KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/október
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzusok 1956 utóélete
• Gervai András: Új (jég)korszak hajnala Megtorlás a filmszakmában
• Murai András: Történelem-puzzle Archív és fiktív
• Kelecsényi László: „Egy kis cigaretta, valódi finom” Herskó János: Párbeszéd
KULTÚRÁK ÉS HATÁROK
• Pintér Judit: Két világ között Gianfranco Rosi: Tűz a tengeren
• Schreiber András: Vendégmunkások mozija Török-német 2.0
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 2. rész
• Varró Attila: Kényszerbehatolás Inváziós horror
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Temetési csokrok A film noir műfaji családfája – 2. rész
JIRI MENZEL
• Harmat György: Mesés férfiak, nők a hőskorból Menzel mozija
MOZI VS. DIGITÁLIA
• Földényi F. László: Mozitemető Filmszínháztól okostelefonig
FILM + ZENE
• Pernecker Dávid: Közeledik valami véres John Carpenter filmzenéi
KÖNYV
• Varga Balázs: Tünetek és diagnózisok Győri Zsolt: Szerzők, filmek, kritikai-klinikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Hajrá Hitler! Timur Vermes: Nézd ki van itt
• Kovács Bálint: A szívünk mélyén megbúvó nácizmus David Wnendt: Nézd, ki van itt
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Tévedés áldozata Aznap éjjel
• Pernecker Dávid: Elvarázsol a múlt Stranger Things
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Belsőfilm Ernelláék Farkaséknál
• Varga Zoltán: Panelsikoly Balkon
• Tüske Zsuzsanna: Hamlet, az életrevaló Jutalomjáték
• Baski Sándor: Játszani is engedd Toni Erdmann
MOZI
• Baski Sándor: Mérges Buddha
• Nagy V. Gergő: 24 hét
• Kovács Kata: Határtalan szerelem
• Varró Attila: Bridget Jones babát vár
• Sepsi László: Mestergyilkos: Feltámadás
• Benke Attila: Sully – Csoda a Hudson folyón
• Csiger Ádám: Titkok és vallomások
• Huber Zoltán: Az utolsó király
• Varga Zoltán: Kilenc élet
• Kránicz Bence: Virsliparti
DVD
• Lakatos Gabriella: Halálos tavasz
• Varga Zoltán: Vili, a veréb
• Soós Tamás Dénes: Mr. Holmes
• Benke Attila: A boszorkány
• Kránicz Bence: Batman: Gyilkos tréfa
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy néma kiáltás

Pápai Zsolt

Un homme qui crie – csádi-francia-belga, 2010. Rendezte és írta: Mahamat-Saleh Haroun. Kép: Laurent Brunet. Zene: Wasis Diop. Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N'Goua (Mariam), Marius Yelolo (David). Gyártó: TV5 Monde / Canal+. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 92 perc.

A Csád Köztársaságban – a legszegényebb kontinens egyik legszegényebb országában – nem létezik filmipar, és ami még rosszabb: filmek is alig vannak. A csádi mozgókép-történet lényegében az ezredfordulón (!) kezdődött, amikor hosszú franciaországi tartózkodás után hazatért Mahamat-Saleh Haroun rendező, és leforgatta Bye Bye Africa című munkáját. A Velencében díjazott Bye Bye Africa utáni műveivel Haroun a csádi filmművészet doyenje lett.

Legfrissebb, francia–belga koprodukcióban készült opusza a polgárháború dúlta ország és egy család zűrös belviszonyai közé vezet. Adam és Abdel, apa és fia, egymás mellett dolgoznak egy ötcsillagos szálloda úszómestereiként. Amikor előbbit portássá fokozza le, utóbbit pedig a helyére emeli a hotel új vezetése, kapcsolatuk megromlik, és az apa szörnyű elhatározásra jut.

Mahamat-Saleh Haroun bonyolult lélektani helyzeteket elemez, olyan módon, hogy a hősök privát életének eseményeit az ország zavaros viszonyaival rímelteti, a személyes és a társadalmi konfliktusokat egymásra vetíti. Azt mutatja meg, hogy mennyire lehetetlen a személyes problémák megoldása kívülről hozott – és ezért kontrollálhatatlan – eszközökkel. A rendező a mégoly traumatikus eseményekről visszafogottan, mégis izgalmasan mesél: nagy adag feszültséggel tölti meg az alapvetően lelki folyamatokat feltérképező filmet, sőt némi humort is csepegtet a jelenetekbe.

Mivel a direktorok gyakran Európában tanulják ki a mesterségüket, a fekete-afrikai filmek esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mely motívumok helyi, és melyek külső eredetűek. Az Egy néma kiáltás kapcsán kiváltképpen problémás ennek megítélése. Európából nézve úgy fest, hogy Mahamat-Saleh Haroun olyan archetipikus történeteket idéz meg, mint Dávid és Góliát harca, továbbá Ábrahám és Izsák, sőt Faust és Mephisto esete, de egy afrikai nézőnek bizonyosan más mítoszok és mesék jutnak eszébe a film láttán. Az Egy néma kiáltás végeredményben egyszerre európai ízlésű és afrikai mozi, magyarán virtigli kortárs fesztiváldarab. Dramaturgiája és mitológiája ismerős, miliője és egyes cselekményelemei egzotikusak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10484