KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elveszett múlt

Urbán Mária

 

Ha a kórházból kijövő asszony férje jóindulatú segítsége ellenére sem tud kigyógyulni amnéziájából, csak nem talál egy tárgyat, színt, hangulatot, amiről önmagára ismerne, a rutinos mozinéző kriminalitásra kezd gyanakodni. Árgus szemmel figyeljük a férjet, hogy vajon mire akarja manipulálni feleségét, akinek viszont szurkolunk, hogy nyerje már vissza az emlékezetét mielőtt még katasztrófa történne.

S miután beálltunk drukkernek az egyik fél mellé, a film kétharmadánál a rendező egyszer -csak kiteríti a kártyáit: nem is krimit csinál! A divatos pszichológiai esetet sokkal nemesebb célra akarja felhasználni: azon töpreng, hogy ki lehet-e radírozni az életünket, s a múlttól megszabadulva „tiszta lappal” újra lehet-e kezdeni? Noha előre sejthető a nemleges válasz, még izgalmas játék is lehetett volna a film, ha a rendező nem véti el az arányokat. Mert Drach saját ötletének csapdájába esett. Alighanem úgy vélte, hogy krimi-álcában könnyebben tudja becsempészni lényegi kérdéseit, de túl sokáig rendezte a krimit, túl sokáig tartotta fönn a sejtelmes, képlékeny, keveset közlő, bizonytalansággal felcsigázó krimi-légkört, amit aztán észbe kapva már hiába igyekezett átfordítani. A néző pedig elvesztette az – egyébként csekély – krimiizgalmat, mert mindaz, amit egy bűntény előkészületeinek hitt, hirtelen jóindulatú cselekedetté minősül át.

Nemcsak a krimi-álcán, saját lényegi témáján sem tudott úrrá lenni Michel Drach, akinek néhány éve bemutatott lírai-nosztalgikus filmjét, A bál hegedűit a hazai néző is kedvvel fogadta. Ebben a művében viszont érdektelenné válik a „lehet-e feledni?” kérdése, mert a krimi titokzatosan keveset közlő módszere és az asszony amnéziája miatt épp arról a bizonyos felejtendő múltról tudunk meg a legkevesebbet. Sem a múlt töredékei (egy banális kettős házasságtörés foszlányait kapjuk), sem a két színész derekas kínlódása a filmvásznon nem győz meg arról, hogy fontos lélektani-emberi konfliktust látunk.

Az egész filmből végül is csak annyi marad meg a néző emlékezetében, hogy bizony egy amnéziás ember rettentően ki van szolgáltatva a környezetének.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8092