KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az eltüsszentett birodalom

Lukácsy Sándor

 

Fenn a Bükkben a Szalajka-völgy kis tavának partjára vastáblát állíttatott az egykori földesúr, ma is ott van még, emlékül, rajta felirat: „Tilalmas a halászat, ebatta.” Hasonló tábla fogadja a nézőt Banovich Tamás filmjének kezdetén, hasonló felirattal: „Királyi terület. Itt minden tilos.”

Határtábla ez: egy mesebirodalomé. Meseország lakói a szokásosak: a király (Timár József), egyszerre gőgös, kegyetlen és pipogya; óriási udvartartás, nevetségessé torzult jellemhibák cégéreinek hordozói, falánk főméltóságok, gyáva katonák és természetesen a hóhér; a másik oldalon: a leleményes és bátor pásztorfiú (Soós Imre) és segítőtársa, a konyhai kukta, két népfi tehát (megkettőzött Ludas Matyi); közbül: az aranyhajú és romlatlan királylány (Krencsey Marianne), a mesejáték küzdelmeinek tétje, őt kell megmenteni a burkus herceg tolakodó szándékától. A személyzet együtt van tehát, mi kell még? Egy indító ötlet: a király parancsa, hogy valahányszor tüsszent, országának minden lakója az egészségére kívánja, különben halál fia. Kell persze egykét engedetlen, különben nincs cselekmény, nincsen feszültség: az udvari bölcs, nagy tudományával alantas udvari szolgálatra kényszerítve (némiképpen a Tragédia Keplerének rokona tehát): őt hamarosan kivégzik, s átveheti szerepét az igazi népi hős, a pásztorfiú, aki aztán a pokolba küldi – pontosabban: egy feneketlen kútba ugratja – királyostul az egész úri kompániát. Mi kell még? Egy cigány tánckar, szemnek tüzes gyönyöre; egy medve, mely ahelyett, hogy szétszaggatná a pásztorfiút, kieszegeti az udvari lakoma tálaiból a borsószemeket; kell egy csodafurulya, enélkül nem megy, még egy népi hősnek sem, a furulya hangjára mindenki táncra perdül (akárcsak Vörösmarty tündérsípjára a Délsziget élővilága), s tánc közben ugyebár nem lehet üldözni, vívni, letartóztatni, kivégezni; végül kell néhány szál zöldhagyma, hogy a királylány egyszerre szerethesse meg az addig nem ízlelt paraszti ételt és a pásztorfiút.

Ami az ötletekből összeáll, szokványos és jámbor mesetörténet, elvégre egy mesehős nem pusztulhat el a medve körmétől, s a királylánnyal sem ülhet nászt holmi burkus herceg. Rákosi és cenzorai, akik kötelezően írták elő az irodalom számára a népi hősöket, voltaképpen örömmel fogadhatták volna ezt a történetet, a népfi épületes diadalát, ámde ez a társaság, mihelyt beült a hatalomba, medve- és burkuspárti lett, az ügyefogyott és zsarnok királyban, noha ez nem is kopasz, valakire rá lehetett ismerni, és Banovich Tamás filmjét, mely Török Tamás meséjéből 1956-ban készült, azonnal betiltották.

Rákosi epigonjai a tilalmat néhányszor (még a minap is) megismételték, így aztán a film csak most kerülhetett közönség elé. A film romlékony műfaj, divatjai, kifejező eszközei gyorsan változnak, és harmincnégy év alatt egykor sikeres művek is megkophatnak, hát még egy kedves kis mesejáték. A megkésett bemutatásnak így is van értelme és haszna. A kötelező erkölcsi jóvátételhez tanulság járul.

Mintha időgépben ülnénk. Élőként láthatunk nagy elköltözötteket, mint Timár József, Soós Imre és mások, s élőben láthatunk egy stílust, mely ideig-óráig dívott, aztán behullott a történelem feneketlen kútjába. Bizonyos, hogy sem Banovich Tamás, sem operatőrje (Illés György) és dramaturgja (Bíró Yvette) nem akartak szocreál filmet csinálni: amit csináltak, mégis magán viseli e stílus tojáshéjának darabjait. Ebben a filmben minden bőséges, harsány és rikító. Lombikok sokasága a bölcs laboratóriumában: kevesebb több lett volna; Krencsey Marianne parókája szőkébb a szőkénél; a cigány tánckar csizmái (!) ragyognak, mint megannyi velencei tükör; a színészek játéka szájbarágós és naturalista; szegény Soós Imre akkora cifraszűrben terelgeti hétköznapi birkáit, hogy azzal az ő sugárzó ifjúi szépsége sem tud megbirkózni, hisz alig bírja a válla. Sehol egy jelzés, sehol egy árnyalat, folyvást a „minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva stílus. Engels szerint az eszmeújítások a meglévő szókészlettel fejezik ki mondanivalójukat, a kezdődő polgári civil kor vallási viták köntösét öltötte magára.

A film végén újra a határtáblát látjuk, megváltozott felirattal. A tiltás áthúzva, helyettük új szavak. „A zsarnokságnak vége.” Ez férfias és egyenes beszéd volt, elismerés jár érte.

Ámde a zsarnokság előbb ér véget az ország dolgaiban, és csak később a stilisztikában. Legyünk türelmesek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/01 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4027