KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/szeptember
KIAROSTAMI
• Vincze Teréz: Az elrejtve megmutatás művészete Abbas Kiarostami (1940-2016)
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Témák és variációk Jancsó korszakai
• Szalkai Réka: „Lendületből akartuk megcsinálni” Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: „Egyszer csak megérti, min is nevetett” Beszélgetés Gigor Attilával
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Az abszurd hős születése A film noir műfaji családfája – 1. rész
ÚJ-HOLLYWOOD
• Varga Zoltán: Egyetlen lövés Michael Cimino vadászai
• Benke Attila: Neonfény és sikermítosz Az újraálmodott amerikai álom
• Varró Attila: A rendszerváltás képei Videó-forradalom és fantasztikum
VILÁGŰRFILMEK
• Andorka György: Végtelenre nyíló falak Star Trek-széria
• Lichter Péter: Etűdök szupernovára Az avantgárd film és a sci-fi
• Sepsi László: Csoda a sztyeppén Pavel Parkhomenko: Gagarin
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Hazai pályán Karlovy Vary
• Nagy V. Gergő: Ezek a fújtató fiúk Sehenswert/Szemrevaló
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Szerzőóriás Roald Dahl: Szofi és a HABÓ
• Kránicz Bence: Az álmok mérnöke Steven Spielberg: A barátságos óriás
KRITIKA
• Jankovics Márton: Cirkuszt a népnek Ben-Hur
• Varró Attila: Ki az erdőméhből Elliott, a sárkány
• Teszár Dávid: Szent a palacsintázóban A remény receptje
MOZI
• Vincze Teréz: Florence – A tökéletlen hang
• Vajda Judit: Amikor kialszik a fény
• Huber Zoltán: Jason Bourne
• Soós Tamás: Ütközés
• Baski Sándor: Szexkemping
• Forgács Nóra Judit: Mondd ki, hogy uborka
• Kovács Kata: Rossz anyák
• Kránicz Bence: Suicide Squad – Öngyilkos osztag
• Varró Attila: Haverok fegyverben
• Simor Eszter: Idegpálya
DVD
• Soós Tamás Dénes: Varga Ágota dokumentumfilmjei
• Gelencsér Gábor: Te, rongyos élet!...
• Soós Tamás Dénes: Roger Waters: A fal
• Pápai Zsolt: A tinilány naplója
• Benke Attila: Az élet ára
• Pápai Zsolt: Sérülés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kifacsart ember

Kövesdi Rózsa

 

A mindennapi hírek szinte lépten-nyomon terelik figyelmünket az úgynevezett harmadik világ – Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejlődő országainak – növekvő gazdasági-politikai súlyára. Ugyanakkor a harmadik világ filmművészete – amelyet Glauber Rocha, a brazil új hullám a „cinema nôvo” nemrég elhunyt vezéregyénisége   tömören „harmadik film”-nek nevezett el – mintha nem is létezne számunkra. A nemzetközi fesztiváldíjak időről időre felkeltik ugyan érdeklődésünket a „harmadik film” törekvései iránt, de – sajnos – Magyarországon ezek a néha jelentős eredmények sem keltettek eddig túl nagy visszhangot. Ezúttal brazil sikerről számolhatunk be: az 1981-es XIL Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon João Batista de Andrade író-rendező filmje, A kifacsart ember arany díjat nyert.

Valójában nem könnyű dolog meghatározni, mit értünk a „harmadik film” fogalmán. Bizonyos, hogy többet jelent annál a puszta ténynél, hogy egy film a harmadik világ valamelyik országában készült. Az első szembeszökő változás, hogy e filmek már nem az egzotikum erejével kívánnak hatni, egyszerűen csak egy másik (valljuk be, az európai néző számára idegen) világot mutatnak meg. Nem véletlen tehát, hogy zavarban vagyunk, itt nem tudjuk pontosan „helyükre tenni” az embereket, mert nem ismerjük sem a körülményeket, sem a gondolatvilágukat. Talán a témaválasztás, a filmnyelv és a célkitűzés sajátosságában találhatjuk meg a „trikontinentális film” jellemző vonásait. A cél mindenekelőtt a saját világuk megjobbítása. Ennek eszköze itt a markánsan aktuális, lokálisan  hétköznapi téma és az annak mintegy alárendelt, azt szolgáló képi nyelv.

Andrade filmjének színhelye – Brazília – földrésznyi ország, Latin-Amerikában a legnagyobb, a legnépesebb, iparilag a legfejlettebb, a harmadik világra jellemző gyarmati múlttal, minden elmaradottság fő forrásával és kirívó gazdasági és társadalmi ellentmondásokkal, amelyek jellegzetesen nyilvánulnak meg az ország földrajzilag is körülhatárolható tájai között. Az Észak a nyomor birodalma. A Dél, az iparosodás központja a „paulistáké”, akik lényegében a gyarmatosítók szerepét vették át az országon belül. Ide, a sokmilliós nagyvárosba, Sào Paulóba irányul északról a földjüket vesztett, nagyrészt írástudatlan parasztok spontán, tömeges, feltartóztathatatlan áramlása, mert itt remélnek munkát, jobb életet. A kifacsart ember e vándorlás végeredményét vizsgálja, a kiszolgáltatottságot, a parasztból munkássá válás gyötrelmeit.

A kerettörténet krimibe illő: egy munkás a kiváló dolgozók tiszteletére rendezett ünnepségen leszúrja gratuláló munkaadóját. A krimi üzenete: forradalmi példabeszéd a szakszervezeti mozgalomról, a munkások összefogásának fontosságáról. A film főhőse mégsem ez a munkás, aki a körülmények adta kényszerhelyzetben válik gyilkossá, hanem annak véletlen-vétlen hasonmása, akit a tett elkövetésével vádolnak. (Mindkettőt ugyanaz a színész, Jose Dumont alakítja, kitűnően.) A hasonmás is északról jött, de ő nem munkás, hanem írástudó, sőt kétszeresen is az, hiszen nemcsak a szó eredeti értelmében tud írni, hanem költő is. Filléres versesfüzeteinek árusításából próbálna megélni, de ezt megakadályozzák, mivel nincsenek hivatalos papírjai. A költő menekül a letartóztatás elől, munkássá válik, újra és újra átéli alteregója helyzetét. A véletlen hasonlóság által elindított menekülés a költőt a sorsközösség vállalásáig viszi és ezzel a hasonlóság is jelképes tartalmat kap, az értelmiség feladatát példázza.

Ez a film egyszerre naiv és kimódolt, hiteles környezetrajz és kiagyalt helyzetek meghökkentő összeelegyítése.

A magyar néző számára ebben az idegen környezetben éppen a valószínűtlen élethelyzetek tűnnek a legvalószerűbbnek. Egy embernek nincsenek iratai, így nem sok esélye lehet arra, hogy bebizonyítsa: nem azonos egy körözött gyilkossal. A helyzet képtelen, mégis elfogadjuk. Hátborzongató, hogy a munkásokat rajzfilmekkel lehessen oktatni a munkaadóik tiszteletére, a módszer praktikussága mégis hitelessé teszi ezt stb.

Ezzel szemben a didaktikára túlérzékenyek vagyunk. Maga az alapmotívum, a költő és a munkás külső hasonlósága is eléggé erőszakolt. A kizsákmányoló burzsoázia leleplezéséhez használt régi, bevált hatáselemek, mint a dőzsölés, henyélés, jótékonykodás szinte groteszkül leegyszerűsítettnek tűnnek fel. Mégis kár lenne ezen gúnyolódni. Andrade nyilvánvalóan magáévá tette Glauber Rocha programját: „A film a brazíliai valóság megismerésének hatalmas eszköze lehet, kérdésessé teheti ezt a valóságot, sőt fel is forgathatja.” Vajon mi fogunk-e még egyszer csak félennyire is hinni a filmművészet hatalmában, társadalmi hatékonyságában?

A „harmadik film” mindenesetre „tiszta szívvel” betört a filmvilágba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6646