KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Megmaradt Alice-nek

Pápai Zsolt

Still Alice – amerikai, 2014. Rendezte: Richard Glatzer és Wash Westmoreland. Szereplők: Julianne Moore, Alec Baldwin, Kristen Stewart. Forgalmazó: Bontonfilm. 101 perc.

A disease melodrama („betegségmelodráma”) veretes hollywoodi műfaj, olyan klasszikusokkal, mint Goulding Későn jött boldogsága, Garnett Egyirányú útja vagy a Cukor-féle A kaméliás hölgy, továbbá a hetvenes évekből a Love Story, a kilencvenesekből a Las Vegas, végállomás, a kortárs érából a Fifti-fifti. Jóllehet a disease melodrama az elkerülhetetlen tragikus vég miatt kevéssé tűnik Hollywood-kompatibilis műfajnak, mégis összefésülhető az álomgyári szemlélettel, elsősorban azért, mert – miként az amerikai zsánerek zöme – nagy súlyt helyez a hős állóképességének nyomatékosítására és a rettentő kihívásokkal szembeni harcának bemutatására.

A Lisa Genova 2007-ben megjelent regényét adaptáló Megmaradt Alice-nek ehhez a tradícióhoz kapcsolódik. Középpontjában a világhírű nyelvész, Alice Howland (Julianne Moore) áll, aki egy nap rádöbben, hogy jóllehet alig múlt ötven, rettenetes jövő vár rá, ugyanis genetikailag örökölte az Alzheimer-kórt, amelynek első jeleit már tapasztalja is magán. A sztori fő stációit nyilvánvalóan a betegség határozza meg, ha tetszik, a film dramaturgja a kíméletlenül egycélú cselekményvezetést kijelölő Alzheimer-kór. A tünetmentes állapot – mint expozíció – a betegség négy stádiumával kiegészítve példás ötfelvonásos szerkezetet kínál, a drámai tétek pedig magától értetődően nőnek a filmben, azzal párhuzamosan, ahogy Alice fokozatosan elveszíti az ellenőrzést kognitív képességei felett, és lassan kicsúszik a lába alól az élete.

Bármennyire is a hollywoodi típusú filmszerkezet után kiált ez a cselekményváz, nem lehetett könnyen boldogulni vele, hiszen sok fordulat előre várható, illetve végig fennáll a veszélye annak, hogy témában rejlő érzelmesség túlcsordul, és a mozi szirupossá válik. Szerencsére azonban Richard Glatzer és Wash Westmoreland rendezőknek sikerült elkerülniük ezt a csapdát, és érzéki, míves filmet forgattak, amely itt-ott leheletfinom vizuális ötletekkel és leleményes szcenikával vagy dramaturgiai fogásokkal lepi meg a nézőt. Szép megoldás például, hogy a tereket nem egyszer kis mélységélességű (azaz csak nagyon szűk tartományban éles) kompozíciók sorában látni már a film elejétől, mintegy (előre)jelezve Alice világának beszűkülését. Izgalmas, egyúttal Truffaut 400 csapásának megidézése, Alice első pszichológusi vizitje, mikor végig az ő arca, az orvosé nem, kerül képre. Jól működő ötlet az is, hogy a játékidő közel felénél egy robbanásbiztos suspense-elem kerül a cselekménybe (a még tudatosan, de egyes pillatokban már diszfunkcionálisan működő Alice levelet ír jövendőbeli saját magának), továbbá a film színvonalát emelik a gyakran giccshatárig óvakodó, de közvetlenül az előtt megálló dialógusok („Bárcsak rákom lenne… – jegyzi meg Alice a játékidő első harmadának végén. – Nem szégyellném magam ennyire.”) A hasonló mondatokat valószínűleg senki más nem lett volna képes annyira hitelesen produkálni, mint a címszerepet adó Julianne Moore, aki egy személyben elviszi a filmet a hátán, nem véletlenül kapott Oscart érte.

Extrák: Werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13661