KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Viszontlátásra odafönt

A frontkatonák csodálatos élete

Vajda Judit

Az eddig vígjátékban utazó Albert Dupontel ezúttal Jeunet-től merít sokat.

 

Pierre Lemaitre 2013-as könyve, a Viszontlátásra odafönt a francia realista nagyregények legnagyobbjait idézi: Flaubert-t, Balzacot, Stendhalt, Maupassant-t, Zolát. Azokat a szerzőket, akik sok-sok külső leírás során érték el, hogy mindvégig tisztában legyünk hőseik gondolataival, így tárva fel a lelküket. Az I. világháború végnapjaiban és az azt követő két évben játszódó műben két bakát ismerünk meg, akiket a vakvéletlen közös végzettel ajándékoz meg. Albert Maillard és Edouard Péricourt közlegények a háború utolsó perceiben esnek majdnem áldozatául egy elvakult és becstelen hadnagy, Pradelle becsvágyának – Albert végül Edouard-nak köszönhetően megmenekül, Edouard viszont elveszti a fél arcát. Miután sorsuk így összefonódott, a két férfi a háború után is együtt marad, és balszerencséjükre az elvetemült Pradelle-től sem szabadulnak.

Lemaitre regényének fő állítása, hogy legtöbb résztvevője számára a háború nem ért véget a békekötéssel: van, aki traumáját és életre szóló sérülését cipeli tovább (Albert és Edouard, természetesen), van, aki minden áron való győzni és érvényesülni akarását (a katonák holttestével nyerészkedő, szélhámos Pradelle). Ezt a gondolatot az író úgy viszi végig, hogy közben az olvasó előtt egy felkavaró történet tárul fel, melynek végén mégis mindenkivel az történik, aminek történnie kell.

A főleg színészként ismert Albert Dupontel író-rendezőként eddig kizárólag vígjátékokat jegyzett, amely műfajtól most sem sikerült teljes mértékben elszakadnia. Nála valahogy semminek sincs mélysége: a gonosztevő Pradelle-ből a hősi halottak sírjain ugrabugráló idiótát csinál, Edouard keserves és magányos danse macabre-ját charlestont járó hölgyekkel feldobott vidám murivá változtatja, egyes jeleneteket pedig olyan idétlenül sűrít, hogy ami Lemaitre-nél még megrázó (Albert elsírja magát az Edouard apjával közös vacsorán) vagy sorsdöntő volt (Albert és a szobalány, Pauline utolsó „duettje”), az nála komikus lesz.

Az alkotó ezen kívül valami olyasmivé deformálja a regényeredetit, ami egyáltalán nem adódik belőle magából – és amiből születtek már ennél sokkal jobb verziók. Dupontel szinte a könyvnél is fontosabb mankóként használja ugyanis Jean-Pierre Jeunet munkásságát, elsősorban a rendező 2000-es évekbeli műveit, azaz az Amélie csodálatos élete, a Hosszú jegyesség és a Micmacs – (N)agyban megy a kavarás hármast. Az a fajta mesés mikrorealizmus és hétköznapi mágia, ami Jeunet említett alkotásainak sajátja, ugyan megvan a Viszontlátásra odaföntben is, lásd Edouard elvarázsolt, excentrikus figuráját és az eltorzult arcát eltakarni hivatott, saját maga által alkotott csodaszép maszkokat. Ahogy nagy szerepe van a könyvben a fatális véletlennek, a sorsnak is. Csakhogy ennek szerepét Dupontel a meglévőnél sokkal erősebbre nagyítja: itt mindenki hatással van mindenkire, a karakterek szinte mindegyikét láthatatlan kölcsönhatások, utólag kiderülő kapcsolódások, véletlenek hálója köti össze egymással, de olyan erősen, hogy itt a regény fent ismertetett fő állításával szemben ez lesz a központi gondolat – akárcsak egy Jeunet-filmben. A cselekményen elkövetett erőszakos módosítások is mind ezt a célt szolgálják: Pradelle sorsa azért alakul teljesen máshogy, mint a könyvben, hogy megismételhesse egyik áldozata majdnem-végzetét, a miniszteri vizsgálóbiztost a főhősök uszítják a háborús halottakkal üzérkedő volt katonatisztre, de az író-rendező még egy plusz karaktert is kitalál, hogy ily módon is összeköthesse Albert-t az egyik mellékfigurával, és ennek segítségével erőltetett happy endet kanyaríthasson a sztori végére. Mindemellett szinte eltörpülnek az olyan egyezések a Jeunet-életművel, mint az erős vizualitás, a burleszkszerűség vagy a Micmacsből ismerős „barkácsromantika”.

Dupontel munkája azonban még így is sokak számára lesz szerethető (és itt persze elsősorban azokra gondolunk, akik a vásznon találkoznak első ízben a Viszontlátásra odafönttel), hiszen olyan magával ragadó a meséje, hogy ebben a formában is képes katarzist kiváltani. A film legnagyobb erénye mégis az marad, hogy felhívja a figyelmet Pierre Lemaitre csodálatos alkotására.

 

VISZONTLÁTÁSRA ODAFÖNT (Au revoir lá-haut) – francia, 2017. Rendezte: Albert Dupontel. Írta: Pierre Lemaitre regényéből Albert Dupontel. Kép: Vincent Mathias. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Edouard Péricourt), Albert Dupontel (Albert Maillard), Laurent Lafitte (Henri Pradelle), Niels Arestrup (Marcel), Mélanie Thierry (Pauline). Gyártó: Gaumont / Manchester Films. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 110 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13623