KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/december
NŐI SZEREPEK
• Baski Sándor: Az üvegplafon alatt Nők a Fehér Házban
• Schubert Gusztáv: „Amerika királynője” Pablo Larraín: Jackie
• Barkóczi Janka: A harmadik hullám Asghar Farhadi hősnői
• Varró Attila: A hiány iszonyata Val Lewton és a női horror
• Vincze Teréz: Egy szexi koreai feminista A szobalány
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság (Bara Margit 1928-2016)
• Schubert Gusztáv: Csoóri Sándor, a filmes Parázson lépkedő
• Morsányi Bernadett: Makacs fiúk Beszélgetés Szomjas Györggyel
LENGYEL MÉRCE
• Báron György: A nemzet filmművésze Andrzej Wajda (1926-2016)
• Pörös Géza: Nincs alku Andrzej Wajda: Emlékképek
• Zalán Márk: Bedobozolt történelem Lengyel hadiállapot 1981
• Morsányi Bernadett: Bármi megtörténhet Marcel Łoziński dokumentumfilmjei
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: Gengszterből filmrendező José Giovanni
FESZTIVÁL
• Szabó Ádám: Undorból születnek Sitges
• Bartal Dóra: A hátunkon cipelt múlt Jihlava
• Csiger Ádám: Fiatalos kezdés Primanima
• Barkóczi Janka: Aki sosem látta Párizst Window Horses
KÖNYV
• Nagy V. Gergő: A nemzetközi Férfi Tarr 60
TELEVÍZÓ
• Várkonyi Benedek: A pokol másnapján Beszélgetés Olivier Wieviorkával
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rejtélyes bosszú Austin Wright: Tony and Susan
• Alföldi Nóra: Kárhozottak királya Tom Ford: Éjszakai ragadozók
KRITIKA
• Varga Zoltán: X elvtárs A martfűi rém
• Barkóczi Janka: Belső száműzetés Bereczki Csaba: Soul Exodus
• Andorka György: Bölcselmük álmodni képes Doctor Strange
MOZI
• Baski Sándor: Teljesen idegenek
• Gelencsér Gábor: Olli Mäki legboldogabb napja
• Pápai Zsolt: Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal
• Forgács Nóra Kinga: Az állam Fritz Bauer ellen
• Kovács Kata: A mélység kalandora
• Vajda Judit: A könyvelő
• Barkóczi Janka: Hideg hegyek
• Huber Zoltán: Mentőakció
• Kránicz Bence: Creative Control
• Roboz Gábor: Az utolsó emberig
• Csiger Ádám: Jack Reacher: Nincs visszaút
• Sepsi László: Bezárva
• Varró Attila: Életem Cukkiniként
• Andorka György: Legendás állatok és megfigyelésük
DVD
• Barkóczi Janka: Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956
• Kránicz Bence: Szerelem
• Gelencsér Gábor: Angi Vera
• Benke Attila: Menny és pokol
• Pápai Zsolt: Tripla kilences

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonas Jonasson: A százéves ember…

Instant abszurd

Sepsi László

A svéd sikerkönyv a bulvármagazinok logikáját vegyíti a szatírahagyományokkal.

 

A kortárs skandináv zsánerirodalmat az utóbbi években túlnyomórészt komorra hangolt krimik képviselték a piacon, de a Millenium-trilógia sikerének lecsengése után egy jóval könnyedebb tétel vált az aktuális svéd, majd világszintű bestsellerré. A Stieg Larssonhoz hasonlóan újságíróból lett sztárszerző Jonas Jonasson – a bűnügyi tematikát továbbra is megtartva – az oknyomozó újságírás száraz precizitása helyett inkább a bulvárlapok szövegalkotási technikáit ültette át lendületes pikareszkjébe. A címben jelzett, helyi kisszínesre is alig elegendő kiindulópont néhány fejezet alatt nagyszabású kalanddá eszkalálódik, aminek két idősíkjában egyrészt a főhős élettörténetén keresztül ismerhetjük meg a huszadik század meghatározó alakjait – Truman, Sztálin vagy de Gaulle mellől lényegében csak Adolf Hitler maradt ki az epizódokból –, másrészt a cselekmény jelenidejében az öregek otthonából végrehajtott szökés után a százéves ember további új barátokra tesz szert, velük együtt pedig egy táska lopott pénzre és egy elefántra.

Jonasson könnyen fogyasztható, stílusbravúrok helyett a frappáns egysorosokra és tárgyilagosan groteszk leírásokra szorítkozó prózáját éppúgy a fokozás és a halmozás algoritmusa működteti, mint bármelyik szórakoztatóan szenzációhajhász sajtóterméket, amire A százéves ember… több ízben reflektál is. A fejezetről fejezetre egyre több – nagyrészt deviáns – szereplőt bevonó szökéstörténetből a könyvbeli pletykalapok gerjesztenek országos beszédtémát (köztük a valóban létező Expressen, aminek maga Jonasson is munkatársa volt), miközben az ifjúkorától autodidakta robbanóanyag-szakértőként ténykedő főhősnek köszönhetően a „bombasztikus” fogalma is további jelentésárnyalatokkal gazdagodik. (A bombatematikát egyébként Jonasson második regényéből, a nálunk tavaly megjelent Az analfabéta, aki tudott számolni-ból sem hagyta ki.)

A groteszk szatírahagyományokat (Hašek, Hrabal, esetleg Vonnegut nem fantasztikus művei lehetnek kiemelt referenciapontok) Jonasson egy mindvégig filmszerűen pergő és ritmusában a kortárs igényekhez igazított szüzsében teszi széles körben fogyaszthatóvá, ahol a cselekményt nem lassítják hosszas szemlélődések és az esetleges tanulságok levonása is az olvasóra marad. Bár a mindenkori hatalommal szembeni szkepszis Jonasson regényét is alapjaiban áthatja – lásd a közismert világpolitikai szereplők karikatúráit, a teljességgel apolitikus főhős szerepét az egyes történelmi fordulópontokon vagy az olyan autoritás-figurák ábrázolásmódját, mint az öregek otthonának morc főnővére –, a műfajtól megszokott békaperspektíva itt nem hétköznapi kisemberekhez, hanem a társadalom számkivetettjeihez kötődik. A címszereplő körül összegyűlt kollektíva – ami távolról Anders Thomas Jensen családpótlék közösségeit idézi – tagjai jellemzően nem arcok a szomszéd lépcsőházból (mint azt megszokhattuk a kisrealizmust, minimalizmust és abszurdot vegyítő olyan északi szerzők filmjeiben, mint Bent Hamer vagy Aki Kaurismäki), hanem egyenként is bulvármagazinba illő élettörténettel megtámogatott figurák. Jonasson nem közel megy a hétköznapokhoz, hogy röhejesnek láttassa azok egyszerű visszásságait, ehelyett profi újságíróként figuráinak defektusait nagyítja a hihetőség határáig, mintha a fejezeteket egyenként is bombasztikus szalagcímeknek kellene megfeleltetnie. A százéves ember… kissé elnyújtott és a huszadik század eseményeit olykor szinte mechanikusan karikírozó epizódfüzére még az egyébként nagyszámú haláleseteket is lendületes könnyedséggel ábrázolja (legyen szó egy véletlenül lefagyasztott motorosról vagy Vlagyivosztok felégetéséről), de az egy évszázadon keresztül sodródó főhősének kimondatlan tragikuma mégis ad a kötetnek valamiféle kesernyés ízt és fajsúlyt. A gyors rotációban érkező poénok és azonnal ható abszurd szituációk közül ugyan kevés ragad meg a hosszútávú memóriában, viszont a pálinka és a robbanóanyagok iránti mélységes vonzalmán túl mindvégig sztoikus főhős talán azután is velünk marad, ha a könyvet véletlenül a strandon felejtettük.

 

Athenaum, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11881