KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Attenberg

A lélek antropológiája

Horváth Eszter

Az Attenberg őszintén és okosan beszél a testről és a tabukról, miközben hősnője érzelmi felnövekvésének történetét is elmeséli.

Apa és lánya különböző vadon élő állatok mozgását és hangját utánozva ugrálnak a kórházi ágyon. Ha épp nem vadállatok bőrébe bújnak, akkor természetfilmen nézik azokat, David Attenborough érzékletes narrációjával. Esetleg arról beszélnek, hogy miért nem lehet közöttük szexuális kapcsolat vagy pontosan hogyan szervezzék meg a férfi halála után testének elhamvasztását. Az Attenberg 90 perces játékideje alatt végig a testről beszél: a testek egymásba forrásáról és a test elmúlásáról. Mindeközben azonban egy fiatal nő érzelmi felnövekvését követhetjük végig.

Marina roppant tárgyilagos, ha testekről van szó. Rákérdez az inceszt tabujára, arra, milyen szaga van az ondónak, s tapasztalt barátnőjétől tanulja a csókolózás művészetét, amiben annyi intimitás van, mintha a jelenetet egy pornófilmben látnánk. Nem volt még szexuális kapcsolata, sőt, magát az aktust egyenesen visszataszítónak tartja. Ezek az attribútumok teljesen normálisak, ha egy kamaszlányról van szó. Marina azonban 23 éves. Anyafigura hiányában hiányosan éli meg saját nőiségét is: nem vonzódik a férfiakhoz, de a nőket sem kívánja. A barátnője, aki rosszul ejti a tudós nevét, Attenberg állataihoz hasonlítja Marinát. A lány szexualitással kapcsolatos attitűdje azonban inkább a kutatónak az állatok iránt tanúsított szenvedélyét tükrözi: az intim helyzeteket a maguk technikai jellegzetességeire redukálja, s mintegy antropológiai kíváncsisággal merítkezik meg bennük. Első csókélményét minden érzelemtől mentesen undorítónak bélyegzi, s ugyanilyen szenvtelen, mikor elhatározza, hogy lefekszik egy férfivel. Érzelmi fejlődését a váratlan elutasítás indítja el. A fiatal építész ahelyett, hogy kapna az alkalmon, a film egyik legintimebb jelenetében felöltözteti a neki felkínálkozó lányt, majd szép lassan rávezeti, hogy a szex több ösztönös gépek által végrehajtott koreográfiánál. Marina a libidó, az életösztön megértésével párhuzamosan a halálösztönt is el kell, hogy fogadja. A lány pszichoszexuális fejlődésének utolsó állomása, amikor a szülő szexualitását is képes lesz elfogadni, sőt, maga küldi be a kacér barátnőt a haldokló apához egy utolsó együttlétre. Régen került már mozikba olyan film, ami a maga csendes egyszerűségében ilyen hitelesen ábrázolta volna az emberi szexualitás sokrétűségét, ambivalens voltát.

A rendezőnő, Athina Rachel Tsangari második nagyjátékfilmje kritikusan szemléli a társadalmat, amiből ennyire kilóg a természetfilmeken szocializálódott lány és apja. A két ember Görögország egy nem túl festői szegletében él. Szürke ég, hűvöskés idő, egyforma, fantáziátlanul felhúzott épületek a kopár sziklák tövében: nyoma sincs a képeslapokról ismert bájos giccsnek. Az ország problémája hasonló a lányéhoz. Az egyik egy kamasz érzelmi síkján rekedt, s így kellene egészséges felnőtt életet építenie, míg a másiknak a fejlődéséből az iparosodás korszaka maradt ki teljesen, a jelen ipari nagylétesítményei mintegy a karámok helyén nőnek ki a földből. Tsangari finom humorral mutatja meg, milyen logisztikai nehézségekkel jár, ha egy görög haldoklónak a hamvasztás az utolsó kívánsága. Mivel az egyház nem engedélyezi ezt az eljárást, ezért a holttestet először légipostával feladják Bulgáriába vagy Németországba, ahonnan a szükséges műveletek elvégzése után a megboldogult rokonainak egy urnát küldenek vissza. A temetkezési vállalat előzékeny ügynöke inkább a nyugati országot javasolja a célra, Bulgária elsősorban a Balkánt látja el. De hát mi is a Balkán vagyunk – merül fel Marinában a logikus érv.

Az Attenberg legfrissítőbb élménye, a hiteles jellemrajzon és a sajátos apa–lány viszony bemutatásán túl, a Marinát alakító Ariane Labed játéka. A tavalyi Velencei Filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját is elnyerő Labed ösztönös természetességgel hozza a furcsa lány figuráját. A filmet tagoló stilizált jelenetekben, ahol barátnőjével hol táncra, hol gyerekek önfeledt bohóckodására emlékeztető mozgássorokat adnak elő, egy másik arcát is megmutatja, mintegy kiegészítve karaktere jellemvonásait: a látszólag könnyed játékosság tudatos színészi építkezést sejtet. Örömmel látnánk újra a vásznon.

Attenberg – görög, 2010. rendezte és írta: Athina Rachel Tsangari. Kép: Timios Bakatakhis. Szereplők: Ariana Labed (Marina), Evangelina Randou (Bella), Giorgos Lanthimos (Mérnök), Vangelis Mourikis (Spyros). Gyártó: Haos Films / Faliro HP / Boo productions. Forgalmazó: Magyar Hangya. 95 perc. Feliratos.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10687