KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/szeptember
KIAROSTAMI
• Vincze Teréz: Az elrejtve megmutatás művészete Abbas Kiarostami (1940-2016)
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Témák és variációk Jancsó korszakai
• Szalkai Réka: „Lendületből akartuk megcsinálni” Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: „Egyszer csak megérti, min is nevetett” Beszélgetés Gigor Attilával
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Az abszurd hős születése A film noir műfaji családfája – 1. rész
ÚJ-HOLLYWOOD
• Varga Zoltán: Egyetlen lövés Michael Cimino vadászai
• Benke Attila: Neonfény és sikermítosz Az újraálmodott amerikai álom
• Varró Attila: A rendszerváltás képei Videó-forradalom és fantasztikum
VILÁGŰRFILMEK
• Andorka György: Végtelenre nyíló falak Star Trek-széria
• Lichter Péter: Etűdök szupernovára Az avantgárd film és a sci-fi
• Sepsi László: Csoda a sztyeppén Pavel Parkhomenko: Gagarin
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Hazai pályán Karlovy Vary
• Nagy V. Gergő: Ezek a fújtató fiúk Sehenswert/Szemrevaló
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Szerzőóriás Roald Dahl: Szofi és a HABÓ
• Kránicz Bence: Az álmok mérnöke Steven Spielberg: A barátságos óriás
KRITIKA
• Jankovics Márton: Cirkuszt a népnek Ben-Hur
• Varró Attila: Ki az erdőméhből Elliott, a sárkány
• Teszár Dávid: Szent a palacsintázóban A remény receptje
MOZI
• Vincze Teréz: Florence – A tökéletlen hang
• Vajda Judit: Amikor kialszik a fény
• Huber Zoltán: Jason Bourne
• Soós Tamás: Ütközés
• Baski Sándor: Szexkemping
• Forgács Nóra Judit: Mondd ki, hogy uborka
• Kovács Kata: Rossz anyák
• Kránicz Bence: Suicide Squad – Öngyilkos osztag
• Varró Attila: Haverok fegyverben
• Simor Eszter: Idegpálya
DVD
• Soós Tamás Dénes: Varga Ágota dokumentumfilmjei
• Gelencsér Gábor: Te, rongyos élet!...
• Soós Tamás Dénes: Roger Waters: A fal
• Pápai Zsolt: A tinilány naplója
• Benke Attila: Az élet ára
• Pápai Zsolt: Sérülés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sánta dervis

Fáber András

 

Jó száz éve már annak, hogy egy újság körkérdésére („melyek a legkedvesebb olvasmányai?”) az egyik megkérdezett – Jókai Mór – így válaszolt: a Biblia, Shakespeare és Vámbéry. A harmadiknak mondott név némiképp meglepően hathat azon késői utódok számára, akik nemigen hallottak a múlt század második fele e jelentős nyelvtudósáról és világutazójáról. Aki azonban – mint a nagy múltú dokumentumfilmes, Kis József, A sánta dervis című új magyar játékfilm rendezője – személyes vonzalom, történelmi példázat vagy akár csak koprodukciós lehetőség okán – veszi a fáradságot, hogy elmélyedjen Vámbéry Armin (1832–1913) fordulatos és ellentmondásos életútjában s életművében, az messzemenően igazolni fogja a nagy magyar romantikus regényíró eme választását. Ez a rendkívüli nyelvtehetséggel és határozott színészi képességekkel megáldott tudós orientalista, aki álruhában, török dervisként utazta be Közép-Ázsia ismeretlen tájait, ahova európai ember akkoriban az élete kockáztatása nélkül be nem tehette a lábát, írónak sem volt utolsó. Útleírásaiban és önéletrajzi jellegű könyveiben egymást érik a pontos megfigyelések, érzékletes beszámolók, csattanós anekdoták. Jókai választását azonban más is indokolhatta: Berend Iván és Tatrangi Dávid megalkotójának kora, a szcientista XIX. század még alapvetően optimista volt az emberiség jövőjét s benne a tudomány szerepét illetően. Kalmárszellemű korunkban szinte hihetetlennek hat, hogy a magyarság nemzeti nagylétének egy másik romantikus megszállottja, Vörösmarty Mihály a kalmár és a fejedelem mellé a tudóst is odaállította a keresztútra. Utóbb az erőviszonyok a tudósok rovására változtak meg, úgyhogy minden olyan művészi próbálkozásnak örülni kell, mely a nemzeti nagyság ismérveit nem feltétlenül, s nem mindenáron a politikai porondon vagy a csatatéren, hanem tudós vállalkozások példáján igyekszik bemutatni. Örülni kell még akkor is, ha tudjuk, hogy – oly sok, tudományos közreműködéssel elkövetett szörnyűség után – a dúlt és kiábrándult huszadik századi művészet már nélkülözi az előző korszak tudományos derűlátását: tudós-figurái sűrűbben szerepelnek a vádlottak padján vagy a bolondok házában (például Dürrenmatt, Ionesco vagy Vonnegut műveiben), mint piedesztálon vagy panteonban. Nincs okunk ezen sopánkodni, hiszen emlékmű-talapzat nélkül élhető ma át és szívlelhető ma meg úgyis minden múltbeli példa – egy múltbeli tudósé legkivált.

Örömünk azonban e film láttán – sajnos – csekély. A rendező hiába ismeri jól Vámbéry Ármin életét és munkásságát (érdeklődésének tartós voltát bizonyítja, hogy már a hetvenes években dokumentumfilmet és könyvet is szentelt a témának), mégsem képes az ábrázolás hagyományos, romantikus kliséit meghaladni, s e sajátos tudóspálya lényegi (ma is tanulsággal szolgáló) konfliktusait, ellentmondásait sokoldalúan bemutatni. Nem az a baj, hogy a film – bizonyos geopolitikai realitásokat tiszteletben tartva – Vámbéry utazásainak jóformán csak egyetlen epizódját, a bokharai utat dolgozza fel. Az a leginkább sajnálatos, hogy az ábrázolásmód képeskönyv-szemléletet tükröz, problémaérzékenység nélkül. Kronologikus sorrendben, kissé iskolás, ismeretterjesztő stílusban mutatják be a film alkotói az utazás közvetlen előzményeit, az Akadémia ülését, a híres isztambuli anekdotát a svéd orvossal, akit öt nyelven is megtéveszt mint „dervis”, majd magát a viszontagságos utazást Bokharába. A film ismeretterjesztőnek nem elég ismeretgazdag, kalandfilmnek meg nem elég kalandos. A foglyul ejtett cserkesz kislány és kiszabadítását sikertelenül megkísérlő bátyjának epizódja pedig menthetetlenül avitt dramaturgiát követ.

Az egykori szegénysorsú dunaszerdahelyi árvagyerek sorsában nemcsak egy igazi tizenkilencedik századi self made man életútja (lett volna) az érdekes, hanem az is, hogy milyen szerepe volt ebben a látványos, a pesti egyetemi katedráig, tudományos akadémiai tagságig és a világhírnévig ívelő pályafutásban a nyomorékság keltette ambíciónak, a hazai mellőzésnek és a külföldi érdekeknek. (A külföldi támogatók között mindmáig emlegetik az angol titkosszolgálatot, mely meglehetősen érdekelt volt a közép-ázsiai térség behatóbb megismerésében.) Nem árt tudnunk azt sem, hogy hivatalosan miért indult útnak Vámbéry előbb Törökországba, ahol hat évet töltött, majd Teheránból Erzerumon és Tebrizen keresztül Khivába, Bokharába és Szamarkandba, majd Afganisztánba (ezekről az okokról ugyanis a filmben – némi hazafias felbuzdulások emlegetésén túlmenően – nem sok szó esik). Vámbéry – akinek a török filológia létrehozása körül ugyanakkora érdemei voltak, mint Körösi Csoma Sándornak a tibeti nyelvtudomány megteremtésében – egy tévhit (finomabban fogalmazva: egy tudományos tévedés) nyomában indult el. Azt akarta bebizonyítani (amiről utóbb – nem egykönnyen – letett), hogy a magyar nyelv közelebbi rokonságban van a török, mint a finnugor nyelvekkel (ezt a már akkor kisebbségbe szorult szemléletet tükrözi 1882-ben kiadott nagy munkája, A magyarok eredete is). Vámbéry példája ilyenformán annak a mondásnak az igazságát támasztja alá, mely szerint a tudományban gyakran többet ér egy termékeny tévedés, mint egy lapos igazság. Mosolyognivaló ugyanakkor, hogy ez a kiváló nyelvész és néprajztudós, az iszlám és a keleti szokások páratlanul jó ismerője, utazásai során olykor – mint maga meg vallja – csaknem lelepleződött: szinte gyerekes hibákat követett el, ki-kiesve dervis-szerepéből (ilyen esetekre legalább utal a film).

Mindezek alapján talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Vámbéry Ármin figurája nemcsak a romantikus Jókai, hanem a groteszk látású Örkény tollára is méltó volna. Kis József filmje azonban a beváltabbnak látszó romantikus, patronokra épít. Kár. Ám még így is remélhető, hogy a látottak megmozgatják néhány ifjú magyar kriminakciófilmen szundikáló fantáziáját: hátha elgondolkodtatja őket, hogy tudással is lehet (lehetett) érvényesülni. S akkor már nem volt kárbaveszett fáradtság ezt a filmet megcsinálni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5285