Láttuk mégTripla vagy semmiKovács Marcell
Sosem értettem, Hollywood, ha felfrissít egy régi darabot, miért mindig a remekmûvek közül választ. Ki lehet színezni a Psychót, és vezérelheti számítógép a gorillák szemöldökét a Majmok bolygójában, az új változat az eredetitõl akkor is elmarad, mert bármiféle beavatkozás a hibátlanba csak árthat, amellett nem is illendõ.
A Tripla vagy semmi legalább nem eleve vert helyzetbõl indul. Az alapanyagul szolgáló Dicsõ tizenegy kedves, de tökéletlen film volt, szórakoztató dokumentuma a Frank Sinatra-baráti kör tündöklésének, akciófilmként azonban még korcsoportjában is igen gyengén muzsikált. A vakmerõ vegasi kaszinórablás sztoriját uras ráérõsséggel mesélte el, miközben túltengtek benne a vígjátéki és a musical-elemek. Steven Soderbergh pontosan tudja, mi ilyenkor a teendõ. A sztárparádé koncepciójához tartja magát, de rövidebbre fogja, gyorsít az iramon, a dalbetéteket vagány beköpésekre cseréli, és beiktat egy kínai akrobatát, egy happy endet, valamint egy egész várost elsötétítõ áramszünetet. Mindezt az egyszer már bizonyított Mint a kámfor modorában tálalja, többnyire izgalmas félhomályban és csábosan brummogó zenére, gondosan kerülve a kockázatos helyzeteket. Mert ez most a hollywoodi szaki Soderbergh, nem ám az egykori mûvészfilmes, viszont, tegyük hozzá gyorsan, nem is az utóbbi idõbõl ismerõs túlbuzgó szociológus, amiért nem lehetünk eléggé hálásak.
A színészválogatottból az öregfiúkat szükséges mindenképpen kiemelni. A pókhasú római császárt idézõ Elliott Gould bájosan mókás jelenség, Carl Reiner közelképben izzadó holdvilágarca pedig a film leglátványosabb jelenete. George Clooney-t, Brad Pittet és Matt Damont egy csapatban játszatni azonban akkor is problémás, ha nem a Piszkos tizenkettõrõl van szó.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 914 átlag: 5.36 |
 |
|
