KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Charlie és a csokigyár

Citizen Wonka

Köves Gábor

Tim Burton ezúttal Roald Dahl meghökkentő gyermekmeséjét formálta a saját képére.

 

Tim Burton sokak kedvence: eredeti látásmódú mesélő, aki nem fél összemosni a valóság és a mese, a szentimentalizmus és az abszurd határait, sokat tett a hollywoodi kommersz jóhíréért. Burton a jól fizetett ellenállók egyike, aki a mainstream kiskapuira építette életművét. Nagy vászonra fest, de a meghökkentő részleteket kedveli, látszatra tipikus hősöket teremt, de előszeretettel időzik el félelmeiknél és más gyengéiknél.

A Charlie és a csokigyár Burton szájíze szerint való történet. Willy Wonka, Roald Dahl 1964-ben megjelent meséjének excentrikus főhőse maga is osztja a rendező nézetét, mely szerint, ha nem elég színes a világ, toldd meg egy mesével. Burton Wonkája a felnőtt testbe szorult örök gyerek megtestesítője, saját játékbirodalma – a rejtélyes csokigyár – teljhatalmú ura, aki úgy fest a halandók világa fölé tornyosuló, gyárra, erődítményre és palotára egyaránt hasonlító monumentális díszletben, mint Welles Aranypolgára a gigantikus Xanaduban. Elszigeteltség, magány és kiábrándultság lengi be a mesefigurát, akinek kortalan és nemtelen alakjában egyszerre van jelen a Szépség és a Szörnyeteg, Piroska és a Farkas, Dr. Jekyll és Mr. Hyde.

Burton gátlástalanul halmozza az élvezeteket. Mániákusan keveri a stílusokat és a meseelemeket, kombinálja az ősit a modernnel, az elavultat a csúcstechnikával, a személyes mondanivalót az elidegenítő idézőjelekkel. Burton mézes-mázos lázálmában mindennek és mindenkinek két arca van. Koravén gyerekek és infantilis felnőttek veszik be Willy Wonka csokigyárát, mely egyszerre gyerekparadicsom és félelmetes szellemvasút. Ebben a színes, de veszélyesen kiszámíthatatlan forgatagban egyedül a kis Charlie alakja jelenti a kapaszkodót. Igaz, ő sem emberi lény, csupán karikatúra, míg azonban a Wonka gyárába bebocsátás nyerő alakok mindegyike csúf és visszataszító tulajdonságok megtestesítője, Charlie a tisztaság és jóság mintaképe. Charlie és Wonka ugyanazon mesevilág szülöttei: egy romlatlan és egy megkeseredett álmodozó, a törtetők és áskálódok örök ellenségei, akiknek csak a mese szolgáltathat igazságot.

Burton-nél az igazságszolgáltatás képekkel történik. Elsősorban vizuális mesélő, aki inkább fest, mint mesél. Arra még csak veszi a fáradságot, hogy egy-egy mulatságos jelenet erejéig felidézze Wonka gyermekkorát, és ezzel felfedje az excentrikus csokigyáros mozgatórugóit, a rettegett fogorvos apa alakja azonban már csak ürügy számára, hogy beemelje filmjébe a gótikus rémmesék közkedvelt jellegzetességeit. Energiáinak legjavát a pompás látványvilág megteremtésének, a gyárban dolgozó kisemberek, az umpalumpák énekes magánszámainak és a Wonkát alakító Johnny Depp egyszemélyes show-műsorának szenteli. Filmjét meglepő módon mégsem a fő attrakciónak szánt bizarr látványosságok teszik különlegessé. Burton egyetlen eredeti teremtménye Johnny Depp Wonkája, minden más ugyanis Dahl meséjének korábbi, Mel Stuart rendezte 1971-es verziójából lett átemelve. Kezdetleges trükkjei és papírmasé díszletei ellenére Stuartnak ugyanúgy sikerült megteremteni a csokigyár csodáját, mint a korlátlan lehetőségeket biztosító trükktechnikával dolgozó Burtonnek. Látvány terén tehát a ’71-es film direktorát illeti az elsőség, Burton legfeljebb a Wonka-versenyben tekinthető győztesnek. Míg Gene Wilder szellemes szóviccekkel és komikus fapofával felruházott, szalmabábuszerű clownra vette a figurát, addig Depp Michael Jackson-imitátorként lép elénk, aki arca minden rezdüléséből főműsorszámot kreál. Depp alakítása hatásos, bár kissé mechanikus és öncélú: a néző nagyra értékeli, mint a számítógép segítségével megrajzolt repülő liftet, a csokoládéfolyón közlekedő, rózsaszín cukorból készült csónakot, vagy a minduntalan dalra fakadó umpalumpák Beatles-paródiáját, az alakítás mégis távoli és steril marad. Valahogy úgy, mint maga a film is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8378