KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/szeptember
KIAROSTAMI
• Vincze Teréz: Az elrejtve megmutatás művészete Abbas Kiarostami (1940-2016)
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Témák és variációk Jancsó korszakai
• Szalkai Réka: „Lendületből akartuk megcsinálni” Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: „Egyszer csak megérti, min is nevetett” Beszélgetés Gigor Attilával
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Az abszurd hős születése A film noir műfaji családfája – 1. rész
ÚJ-HOLLYWOOD
• Varga Zoltán: Egyetlen lövés Michael Cimino vadászai
• Benke Attila: Neonfény és sikermítosz Az újraálmodott amerikai álom
• Varró Attila: A rendszerváltás képei Videó-forradalom és fantasztikum
VILÁGŰRFILMEK
• Andorka György: Végtelenre nyíló falak Star Trek-széria
• Lichter Péter: Etűdök szupernovára Az avantgárd film és a sci-fi
• Sepsi László: Csoda a sztyeppén Pavel Parkhomenko: Gagarin
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Hazai pályán Karlovy Vary
• Nagy V. Gergő: Ezek a fújtató fiúk Sehenswert/Szemrevaló
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Szerzőóriás Roald Dahl: Szofi és a HABÓ
• Kránicz Bence: Az álmok mérnöke Steven Spielberg: A barátságos óriás
KRITIKA
• Jankovics Márton: Cirkuszt a népnek Ben-Hur
• Varró Attila: Ki az erdőméhből Elliott, a sárkány
• Teszár Dávid: Szent a palacsintázóban A remény receptje
MOZI
• Vincze Teréz: Florence – A tökéletlen hang
• Vajda Judit: Amikor kialszik a fény
• Huber Zoltán: Jason Bourne
• Soós Tamás: Ütközés
• Baski Sándor: Szexkemping
• Forgács Nóra Judit: Mondd ki, hogy uborka
• Kovács Kata: Rossz anyák
• Kránicz Bence: Suicide Squad – Öngyilkos osztag
• Varró Attila: Haverok fegyverben
• Simor Eszter: Idegpálya
DVD
• Soós Tamás Dénes: Varga Ágota dokumentumfilmjei
• Gelencsér Gábor: Te, rongyos élet!...
• Soós Tamás Dénes: Roger Waters: A fal
• Pápai Zsolt: A tinilány naplója
• Benke Attila: Az élet ára
• Pápai Zsolt: Sérülés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

David Lynch: Hotelszoba

Johnnie Farragut történetei

Horváth Antal Balázs

A Railroad Hotelben csak a vendég változik, a személyzet örökké fiatal marad.

 

Barry Gifford Veszett a világában volt egy melankolikus, kopott öltönyös magánnyomozó, Johnnie Farragut. Whiskyt ivott és a múlton rágódott, néha hobbiból írogatott a spirálfüzetébe. Meghökkentő, természetfölöttibe hajló történeteket fabrikált, arról álmodozott, hogy eladja őket az Alkonyzóna (Twilight Zone) vagy a Határtalan űr (Outer Limits) tévésorozatok készítőinek. Gifford nagyon szerette a kallódó Johnnie-t, két „írását” is beleszőtte regényébe, s később önálló elbeszéléseket készített hasonló receptre. Ezek a történetek a New York-i Railroad Hotel 603-as szobájában játszódnak, az évszázad különböző esztendeiben – különös szálloda ez, a vendégek rendben váltják egymást, de a londiner és a szobalány a harmincas évek óta egy percet sem öregedett. A bársonyos félhomályba burkolózó 603-as szoba pedig egyenesen túlvilági hatalommal bír; átjáró két világ között, ahol kisiklott az idő kereke, a szállóvendégek élete mérlegre kerül, és új irányt vesz.

A ravaszul realista hangvételű mesék 1992-ben, David Lynch keze alatt keltek életre Hotelszoba (Hotel Room) címen, a HBO kábelcsatorna kissé meggondolatlan közreműködésével. A tervekben sorozat szerepelt, végül, ki tudja, miért, csak trilógiáig és a csendes halált jelentő videoforgalmazásig jutottak. A HBO pénzeszsákjának rejtélyes bezáródása különös atmoszférájú, és mi tagadás, az unalom peremén egyensúlyozó torzót hagyott ránk. A háromból két epizódot jegyez David Lynch, az egyik szalonképessé szelídült bizarrságáért, a másik szokatlanul lírai tónusáért emlékezetes.

Az Átverésekben 1969-et írunk, a korosodó, lelkibeteg Moe (Harry Dean Stanton, korábban Johnnie Farragut alakítója) életunt prostit visz fel a 603-asba, de csak tehetetlenül hadakozik a helyzettel. Vendége marihuánát füstöl, és a maga részéről jól szórakozik, amikor megjelenik Lou, egy őszes szakállú, ápolatlan jövevény, látszólag Moe régi ismerőse. Lou nem töpreng, ő cselekszik; szóba hozza elhunyt hitvesét, aztán kedvét leli az együttérző hölgyvendégben. Moe közli, hogy a néhai Phylicia az ő felesége volt, erre a nő megijed, és beteges játékra gyanakodva odébbáll. Lou Moe-t vigasztalja, közben észrevétlenül egy igazolványt csúsztat a zakójába, majd maga is távozik. Nemsokára rendőrök érkeznek, Lou-t keresik, belenéznek az igazolványba, Moe képét találják benne Lou nevével, kezükben a bizonyíték, és felesége meggyilkolásáért letartóztatják a tiltakozó férfit. A kör bezárult, de fogalmunk sincs, ki kicsoda voltaképpen, és milyen múltra adtak ilyen választ a hotelszoba erői. A talányos mese feszes párbeszédekre épít, mégis vontatottnak hat, a Lou/Moe tükörjáték zavarbaejtő, de Lynch mégsem ébreszt félelmet vele.

Az Áramszünet tempója még lassúbb, háromnegyed órája az ifjú Danny és felesége, Diane párbeszédét öleli fel 1936-ban, a váratlanul sötétbe borult szállodában. A 603-asban csak egy gyertya és egy kézilámpás világít, ezek fénye emeli elénk a gyermeke elvesztése miatt megháborodó Di (Alicia Witt) hófehér arcát, amelyről a szavakkal egyenértékű erővel olvasható a múlt. A beteg lelkű lányt Danny kezeltetni hozta fel Oklahomából, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy ébren tartsa elméje gyenge lángját. Látszólag sikerrel jár, hiszen mire Diane végül elfogadja a múltat, helyreáll az elektromosság, és a lány boldogan pillantja meg a vakító „fények városát”.

A Hotelszoba álomszerű kamaradarabjai erősek, varázslattal teliek, de idejüket érezhetően terjengősre szabták. Mégis fontosak, hiszen új irányt jelölnek ki Gifford és Lynch együttműködésében: a Veszett a világ lázas, túlrajzolt realizmusát vibrálóan talányos légkörrel váltják fel, megelőlegezve az Elveszett országút atmoszféráját. A popkultúra toposzai mellett egyszerű, kortalan szimbólumok kapnak hangsúlyt bennük, név- és szójátékok bukkannak fel, a személyiségek darabokra törnek és egymásra tükröződnek, a tér és idő tömbjei meghasadnak, elcsúsznak helyükről. Johnnie Farragut képzeletének mélyére, az Alkonyzónába visznek el, ahol a józan ész fegyvere csak mértékkel válik hasznunkra. Ez a világ ugyanakkor nyomasztóan reális, érezzük, hogy közünk van titkaihoz, szembesülünk is velük, de nem láthatunk mögéjük. Mint később a Lost Highway útvesztőjében, Lynch és Gifford itt is a rejtőzködést választja. Ebben köztudottan nagymesterek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3563