KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Danis Tanovic: Pokol

Médea öröksége

Muhi Klára

Kie¶lowski túlvilági trilógiája Tanovic filmjében folytatódik. Ezúttal a szenvedélyek alvilágába szállunk alá.

A „morális nyugtalanság” rendezője, Krzysztof Kie¶lowski mondja utolsó interjújában, négy nappal halála előtt, 1996 márciusában: „Három filmnovellát írunk. Ha kiderül, hogy lehet velük valamit kezdeni, talán elkészülnek belőlük a forgatókönyvek, és valaki megcsinálja a filmeket. Én mindenesetre holnap kórházba megyek. Meg fognak operálni.” A Pokol, Purgatórium és Paradicsom alcímeket viselő trilógia filmötletéről beszélt: a terv, úgy tűnik hordozott annyi drámai intenciót, hogy – ha lassan is –, de megvalósuljon. (A Paradicsom filmnovelláját a Filmvilág 1997/10. számában közöltük. – A szerk.)

Elsőnek a „véletlen-specialista” Tom Tykwer rendezésében a Mennyország készült el, (A gyilkosok is a mennyországba mennek, 2002), melyben Tykwer igen invenciózusan bánt a Kie¶lowski-hagyatékkal. A kétségbeesésében merénylővé váló szolid tanárnő, akit a vak véletlen megfoszt a jogos bosszútól, s ártatlan gyerekek gyilkosává tesz, s a szerelmes, önfeláldozó kisrendőr történetében hatásosan ütnek át a románc, s a Bonny és Clyde típusú ámokfutós filmek műfaji kliséin Kie¶lowski morális szorongásai, a determináció és a szabad akarat viszáját vizsgáló filozofikus problémafelvetései. A Mennyországban végül az erkölcsi kényszerből gyilkoló hősök – bár áldozatuk mit sem ért – megigazulva jutnak az égbe.

A Pokolban – melyet a Senkiföldje bosnyák rendezőjére, Danis Tanovicra bíztak – három gyönyörű lánytestvér senyved ártatlanul egy-egy családi pokolbugyorban, mígnem kiderül, hogy a büntetést, melyet elszenvednek, valójában anyjuk bűnéért kapják, aki egy rettenetes tévedést mártíriummá növesztve börtönbe, majd öngyilkosságba kergette apjukat.

A posztumusz Kie¶lowskiPiesiewicz-trilógia szerint ebben az ezredfordulós ember-vadonban nyilvánvalóan nem ott a büntetés, ahol a bűn. S még az isteni hatóság ítéleteit is a véletlen és a káosz uralja. A konfliktus a Pokolban is egy véletlenből fakad. Anya – és egyik gyermeke – a múltban tanúi lesznek egy jelenetnek, ami az apa pedofiliáját bizonyítja. Az anya beleőrül, s a gyűlölet mérgével tönkreteszi lányait.

Ám a Pokol visszafelé íródik, késve ismerjük fel a sorstragédiát, a rendező ugyanis az első órában nem informál bennünket a családi összefüggésekről, csak elmesél három nő életéből három epizódot. A szerelemféltés szenvedélyétől sújtott érzéki Sophie-ét, akit férje ócskán megcsal, az apa-komplexusos Anne-ét, aki halálosan szerelmes az irodalomprofesszorába (a professzor azonban gyáván visszasomfordál a családi fészekbe,) s a betegesen gátlásos Céline-ét, akinek a legnagyobb megaláztatás jut, mert a férfi, aki már jó ideje kitartóan követi őt, s akinek végül felkínálja magát, bevallja, hogy homoszexuális.

Ám ezen a ponton az igazságra is fény derül, s a mitikus átok váratlanul lehull a lányokról. Feltárulnak a szörnyű Médeia-történet igazi összefüggései, a szerelmi csalódásában gyermekeit széttépő Médeia-mítosz párhuzamát sajnos a film bizonyos pontjain alaposan a szánkba is rágják, miként a filozófiai tézist is, mikor egy didaktikus jelenetben a gyáva professzor épp sorsszerű és véletlen bonyolult összefüggéseiről tartja előadását.

A Pokol producerei valószínűleg arra gondoltak, hogy a kelet-európai Tanovic – aki a Senkiföldjében a délszláv fronton nagy tehetséggel épített fel egy tényleg infernális jelenkori háborús csapdahelyzetet – könnyen ráhangolódik majd a szerelmi, családi széttépettség magánéleti tébolydájára. Szerintem nem így történt. Tom Tykwer filmje például sokkal őszintébb, átélhetőbb. (Pedig az a forgatókönyv sokkal több műfaji klisével terhelt.) Itt meg hiába a perfektül összesodort négy cselekményszál, a jó helyen, jókor megnyíló titok, a lányokat alakító Emmanuelle Béart, Marie Gillain s főként Karin Viard erős színészi jelenléte, sőt, a Médeia-történet mítosz-támasztéka – a Pokol sajnos nem lett több jól kivitelezett mid-cult terméknél.

A vállalkozás vesztére tán túl sokszor eszünkbe jutnak Bergman elátkozott nővérei (Csend, Suttogások és sikolyok) róluk pedig, hogy mennyire hiányzik ebből a filmből a cím által meghívott metafizikai dimenzió, amire sajnos csak akkor nyílik rá egy mű, ha alkotója legszemélyesebb, legmélyebb kétségeihez is odaenged. Apropó kétségek. Épp tíz éve, hogy Kie¶lowski belehalt abba a másnapi műtétbe. Nem sokkal korábban az is mondta: „Több filmet nem rendezek.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8632