KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Psycho

Janisch Attila

 

Iszonyatos látni a moziban pergő képeken azt az erőfeszítést, amit a filmkészítők arra szántak, hogy újrateremtsenek valamit, ami már létezik.

Szó szerint újraforgattak egy filmet, amely ma már legenda, műfaji, filmnyelvi alapvetés, a mozi-rettegés egyik fokmérője, és amellett egyszerűen remekmű. A forgalmazói ajánlás szerint az ezredvég ízléséhez igazították a mára már öregecske eredetit. Még ha csak ez történt volna. De valójában nem tettek mást, mint középszerű színészekkel újrajátszatták a valamikori szerepeket. Újra berendezték az azóta (figyelem!) múzeummá, zarándokhellyé vált eredeti helyszíneket. A berendezési tárgyakat szigorúan ugyanazokból a raktárakból válogatták és a ruhákat is hasonlóra szabták. A kamerát pontosan ugyanoda tették, ahová az eredeti gondolat megálmodta azt. S talán még a napnak is hasonló szögben kellett sütnie, mint akkor, vagy ha nem, hát magas létrát hoztak és felküldtek valakit, hogy jobb beesési szögre bírja a renitenskedőt.

Így készült ez az ezredvégi psycho. A címet ezesetben illő csupa kisbetűvel írni, minthogy ez nem cím, hiszen nem nevez meg semmit.

Psycho – filmcímként csak egyetlen műre érvényes továbbra is. Psycho csak egy van. 1959-ben készült, és az alkotó jogán egy Alfred Hitchcock nevű rendező tulajdona. Janet Leigh és Anthony Perkins színészek és Bernard Herrman zeneszerző osztoznak a rendezővel e tulajdonjogon, és kisrészvényesként az a sok millió néző, aki tulajdonjogot vett, azzal, hogy megvásárolta jegyét a filmre.

A kisbetűs psycho rendezőjét Gus Van Santnek hívják. Kisstílű tolvaj, aki előbb talán csak másolatot kívánt készíteni a műtárgyról, de később olyan ostoba volt, hogy saját másolatát lopta el.

Most ezt mutogatja úgy, mintha az övé lenne. Nem tudja, hogy ami van, az létezik. Azt nem lehet ellopni. Nem lehet megszüntetni. Nem lehet átírni. Lehet lekaparni egy műtárgyról az eredeti alkotó-tulajdonos nevét, de a mű mégis az övé marad. A tolvaj lelepleződik. Lehet ügyes másolatot is készíteni és ráírni az eredeti alkotó nevét. Félő, hogy lesz valaki, akinek még a hamisítónál is jobb a szeme: a csaló lelepleződik. De aki csalóként vacak másolatot készít, majd a saját nevét írja a hamisítványra, azt már nem is kell leleplezni. Azon az egész világ röhög.

„Vigyázat, csalok!” - figyelmeztet az igazi bűvész, de hiába lessük, mit csinál, nem látjuk a trükköt. Gus Van Sant szájából 1998-ban így szól a mondat: „Vigyázat, tehetségtelen vagyok!”

És igaza van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3967