáadott hangként abszolút keretező, döntő szerepük van ezeknek a sokszor idegenül hangzó, fakón kopogó szavaknak, amelyek túl fontosak ahhoz, hogy egyszerűen háttérbe húzódva „kísértsenek”.

     Az egymás mellé vagy után vágott filmképek ezzel szemben remekbe szabottan beszélgetnek egymással. Az Üres lovak több tucat klasszikus vagy kevésbé klasszikus, hollywoodi, kísérleti, néma és zenés film adatbankjából hoz létre snitt-költészetet. Az eredeti filmhanggal vagy Horváth Ádám Márton zenéjével kísért mozdulatok, időjárások, atmoszférák, személyes jelenlétek és tárgyi részletek érzéki, emlékezetes benyomásokként nőnek túl rendezőkön és filmcímeken, az eredeti alkotói szándék szerint: így van élet a halál után.

Üres lovak – magyar, 2019. Rendezte: Lichter Péter. Írta: Kránicz Bence, Roboz Gábor, Lichter Péter. Kép: Gerencsér Dávid . Zene: Horváth Ádám Márton. Hang: Lukács Péter Benjámin.

Vágó: Lichter Péter. Szereplők: Mácsai Pál, Rába Roland. Producer: Nedeczky Dóra, Lichter Péter, Máté Bori. 67 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 53-54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14048

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -