KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/április
WAJDA 90
• Szíjártó Imre: Menyegzők Wajda-motívumok a mai lengyel filmben
• Forgács Iván: Lelkének rabjai Wajda 90
• Wajda Andrzej: A nemzeti film eszméje
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Még mindig veri az ördög… András Ferenc
• Kővári Orsolya: Valami visszavonhatatlan Beszélgetés Till Attilával
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
• Mészáros Márton: „A néző mindenek előtt!” Beszélgetés Madarász Istivel
MANDA-DOSSZIÉ
• Barkóczi Janka: A magányos villa Mi a MaNDA?
• Hamar Péter: Csak a fejléc maradt Volt egyszer egy Filmtudományi Intézet
IZLAND
• Baski Sándor: Manók, lovak, emberek Új izlandi filmek
• Kránicz Bence: Vergődik, majd messze száll Madárkák
BŰN ÉS HATALOM
• Pápai Zsolt: Farkasok földje Denis Villeneuve: Sicario
• Sepsi László: Brutális egzotikum Miroslav Slaboshpitsky: A törzs
• Varró Attila: Dante Lam rendőrfilmjei Szűkebb haza

• Pintér Judit Nóra: Idegenként a neurotipikusok világában Autista hősök
FESZTIVÁL
• Ruprech Dániel: Dialóg nélkül Berlin
• Szalkai Réka: Kistigrisek Rotterdam
• Horeczky Krisztina: Hétköznapi őrül(e)tek Cseh Filmkarnevál
KÖNYV
• Várkonyi Benedek: A történelem sorsa Minarik, Sonnenschein és a többiek
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Nincs jó döntés A Homeland és Európa
KRITIKA
• Bilsiczky Balázs: Féktelen jövő Zero
• Nagy V. Gergő: Az ordibáló gróf Az itt élő lelkek nagy része
MOZI
• Pintér Judit Nóra: Hétköznapi titkaink
• Vajda Judit: Csokoládé
• Jankovics Márton: Évszakok
• Árva Márton: Mindenáron esküvő
• Varró Attila: Szívecskéim
• Alföldi Nóra: A mi jövőnk
• Kovács Bálint: Eddie, a sas
• Sándor Anna: A Beavatott-sorozat: A hűséges
• Baski Sándor: Zoolander 2
• Andorka György: Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma
• Huber Zoltán: Momentum
• Soós Tamás Dénes: A turné vége
• Kránicz Bence: Kung Fu Panda 3
• Kovács Kata: Zootropolis - Állati nagy balhé
• Csiger Ádám: Egyiptom istenei
• Pápai Zsolt: A 657-es járat
• Bocsor Péter: A varrónő
• Benke Attila: Gyilkos ösztön
• Benke Attila: Batman: Az elfajzott
• Nagy V. Gergő: Angyali szemek
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
MOZI
• Tosoki Gyula: Jóemberek

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

David Mitchell: Felhőatlasz

Szövegszextett

Roboz Gábor

Többszörös stílbravúr és agyafúrt narratív játék a kortárs angol próza egyik legfrappánsabb képviselőjétől.

David Mitchellnek íróként sosem kellett a szomszédba mennie kurázsiért és ambícióért: a Szellemírók 1999-es debütregényében tíz narrátorral járta körbe a Földet, hogy az Iñarritu-filmeket idéző módon vizsgálja a kauzalitás és a véletlen természetét. A 2001-es number9dream apakeresés-történetében ugyan valamelyest visszafogta magát, ez a kötet sem volt híján a nyelvi bravúroknak, és a narratívával folytatott játék bőven kínált izgalmakat. A 2004-es Felhőatlaszszal pedig végképp bebizonyította, hogy ritka eszes midcult-szerző, aki Nolanhez hasonlóan úgy svindlizik az elbeszéléssel, hogy azt észreveszik az akadémikusok is (lásd a róla írt tanulmánykötetet), ám alapvetően a csemegékre éhes könyvmolyoknak ír.

A regény első sztorijának egyik mellékszereplője, Autua nevében felsejlik a könyv tükörszerkezete: Mitchell hat történetet mesél el egymás után, de úgy, hogy az első ötöt félbehagyja, és a hatodik után fordított sorrendben fejezi be ezeket (saját bevallása szerint is Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazójának koncepcióját gondolja tovább olvasóbarát módon). Az 1850-es években hajózó közjegyzőt az 1931-ben alkotó zeneszerző követi, az 1975-ben dolgozó újságírónőt a napjainkban élő szerkesztő, a távoli jövőben sínylődő „klón” sztorija után pedig a civilizáció végnapjaiban tengődő öregember elbeszélését olvashatjuk.

A félezer oldalas Matrjoska-regény önmagában képes lenne eltartani egy „posztmodern regény”-szemináriumot (Mitchell mellesleg ebből a témából írta a szakdolgozatát), ugyanis felvonultat minden olyan sajátosságot, ami a terminus láttán eszünkbe juthat. A nabokovi szókinccsel rendelkező író magabiztosan lépked műfajok (például pikareszk, konspirációs thriller és disztópia), közegek és nyelvi regiszterek között: hat teljesen különböző kisregényt láncol össze, és felváltva csillogtatja szaktudását, humorát, műveltségét és fineszességét. Kortársai többségével szemben tehát nem egy szövegen belül keveri a zsánereket, hanem egymás mellé helyezi műfaji ujjgyakorlatait, ráadásul a formát (például napló, levél, interjú) is sztoriról sztorira változtatja.

Mitchell a hol Herman Melville-re, hol Evelyn Waughra, hol Russell Hobanre (Ridley Walker) emlékeztető szövegeivel olyan „kísérleti” regénnyel áll elénk, ami inkább idézi a szintén komplex szerkezetekkel bűvészkedő Jonathan Safran Foert (Rém hangosan és irtó közel), mint a jóval avantgárdabb Mark Z. Danielewskit (House of Leaves). Mert bár jobban épít az olvasó kitartására, mint korábbi könyveinél (az első és a hatodik rész archaizáló és roncsolt nyelvezetével még a number9dream szójátékokkal telezsúfolt mesebetétjét is bőven felülmúlja), azért fogja is a kezét: izgalmas főhőssel, világos konfliktusokkal és fordulatos cselekménnyel dolgozó elbeszéléseiben elsősorban mindig a történetre koncentrál. (A könyveit visszatérő szereplőkkel összekapcsoló szerző a Black Swan Green coming-of-age kötetében és a The Thousand Autumns of Jacob de Zoet történelmi regényében pedig már szinte teljesen nélkülözi a narratív truvájokat.)

A Felhőatlasz címe a második sztori zeneszerzőjének szextettjéből ered, amely hat hangszerre és tükörszerkezetre komponált műként a regény struktúrájának forrása. A Mitchellt formalizmussal vádolók szemében persze ez aligha menti fel a szerzőt, az igazán cinikus befogadóknál ráadásul a könyv kulcsmondata kapcsán („a lelkek úgy szelik át a korokat, mint a felhők az eget”) a szereplőket összekötő reinkarnáció sejtetése eleve könnyen céltáblává válhat.

Bár ragadós lelkesedéssel játszik a formával, Mitchell a legnagyobbakhoz hasonlóan alapvetően az emberi természetet vizsgálja, és ehhez „a hatalom akarása” néven ismert nietzschei alapfogalmat használja sorvezetőnek (sőt, az „örök visszatérés” koncepciója is összefüggésbe kerül a regénnyel). A filozófus sokat idézett gondolatának egyik értelmezése szerint az emberi cselekvés végső mozgatóelvét a hatalom megszerzésére irányuló törekvés jelenti, és az író elbeszélései – hol látványosabban, hol burkoltabban megjelenítve alá- és fölérendelt, elnyomó és elnyomott viszonyát – a civilizáció megszületésétől annak bukásáig tartó ívvel pontosan ezt illusztrálják.

Mitchell merész vállalása azért áll meg a lábán, mert a szerző még a legapróbb részletekre is ügyel, és mind a hat kisregényt csurig tölti finom megoldásokkal: rétegzett elbeszéléseivel és blikkfangos nyelvezetével a Felhőatlasz álomszép olvasmányélményt kínál.

 

Cartaphilus, 2012.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/12 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12779