KritikaYouTuberek vonzásábanFOMOKránicz Bence
Tényleg ilyen viszolyogtatóak lennének a „mai fiatalok”? Hartung Attila klipesített moralitásjátéka nem kínál megnyugvást. Nehéz nem öregember-stílusú kritikát írni Hartung Attila első nagyjátékfilmjéről. A FOMO ugyanis leginkább a hüledező szülő vagy hasonló felelős felnőtt pozícióját kínálja fel nézőjének. Valóban ennyire erkölcstelenek, értékrelativisták, csordaszelleműek, szexisták, képmutatóak és ostobák lennének a mai fiatalok, mint a FOMO érettségi előtt álló hősei? Hartung filmjének egyszerre erénye és hibája, hogy ilyennek látjuk őket: erénye, mert találó és leleplező erejű helyzeteken keresztül győz meg arról, hogy senkiháziak kezében van a jövőnk, és hibája, mert tételei óhatatlanul didaktikusnak tűnnek. Hol vannak a rendes gyerekek? Az emblémaszerű cím a „fear of missing out” kifejezésre utal, vagyis a szorongásra, nehogy kimaradjunk a buliból. A FOMO hőse, Gergő (Jorgosz Golecász) sem szeretné, ha barátai gyáva nyúlnak és ünneprontónak tartanák, ezért némi győzködés hatására egy házibuliban megerőszakolja kába iskolatársukat, mellesleg a történelemtanár lányát. Az elkövetett bűn ősöreg, a felbujtó atyafiak indítéka viszont igazán korszerű: a szexuális erőszak – az ő szótárukban és gondolkodásuk szerint jópofa hecc – telefonra rögzítve nagyszerű tartalom, alaposan fel fogja pörgetni a falka YouTube-csatornájának látogatottságát. A FOMO szereplőinek jobb a szimata, mint akárhány oknyomozó újságírónak. Amerre járnak, megérzik a sztorit, és már gyártják is a tartalmat, legyen bár a kényszerű főszereplő az aluljáróban kétezer forintért táncra perdített koldus, vagy lerántott szoknyájú tinilány. Ezek az enyhébb esetek. Az utóbbi években remek kisfilmekkel (Ischler, Mindig csak) bizonyító Hartung és forgatókönyvíró-társa, Kerékgyártó Yvonne nem elszigetelt alakokként, deviánsokként ábrázolják Gergő társaságát, hanem átlagos, sőt iskolai berkekben nagyra becsült fiatalokként. Vagyis a háttérben kirajzolódik egy olyan társadalom képe, amely teli szájjal röhög a szolidaritás és a könyörület eszméjén, dühöngő őrültet csinál az emberség normáihoz ragaszkodó, tehát szükségszerűen peremre sodródott figurákból (Hajduk Károly hátborzongató epizódalakítása), és a másik ember elemi integritását seperc alatt beáldozza az azonnali öröm- vagy haszonszerzésért. Az elkorcsosulás általános, de itt és most, a kétezertízes évek végének Magyarországán penetráns a bűze. Ezt állítják Hartungék, víziójuk pedig olyan sötétre sikerül, hogy kiveti magából a rendszerellenes hősöket, jelesül a megerőszakolt lányt, aki a bűncselekmény után eltűnik. A történet java részében Gergőék utána nyomoznak, maguk sem tudják, hogy végképp el akarják-e hallgattatni Lillát, vagy inkább bocsánatot kérnének tőle. A keresés csúcspontja túlságosan patetikus, és emiatt közegében hiteltelen: az igazság nyílt kimondása, a drámai szembesítés egyszerűen nem illik a FOMO sutyorgó alkukra és félrenézésekre épülő, kétszínű világához. Ugyancsak megoldatlan a film kétféle vizuális nyelve közötti stiláris átmenet. Az első harmad jobbára „talált felvételekből”, a fiúfalka által készített csínyvideókból áll, mintha a Project X hazai változatát látnánk. A bűntény és a rejtélyes eltűnés után viszont a Gergő elbizonytalanodását és fel-feltörő lelkiismeretét jelző, kézikamerás, kis mélységélességű látványvilág válik dominánssá, feldíszítve néhány, a szétcsúszó főhős érzékelését megmutató képi és hangi ötlettel. A markánsan különböző stílusok között éles a váltás, emiatt kissé darabos, tanmeseszerű lesz az összkép is. A budapesti éjszakában folyó nyomozás ugyanakkor alkalmat ad rá a rendezőnek, hogy az alternatív zenei színtér aktuális kedvenceit is felvonultassa, és a Fran Palermo, a Csaknekedkislány vagy az (ide kissé túlkoros) 30Y zenekarok frontembereinek képbe hozásával „nemzedéki közérzetfilmként” is értelmezhetővé tegye a FOMO-t. A főszerepet alakító Golecász – szintén zenész, a Deep Glaze énekese – kellően karizmatikus és sokarcú ahhoz, hogy Gergő szolid pokoljárását mindvégig izgalmassá tegye, a feszültséget pedig fokozza, hogy éppen a haveri kör legnyájasabbnak tűnő, kedves arcú tagjából lesz erőszaktevő. Barátainak viszont nincs önálló karaktere, mindannyian visszataszítóak. Szerencsés, hogy a főhős árnyaltabb, szürkébb figura tud maradni ebben a vastag feketével festett vízióban. Csak reménykedhetünk, hogy legközelebb más színekkel is érdemes lesz ábrázolni ezeket a mai fiatalokat. FOMO – magyar, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Hartung Attila és Kerékgyártó Yvonne. Kép: Deák Kristóf. Zene: Konsiczky Dávid. Vágó: Duszka Péter Gábor. Szereplők: Yorgosz Goletsas (Gergő), László Panna (Lilla), Bouquet Gergely (Patrik), Pokorni Ábel (Bandi), Sipőcz András (Ábris), Stohl András (Apa). Gyártó: FilmTeam. Forgalmazó: Mozinet. 98 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
