KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/április
WAJDA 90
• Szíjártó Imre: Menyegzők Wajda-motívumok a mai lengyel filmben
• Forgács Iván: Lelkének rabjai Wajda 90
• Wajda Andrzej: A nemzeti film eszméje
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Még mindig veri az ördög… András Ferenc
• Kővári Orsolya: Valami visszavonhatatlan Beszélgetés Till Attilával
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
MANDA-DOSSZIÉ
• Barkóczi Janka: A magányos villa Mi a MaNDA?
• Hamar Péter: Csak a fejléc maradt Volt egyszer egy Filmtudományi Intézet
IZLAND
• Baski Sándor: Manók, lovak, emberek Új izlandi filmek
• Kránicz Bence: Vergődik, majd messze száll Madárkák
BŰN ÉS HATALOM
• Pápai Zsolt: Farkasok földje Denis Villeneuve: Sicario
• Sepsi László: Brutális egzotikum Miroslav Slaboshpitsky: A törzs
• Varró Attila: Dante Lam rendőrfilmjei Szűkebb haza

• Pintér Judit Nóra: Idegenként a neurotipikusok világában Autista hősök
FESZTIVÁL
• Ruprech Dániel: Dialóg nélkül Berlin
• Szalkai Réka: Kistigrisek Rotterdam
• Horeczky Krisztina: Hétköznapi őrül(e)tek Cseh Filmkarnevál
KÖNYV
• Várkonyi Benedek: A történelem sorsa Minarik, Sonnenschein és a többiek
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Nincs jó döntés A Homeland és Európa
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Féktelen jövő Zero
• Nagy V. Gergő: Az ordibáló gróf Az itt élő lelkek nagy része
MOZI
• Pintér Judit Nóra: Hétköznapi titkaink
• Vajda Judit: Csokoládé
• Jankovics Márton: Évszakok
• Árva Márton: Mindenáron esküvő
• Varró Attila: Szívecskéim
• Alföldi Nóra: A mi jövőnk
• Kovács Bálint: Eddie, a sas
• Sándor Anna: A Beavatott-sorozat: A hűséges
• Baski Sándor: Zoolander 2
• Andorka György: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma
• Huber Zoltán: Momentum
• Soós Tamás Dénes: A turné vége
• Kránicz Bence: Kung Fu Panda 3
• Kovács Kata: Zootropolis - Állati nagy balhé
• Csiger Ádám: Egyiptom istenei
• Pápai Zsolt: A 657-es járat
• Bocsor Péter: A varrónő
• Benke Attila: Gyilkos ösztön
• Benke Attila: Batman: Az elfajzott
• Nagy V. Gergő: Angyali szemek
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
MOZI
• Tosoki Gyula: Jóemberek

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megtorlás

Gáti Péter

Színpadi művek filmrevitelénél a rendezőknek rend szerint műfaji problémákkal is számot kell vetniük. Ion Luca Caragialénak, múlt századi román kritikai realizmus legkiemelkedőbb képviselőjének klasszikus minták szerint építkező műveire, a kevés szereplős, hármas egység elvét szigorúan szem előtt tartó drámáira mindez fokozottan érvényes.

Alexa Visarion rendező választása az 1890-ben született utolsó színpadi műre, a Megtorlásra esett. Ebben verista drámában Caragiale nem a szatirikus éllel anyiszor kritizált polgárságot ábrázolja, hanem – egy szerelmi háromszögtörténet kapcsán – önpusztító szenvedélyek és keserves szenvedések szegélyezte paraszt sorsokat villant fel. Visarion filmváltozata azonban nem egvenértékfű az eredeti drámával. Olyan, celluloidszalagra átültetett színházat láthatunk, amely már egyik műfaj követelményeinek sem képes eleget tenni. Kiaknázatlanul maradnak a film sajátos feszültségteremtési, kiemelési és ellenpontozási lehetőségei és módszerei, de ezzel együtt a dráma színpadi hatásmechanizmusa sem érvényesül. A zárt tér és a drámabeli akciószegénység keltette színpadi feszültség a filmes közegben unalmas és zavaró szűkszavúsággá, monoton egysíkúsággá változik. A filmre vett, teátrális gesztusok hamissá torzulnak, a nemzeti jelleg Visarion olvasatában csupán nagy népi mulatozásként van jelen. A homályos és nyomasztó tempójú drámai történetben egydimenzióssá egyszerűsített hősöket láthatunk viszont, és Caragiale szuggesztív ábrázolási, akcióteremtési módszereinek nyomát se leljük.

A fekete-fehérben forgatott film kockái – az unos-untalan premier plánban és ellenfényben mutatott arcok, a tárgyakra komótosan ráközelítő kamera és az emlékezés „úsztatott” képei – egy meglehetősen régi, ma már iskolásnak ható operatőri stílus hatását éreztetik. Caragiale drámája igényesebb és inveneiózusabb feldolgozást érdemelt volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6177