KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ember a Holdon

Varró Attila

 

Lenny Bruce, John Belushi, Howard Stern vagy Richard M. Nixon, az amerikai szórakoztatóipar legendás botrányhős-bohócai népszerűségüket elsősorban a tévének, rádiónak köszönhették; a mozinak nem sok hálával tartoznak. A pályájukat feldolgozó filmalakotások – legyenek bár oly ügyes mesteremberek munkái, mint a koreográfus Bob Fosse vagy Oliver „Legközelebb-Reagen-Jön” Stone – rendre megrekedtek a szenvedélybetegségek és magánéleti válságok diktálta hollywoodi közhely-dramaturgia csapdájában. A nagy humoristák csak a legritkább esetben éltek humoros életet, komikusokról minőségi tragédiát pedig legfeljebb egy Shakespeare vagy Fellini gyárthat: a harmincöt évesen tüdőrákban elhunyt mániás-depressziós média-terrorista és önsorsrontó Andy Kaufman esete erre a legfrissebb példa.

Érdekes kérdés, hogy Milos Forman miért éppen Kaufmant választotta különcökről szóló életrajzi sorozata (Amadeus, Larry Flynnt) következő epizódjához. Magyarázatul hirtelenjében két ok kínálkozik. Az első a címszereplő Jim Carrey személye (és kultusza), aki mind fizikai megjelenése, mind destruktív, anarchikus humorú egyénisége folytán Kaufman eszményi reinkarnációjának tekinthető: fényesen gyarapodó életműve szinte sikít a Holdbéli Ember megformálása után, akinek önmagán kívül egyéb mondanivalója sincs. Soha egyetlen komikus sem vette olyan következetesen semmibe színpadi szerepkörét, mint Andy Kaufman, aki az elvárt tréfák helyett csupán hétköznapi énjét adta: fellépésein lemezeket hallgatott, regényt olvasott, embereket inzultált, esetleg aludt néhány órát – egyszerűen hagyta, hogy az úri közönség bornírt unalma magától lelkesedésbe váltson. De nemcsak a minimalista humor megteremtőjét tisztelheti benne az utókor, hanem a szórakoztatóipar első virtuális előadóművészét is, aki mesterséges alteregók révén élte ki személyisége sötét oldalát, és talán valahol errefelé keresendő a rendezői hátsó szándék ezredvégi szellemidézésére.

Forman az árulkodó nyitójelenet után precíz, mértéktartó életrajzi művet celebrál: engedi, hogy Kaufman magáért beszéljen. Sehol egy formabontó rendezői ötlet, merész lelemény, még a zabolátlan Carrey-t is megfegyelmezi a hitelesebb drámai alakítás kedvéért, teljességgel a nézőkre bízva a döntést: unalmas ujjgyakorlatként vagy abszurd műfaj-paródiaként nézik végig a filmjét – utóbbi esetben az Ember a Holdon kitűnő választás egy keserű, de élvezetes szatírához korunk cyber-identitászavaráról és posztmodern önigazolási vágyáról. A kulcsszó ezúttal is az interaktivitás. Hiszen az efféle filmeknek a legjava is csak árnyék, s a legrosszabb nem rosszabb, ha képzelődésünk pótolja…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2935