Láttuk mégA remény útjaTamás Amaryllis
A svájci Xavier Koller, a magyar Ragályi Elemér egy török házaspár tragédiába torkolló kényszerű (?) menekülés-próbálkozását kínálja végiggondolásra dokumentum-értékű, kegyetlen éleslátással fotografált filmballadájában. Az elmúlt egy-két évben hozzánk érkező, s időnként a népharag céltáblájává vált román, erdélyi, lengyel, orosz, albán menekült-áradat ingerültséget, félelmet, értetlenkedést provokált sajnos sokakból. Nem tagadhatjuk, hogy a belőlük verbuválódott Moszkva-téri emberpiac – ahol a „munkaadók” nemegyszer átverik a legkülönbözőbb nációjú menekülteket (hiszen panaszra nem mehetnek, általában „nincsenek rendben a papírjaik”) – tény, s a nálunk is egyre nagyobb mértékben megjelenő felfogásbeli zűrzavarról, társadalmi banditizmusról árulkodik. A török Hayder és Meryem, primitív lázadók, de nem politikai, hanem szociális igazságtalanság elleni szerény tiltakozásból – legéletrevalóbb gyermekükkel a szegénység elől, a felcsillanó remény útján – indulnak el Svájcba, miután felszámolták „vad, civilizálatlan” életük ingóságait. Nem a féktelen sóvárgás hajtja őket a szabadság felé, pusztán gazdasági okok rejtőznek a háttérben.
A mód, mellyel „megsegíttetnek”: szégyenteljes – nagy elhatározásuk megbicsaklik már az isztambuli illegális közvetítők hiéna-seregén. Gyülevész vámszedők, embercsempészek kusza szövetű kultúrája tenyészik az egyszerű álmokon, a naiv vágyakon. Ez még nem a határok nélküli földgolyó, de a gyermekük halálával, a férj bebörtönzésével végződő történeten (mindazon, amiről „hallgatni kell” a századvégi exodusok láttán) megfeneklik az európai jövő képe is. Végiggondolva a hasonló sorsúak kálváriáját, s e szenvedésekben a „megsegítők” felelősségét, kollektív bűntudatunk vezeklése e filmmel megkezdődött. Talán ez is oka – a valódi művészi értékeken túl – az idén A remény útjának juttatott elismerésnek: a „legjobb külföldi filmért” járó Oscar-díjnak.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 975 átlag: 5.6 |
 |
|
