KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

„Semmisnek kell tekinteni...”

Eltörölt évek

Erdélyi Z. Ágnes

Malenkij robot után újra a gulágon. Gulyás János az 56 után elhurcoltakról forgatott dokumentumfilmet.

 

A mozi sosem fogadta tárt karokkal a dokumentumfilmeket, legfeljebb ímmel-ámmal megtűrte őket. A piaci szempontokat előnyben részesítő forgalmazási rendszerben pedig aztán végképp nem találják a helyüket. A rendszerváltás eufóriája kellett ahhoz, hogy megismételhetetlen pillanatokat élhessünk át a sokáig titkolt és végre kimondható igazságok láttán a mozik nézőterén, mondjuk a Pergőtűz vagy a Recsk vetítésein, amikor még a csilláron is lógtak. Manapság az is csodaszámba megy, ha egy-egy dokumentumfilm nem tűnik el észrevétlenül a süllyesztőben. A „Semmisnek kell tekinteni”Gulyás János legújabb alkotása – már nem a kivételes idők terméke. Sajnos, nem is kivételes film. Abból a fősodorból már végképp kikerült, amely fölkapott minden olyan történetet, amely 56-tal, vagy annak bármilyen vonatkozásával foglalkozik. Ez persze csak az esélyeit csökkenthetné, nem az értékeit. Hangütése mégis a régi, „leleplező” dokumentumfilmek stílusát idézi. Indokolatlanul, mert a leleplezés elmarad. A „Semmisnek kell tekinteni” olyan embereket szólaltat meg, akiket az 56-os forradalom leverése utáni napokban, hetekben deportáltak a Szovjetunióba. Nemcsak fegyvereseket fogdostak össze ekkor a megszálló szovjet csapatok, hanem civileket is kirángattak a sorból, ahol esetleg kenyérért álltak. A filmben megszólalók közül többen az elhurcoltak között voltak. Szavaik az akkori idők kaotikus légkörét idézik: még rabtartóik sem tudták, mi lesz a sorsuk, a statárium alapján az azonnali kivégzés éppúgy elképzelhető volt, mint az, hogy örökre eltűnnek valamelyik isten háta mögötti táborban. Szerencsére többüknek sikerült a vagonokból kidobott leveleken üzenni hozzátartozóinak, merre viszi őket.

„Nem lehet megállapítani, hányan voltak, de számuk ezrekre rúg” – írta az ENSZ különbizottsági jelentése 1957-ben. Míg a 45 utáni „malenkij robot” fogalma – többek között éppen a Gulyás testvérek dokumentumfilmje jóvoltából – már bekerült a köztudatba, az 56 utáni időknek, a változatos megtorlásoknak ez a vetülete valóban feltáratlan. Még az 56-os konferencia forgatagában meginterjúvolt jeles történészek sem biztosak a számokban és a dátumokban. De hát mi más lehetne akkor a film – s általában az ilyen típusú dokumentumfilmek – célja, mint hogy a történelmi kutatásokat kiegészítse, segítse, személyes sorsokkal, szemtanúkkal hitelesítse. Ám segítő szándékot nem érezni belőle, inkább ellenséges indulatokat. Mintha azt akarná sugallni, hogy a történész szakma nem fordít kellő figyelmet erre a témára, inkább eljelentékteleníteni igyekszik. Legalábbis a film hagyományosan leleplező szerkezetéből – „hivatalos” nyilatkozatok az elején, majd szinte cáfolatként a személyes beszámolók felsorakoztatása a továbbiakban – erre lehet következtetni. De vajon mi titkolnivaló lehetne itt? A történészek azt állítják, tudomásuk szerint a deportálásokat 1956 decemberének végén nemzetközi tiltakozásra már leállították, az elszállítottakat visszahozták Magyarországra. A filmben megszólalók viszont hallottak olyasmiről, hogy volt, akit továbbhurcoltak Szibériába, meséltek nekik olyanokról, akik csak évek múltán kerültek vissza. Ha így van valóban, akkor meggyőzőbb tényeket kellett volna felsorakoztatni, mint szóbeszédeket és találgatásokat.

Mielőtt valamennyire is árnyaltabbá válhatna a kép a deportálásokról, a film más fordulatot vesz, és „történelemfeltáró” jellegét odahagyva a portréfilmre vált át. Egyik szereplőjének, Szlama Árpádnak a sorsa valóban megörökítésre méltóan tragikus, ám igazi drámája a deportálásból való visszatérés után kezdődik. Megpróbálják beszervezni, s mert ellenáll, feleségét elrabolják, őt embertelen kínzásoknak vetik alá, majd 15 évi börtönbüntetésre ítélik. Története valódi lidércnyomás, de hogy nem válik igazán megrendítővé, azért inkább a film következetlenségei okolhatók. Mert ez a portré nem visz közelebb az emberhez, nem a tönkretett életre, a mindezenközben megmaradó emberi tartásra kíváncsi igazán, csak a horrorisztikus részletekre. Ez pedig ugyanúgy félrevisz, mint maga a filmcím. „Semmisnek kell tekinteni” – a szerencsétlenül érzéketlen jogi nyelvezeten megfogalmazott rehabilitáló irat az elítélt ember bűnösségét nyilvánítja semmisnek, nem azokat a szörnyű éveket, amelyeket át kell élnie. Címnek tetszetős, de hogy valójában erről szól-e a film, az mindvégig nem derül ki meggyőző bizonyossággal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1724