KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Powaqqatsi

Boglár Lajos

Alcíme szerint a film az átalakuló életről szól: de mit tudhattunk meg az életről és az átalakulásról?

A Harmadik Világban járunk: arcok, gesztusok, helyzetek, tarka etnikai kaleidoszkóp, vizuális orgia fojtott ritmusú, lassított képekkel. Szemek, lovak, cipekedő emberek, csónakok, verejtékes hátak, falvak, piacok, piramisok, templomok, vonuló tömeg. Az Andokban vagyunk, majd egyszer csak Indiában, azután Afrikában, hirtelen a nyugati világ fémszerkezetei magasodnak elénk, reklámarcok zuhataga, blokkházak sora és vonuló tömeg váltja egymást, alagút, autók, guberálók, neonfények, dögkeselyűk, hosszan kitartott falfelirat előtt kisgyerek: „éljen a gerillaháború”; majd imádkozók, egy óriáshinta, ismét arcok és szemek, és így tovább...

Hatalmas különbségek, és mögöttük az egység, ahogyan ezt hirdeti többezernyi kötet, és a Faces of Culture című, 26 részes amerikai tv-sorozat, amelyet sokakkal egyetemben bizonyosan Reggio is látott.

Embertömeg: aranyláz hajtotta hangyasereg, sárosbarna termeszek. Mit tudunk meg róluk? Kiderül-e, hogy a képsorok Brazíliában készültek? Serra Pelada vagy Carajás földje rejti magában a hőn áhított aranyat? Rabszolgákról van szó? Az emberi testek irtózatos kizsákmányolásáról? Azt hihetjük, mindezt néhány vagy akár egyetlen emberért teszik. De ott mindenki magának dolgozik, s aki szerencsés, néhány aranyszemcsével gazdagodva térhet éjszakai szállására. Nem tudhatja, mire ébred, így talán le sem fekszik, nehogy kifosszák.

Az ismétlődő, ritmikus cselekvések biztos jelei az alkotó életformának. Az ember alkalmazkodik környezetéhez, és egyúttal át is alakítja, humanizálja. Több ezer éves törekvése ez az Óvilág és az Újvilág lakóinak. Az emberiség egysége éppen abban jelentkezik, hogy hasonló szükségletei vannak: mindenkinek kell ennie, laknia valahol, be kell fednie testét valamivel, fel kell oldania szexuális feszültségeit, és szüksége van – vagy legalább is volt – az együttműködésre, egy szervezetre, amely a túlélést biztosította és biztosítja. A megoldások azonban nagyon eltérnek egymástól.

Powag a hopik nyelvén sámánt jelent, azt az embert, aki a törzsi közösség szemében az élet folyamatosságát biztosítja, s ehhez nem elégséges elfogadni a környezet kínálta javakat, hanem gyakran emberfeletti energiákra van szükség. Lévi-Strauss zseniális meghatározása szerint, a civilizált társadalmak mérnöki tevékenységének ellentéte a sámánok szertartása: amit a sámán mágiájával művel, nem egyéb egyfajta barkácsolásnál, hiszen a tradíciók béklyójában a sámán nem képes megújulni, legfeljebb átcsoportosítja meglevő, hagyományos „eszköztárát”... A mérnök azonban változtathat koncepcióján és technikai felszerelésén...

Hatalmas hit kell annak elfogadásához, hogy egyetlen minőség rendszeres és folyamatos ismétlése – biztosítva a stabilitást – jelenti a túlélést. Ez a mágia egyik funkciója. Kérdés, hogy hova vezet a folyamatosság?

Ha megtaláltuk a választ, miszerint a kultúra különböző megoldásokat tud az alapvető emberi szükségletek kielégítésére, miért nem vesszük ezt tudomásul? Miért akarunk minden áron beavatkozni ebbe a folyamatba? Van, aki nemcsak magyarázni szeretné a világot, hanem megváltoztatni azt – bár ehhez aligha elégségesek a révedező álmok!

Reggio szokatlan lassított révületbe hajtja nézőjét. Nyújtott ritmusaival, a homogén zenei háttérrel, a ragyogó fotók bűvöletével elhiteti vele: milyen csodás a világ! Ha a lassított szekvenciákat normális sebességben látnánk, és hozzá a kísérő muzsikát is felgyorsítanánk, talán nem is néznénk végig a verejtékező Harmadik Világ ezerszer látott képeit.

De mi lehet Reggio véleménye erről a világról? Kontrasztokkal dolgozik, s ez jelzi, van értelme a változásoknak. Korábbi filmjében (Koyanisqatsi) környezetünk, társadalmunk, kultúránk kiúttalannak tűnő, reménytelenül „kizökkent” állapotát mutatta be, erőszakkal, pusztítással. Azt a sivárságot, amely a civilizáció betörése nyomán sok helyütt, így a Harmadik Világ számos pontján eluralkodott.

A Powaqqatsi az átalakítás, az átalakulás mellett voksol. S feltűnő, hogy nem az erőszak, a harc jelenik meg itt, mint a kulturális változás szükséges eszköze, velejárója.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=183