KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az első ember

A betöltendő űr

Huber Zoltán

A Holdra-szállás Neil Armstrong tárgyilagos életrajzán átszűrve is lenyűgöző teljesítmény.

 

DamienChazelle harmadik filmjével egyenesen a csillagokig jutott, így akár logikusnak is tűnhet, hogy ezúttal a Holdon landol. Az egykor jazzdobosnak készülő rendező önéletrajzi motívumokból és saját mániákból gyúrt forgatókönyvei után most először dolgozik kész anyagból. Bár Az első ember Neil Armstrong hivatalos életrajzából készült és a Holdra-szállás előtti évekre fókuszál, a negyedik film hézagmentesen illeszkedik az eddigi életműbe. Chazelle csak látszólag kanyarodik el zenész hőseitől, a gigászi feladatra vállalkozó űrhajósok valójában alig különböznek a Whiplash vagy a LaLaLand szereplőitől. A saját határaikat feszegető, a tökéletes küldetésre készülő figurákkal ugyanúgy a művész-lét örök dilemmáit boncolgatja, csak épp a csomagolás és a tét változott.

Az első ember merész filmes vállalkozás, több szempontból is. Igaz történetet izgalmasan újramesélni még úgy sem egyszerű, ha nem egy jól ismert eseményről beszélünk. JoshSinger forgatókönyvírónak szerencsére van jártassága az efféle adaptációkban, ő írta filmre többek között Assange történetét (A WikiLeaks-botrány) és a Boston Globe katolikus egyházzal kapcsolatos oknyomozását (Spotlight). Singer az emberiség legnagyobb utazását úgy tudja izgalmassá tenni, hogy a végkifejletet mindenki ismeri. Az egyszerű, ám annál nagyszerűbb trükkje annyi, hogy a felfedező ősi archetípusát Armstrong személyes drámájával vegyíti. A szakmai karrier és a magánélet fordulópontjai elválaszthatatlanok egymástól: a kislányát gyászoló apa csak a Holdat útba ejtve találhat vissza a földi életéhez.

Armstrong szubjektív nézőpontja nemcsak intim közelségbe hozza a Hold meghódítását, de a vele párhuzamosan kibomló karakterdráma szimbolikus jelentőségűvé emeli azt. A megnyíló értelmezési lehetőséggel együtt azonban óhatatlanul be is szűkül a fókusz, amit a film sem tud mindig megfelelően ellensúlyozni. A személyes perspektíva törvényszerűen háttérbe szorítja az orbitális csapatmunkát és a kulcsfontosságú mellékszereplőket, amit a kiváló színészgárda próbál korrigálni, többnyire sikerrel. Hiába kiváló azonban a ridegRyanGosling és a feleséget alakító ClaireFoy kettőse, a férjét maximálisan támogató, érte aggódó női karakter kissé elavultnak tűnhet.

Az űrhajózás mítoszához mindenféle dramaturgia és vizuális klisék tapadnak, amiket Az első ember tudatosan messzire elkerüli. Armstrong egy világtól elidegenedő, tökéletességet hajszoló karakterként jelenik meg, aki öntudatlanul is terápiás céllal kísérti az űrt. Chazelle szinte csak közelképeket használ és időről-időre hangsúlyosan felveszi a címszereplő nézőpontját. A kézikamerás, szemcsés felvételek a korabeli mozgóképes dokumentumok vizuális világát idézik, mintha egy eddig ismeretlen szupernyolcas házi videó peregne előttünk. A családi életképeknél mindez nem is lenne formabontó, ám Chazelle pontosan így mutatja az egyre messzebbre merészkedő űrrepüléseket is.

A klasszikus hollywoodi musical technicolor csillogása után Chazelle egy másik meghatározó amerikai vizuális esztétikumot porol le a digitális korszak közönsége számára. A magasba törő űrhajót itt nem távolról csodáljuk, hanem fizikailag érezzük magunk körül. Az űr tökéletes csendjébe berobbanó hangorkán, a recsegő fémfelületek tapintható anyagszerűsége és a fényfoltokká rázott képek fantasztikus élményt kínálnak. Az űrutazás földöntúli élményét Kubrickhoz hasonlóan Chazelle is az experimentális filmeket idéző megoldásokkal ragadja meg. Az erőteljes kontrasztokra építő alkotói módszer a fősodor steril fotórealizmusa helyett a szenzuális hitelességre törekszik és e célját maximálisan eléri. Ha nem a harmincas évei elejét taposná, a konteó-hívőkChazelle nevét is felvehetnék a kamu Holdra-szállás potenciális levezénylői közé.

Chazelle egy-egy frappáns bevágással próbálja érzékeltetni az iszonyú összegekbe kerülő űrkutatási projekt ellentmondásait, abban mégis az emberi nem nagyszerűségének bizonyítékát látja. Így lesz jellegzetes kortünet a filmet övező groteszk felháborodás is, az amerikai zászló kitűzését ugyanis nem mutatja a kamera. Armstrongék heroikus kalandját pontosan ezért időszerű elővenni, a mindenféle árkokon és falakon felülemelkedő nagy álmokból ugyanis krónikus hiány mutatkozik manapság.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13884