KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/november
ESTERHÁZY PÉTER
• Forgách András: Házymozi Esterházy-adaptációk
• Molnár György: Péter filmje Esterházyra emlékezve
BÓDY GÁBOR
• Hegyi Zoltán: A kozmosz gerillája Bódy Gábor (70)
• Lichter Péter: Tengerentúli hullámhosszon Bódy experimentalizmusa
• Czirják Pál: Második tekintet Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép…
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Felvállaltam a közvetítő szerepét” Beszélgetés Varga Ágotával
• Bilsiczky Balázs: „A létezés is többszólamú” Beszélgetés Sopsits Árpáddal
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Nincs holnap A film noir műfaji családfája – 3. rész
• Roboz Gábor: Minden fekete A noir-címke
• Varró Attila: Kettős árnyék Noir és szerzőiség
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szemet szemért Velence
• Baski Sándor: Beilleszkedési zavarok CineFest – Miskolc 2016
• Horeczky Krisztina: A mi nagy hasznunkra BIDF
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Burton, ha diktál Ransom Riggs: Vándorsólyom-trilógia
• Varga Zoltán: Sólyomszárnyak suhanása Tim Burton: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
KRITIKA
• Kránicz Bence: Orvosság kizsákmányolás ellen Az ismeretlen lány
• Forgács Nóra Kinga: Rémségek kicsiny öble A sors kegyeltjei… meg a többiek
• Kovács Gellért: Nyelvében él Érkezés
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nem felejthető Memo
MOZI
• Alföldi Nóra: Állva maradni
• Ruprech Dániel: Az eljövendő napok
• Kránicz Bence: Érettségi
• Nagy V. Gergő: Halál Szarajevóban
• Vajda Judit: Úri viszonyok
• Barkóczi Janka: Az utolsó tangónk
• Soós Tamás Dénes: Tökös ötös
• Sándor Anna: Kubo és a varázshúrok
• Sepsi László: Kiéhezettek
• Huber Zoltán: Mélytengeri pokol
• Kovács Kata: Pizsamaparti
• Andorka György: Inferno
• Csiger Ádám: Lángelmék
• Varró Attila: Lány a vonaton
DVD
• Kránicz Bence: Egymásra nézve
• Géczi Zoltán: Rőtszakállú/Dodeskaden
• Kovács Patrik: A szakasz
• Gelencsér Gábor: Eldorádó
• Pápai Zsolt: A Sierra Madre kincse
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Webről nyomtatásba

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jason Reitman: Nyárutó

Családi pótlék

Baski Sándor

A szatirikus hangvételű filmeket forgató Jason Reitman kirándult a melodráma világába. A humorról lemondott, de nem tagadta meg teljesen magát.

 

Az ifjabb Reitmannek már pályája első szakaszában sikerült elérnie azt, amit apjának, a megbízható vígjátékrendezőnek több évtized alatt sem: filmjein fel lehet ismerni az alkotói kézjegyeket. A Köszönjük, hogy rágyújtott!, a Juno, az Egek ura és a Pszichoszingli nem feltétlenül minősülnek ugyan szerzői produkcióknak, de különc hőseik, a dráma és komédia határán egyensúlyozó hangvételük és Reitman fanyar humora összekötik őket. Ez a sor szakadt most meg a Nyárutóval, amely látszólag 180 fokos fordulatot jelent a még mindig fiatalnak számító rendező életművében.

A Joyce Maynard regényéből adaptált történet akár a romantikus melodrámák kortárs nagymesterének, Nicholas Sparks-nak a tollából is kipattanhatott volna. A zsáner bevált receptjét követve olyan karaktereket vonultat fel, akik tökéletesen kompatibilisek egymással, vagyis éppen a másik legkínzóbb vágyait hivatottak kielégíteni. A kristálytiszta képletet legfeljebb annyival bonyolítja a Nyárutó, hogy kétszereplős játszma helyett egy sajátos szerelmi háromszöget rajzol fel. A börtönből szökött, családcentrikus Frank nemcsak a depressziós és agorafóbiás Adelnek hozná el a szabadulást, de apafiguraként is szolgál a nő fia, Henry számára. A leküzdendő akadályt, az idillt fenyegető külvilágon kívül, Frank és Adel múltbéli – egymással természetesen komplementer – traumái jelentik, illetve ezzel párhuzamosan Henry-nek is fel kell dolgoznia, hogy már nem ő az egyetlen férfi anyja életében.

A rendezőre jellemző szatirikus látásmódnak, egy rövid jelenetet leszámítva, nyoma sincs a Nyárutóban, a műfaj- és hangnemváltás mégsem nevezhető teljesen előzmény nélkülinek. Reitman tulajdonképpen eddig is olyan filmeket készített, amelyek végkicsengésüket tekintve a konzervatív értékek fontosságát hirdették. A társadalmi konvenciókra és elvárásokra látszólag fittyet hányó főszereplői – mint a Juno terhes tinilánya, az Egek ura elköteleződéstől rettegő HR-ese vagy a Pszichoszingli megkeseredett írónője – valójában mind „normális életre” áhítoznak. Adel, Frank és Henry leginkább abban különböznek tőlük, hogy ők nem is tagadják ez irányú vágyaikat, Maynard története ráadásképpen a nemi szerepek bemutatását illetően is mélységesen konzervatívnak mutatkozik. A Nyárutó világában a depresszió által megbénított gyenge Nő passzívan várja, hogy a Tökéletes Férfiként bemutatott Frank – aki a film elején szó szerint egy szuperhős-képregény mögül lép elő, a fináléban pedig napfény-glóriát is kap – megváltsa őt.

Kate Winslet és Josh Brolin visszafogott alakításain kívül leginkább Reitman rendezői kvalitásait dicséri, hogy a vásznon feleannyira sem tűnnek kínosnak és didaktikusnak ezek a jelenetek, mint leírva. A Nyárutó első harmadában Reitman, szokásához híven, elsősorban képekkel mesél, a beszédes színészarcokra, az árulkodó gesztusokra koncentrál. Sikerül pár perc alatt megágyaznia a film elégikus alaptónusának – ebben Rolf Kent sejtelmes zenéje is nagy szerepet játszik –, és egészen a fináléig nem is enged a giccs csábításának. Az Adel és Frank közt vibráló erotikus feszültséget is képes szavak nélkül feltárni – a szexjeleneteket érzéki „ételpornóval”, a tésztagyúrás közös aktusával helyettesíti –, de a három szereplő nézőpontjának váltogatása és az álomszerű flashbackek felvillantása sem okoz stílustörést.

A forgatókönyvet is jegyző Reitmant csak akkor hagyja cserben az arányérzéke, amikor beszéltetnie kell a szereplőit. Már a felnőtt Henry narrációja sem tűnik feltétlenül szükségesnek, de a főhősökkel kimondatni a „tanulságot” – Frank Adelnek: „Azért jöttem, hogy megmentselek” – még kevésbé elegáns megoldás. Maynard történetének leplezetlen szentimentalizmusát Reitman a fináléban sem tudja zárójelbe tenni, ezen a ponton végképp becsatlakoztatja a filmet a nézőríkató romantikus melodrámák kánonjába.

Ami sikerült a szintúgy regényből adaptált Köszönjük, hogy rágyújtott! vagy az Egek ura esetében, az itt nem: a rendező világa helyett az írói akarat bizonyult erősebbnek.

 

­NYÁRUTÓ (LABOR DAY) – amerikai, 2013. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Joyce Maynard regényéből Jason Reitman. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: Kate Winslet (Adele), Josh Brolin (Frank), Tobey Maguire (Henry Wheeler), Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler). Gyártó: Right of Way Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11840