KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/március
ROCK-LEGENDÁK
• Géczi Zoltán: Az ember, aki nem volt hajlandó megöregedni David Bowie (1947-2016)
• Jankovics Márton: A sérülékenység krónikája Janis – A Janis Joplin-sztori
• Pernecker Dávid: Hozzáállás kérdése Don Letts dokufilmjei a punkról
MAGYAR MŰHELY
• Fazekas Eszter: Egy fényt, egy sugárt Magyar képmesterek: Hildebrand István
• Soós Tamás Dénes: Feketén fénylett Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Kővári Orsolya: „Mindenki a maga szintjén nyomorog” Beszélgetés Thuróczy Szabolccsal
• Bilsiczky Balázs: Darázsfészek Beszélgetés Nemes Gyulával
TŐZSDE-RULETT
• Kolozsi László: A kijózanodás kora Anti-kapitalista filmek
• Teszár Dávid: A piac törvénye Mennyit ér egy ember?
BETILTOTT VÁGYAK
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ körkép: Délszláv filmek
• Huber Zoltán: Magukra találnak Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál
FRITZ LANG
• Várkonyi Benedek: Különös pár Fritz Lang és Thea von Harbou
• Martin Ferenc: A háború árnyai Fritz Lang hadjárata
FESZTIVÁL
• Orosz Anna Ida: Elsőfilmesek és veteránok Oscar-jelölt animációs rövidfilmek
• Mátyás Győző: A keresés filmjei Torinó
KÍSÉRLETI MOZI
• Nagy V. Gergő: A nagyság domborzata Grandrieux és a spirituális testiség
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Az ördög és Miss Jones Szuperhős-sorozatok a tévében
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Kutyából szalonna Joe Kelly: Deadpool Omnibus
• Kovács Marcell: Rizikós revízió Tim Miller: Deadpool
KRITIKA
• Pályi András: A test esete a szellemmel A test
• Varró Attila: Temetni jöttek Ave, Cézár!
• Baski Sándor: Közszolgálat Spotlight – Egy nyomozás részletei
• Pápai Zsolt: Dohos exteriőrök Indián
MOZI
• Baski Sándor: Egy háború
• Teszár Dávid: A Zarándok
• Schubert Gusztáv: Amnézia
• Árva Márton: Blue Lips
• Forgács Nóra Kinga: Short Skin – Szűkölő kamaszkor
• Vajda Judit: Minden út Rómába vezet
• Alföldi Nóra: Egy őrült pillanat
• Kovács Kata: Hogyan legyünk szinglik?
• Roboz Gábor: 400 nap
• Kránicz Bence: Viharlovagok
• Varró Attila: Farkas totem
• Tüske Zsuzsanna: A Fiú
DVD
• Kránicz Bence: Manglehorn – Az elveszett szerelem
• Pápai Zsolt: Kopp-kopp
• Soós Tamás Dénes: A szerencse forgandó
• Kránicz Bence: Gyalogáldozat
• Benke Attila: A kelletlen útitárs
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A klán

Kulcsra zárt szobák

Árva Márton

A 80-as években történt valós eseményeket feldolgozó argentin bűndrámában a család mindennél előbbre való.

 

„Igazán rendes család voltunk. Együtt, mindannyian.” – mondta Arquímedes Puccio két évvel halála előtt. Története nem csak azért olyan megrázó, mert az 1982 és 85 között elkövetett négy emberrablás kapcsán (melyből három gyilkossággal végződött) soha nem vallott és nem mutatott megbánást. Az igazán vérfagyasztó körülmény, hogy néhány Perón-hívő veterán bajtárs mellett Pucciót gyermekei segítették bűntetteiben, ráadásul „a klán” az ismerősök köréből foglyul ejtett üzletembereket saját családi házában rejtegette, néhány méternyire a vacsoraasztaltól.

Az ártatlanságukat a végsőkig hangoztató családfő 2013-ban bekövetkezett halála után a bűncselekmények feldolgozásának második hulláma is végigsöpört Argentínán, de az újonnan megjelenő munkák sem szívesen mozdultak el a kézenfekvő borzongatást célzó szörnyeteg-família toposzától. Rodolfo Palacios publicisztikus hangvételű könyve (El clan Puccio) és a menetrendszerűen szállított tévésorozat (Historia de un clan) is hozzáteszi a magáét a démoni portréhoz, előbbi Puccio brutalitását és mániákusságát éppúgy kiemeli, mint szexista és rasszista gondolkodásmódját, utóbbi pedig az apafigura tekintetében csillanó őrület ígéretét egy vérszerződést kötő bűnbanda és egy terrorban tartott otthon képével váltja be. A nagyvászonra álmodott változat így éppen azzal tud meglepetést okozni, hogy a fent idézett, tragikusan csengő szavaknak némiképp mégis hitelt adva meséli el a történteket, és az egyéni vétkeket a korszak zavaros morális és politikai állapotába ágyazza. A nyugati fesztiválokon jól ismert Pablo Trapero értelmezésében így egy őrült sorozatgyilkos tombolása helyett azt követhetjük végig, ahogy a katonai és politikai körökben is jártas, rezzenéstelen arcú apa egy olyan mikrovilágot működtet, melyben a gyökeresen megváltozó környezet kihívásaira a váltságdíjak begyűjtése továbbra is elfogadható választ jelent, a végső érvként bevethető családi önvédelem pedig a háttérbe szorít minden egyéb megfontolást. A spanyol Mocsárvidékhez hasonlóan tehát A klán a helyi rendszerváltás traumáját rendezi vérprofin szerkesztett bűnfilmmé, és a család testközelbe hozott szörnyűségein keresztül pásztázza a diktatúrából kivezető demokratikus átmenet ingoványos útját.

Ennek értelmében az emlékezetes nyitány változásokról tudósító tévé- és rádióbeszédei hamarosan már csak a háttérben duruzsolnak, a többi tettestárs korlátozott szerepe miatt a klán jóformán családi vállalkozásként jelenik meg, és a felemelkedéstől bukásig tartó, zsánertudatos elbeszélésben is a családi kapcsolatokra irányul a legtöbb figyelem. A sodró lendületű jelenetek baráti összejöveteleken, rögbiedzéseken és közös ebédeken suhannak keresztül, a gondoskodásról és sikerekről árulkodó felszín alatti pokol pedig mindössze egy-egy dermesztő villanásban látszik. Trapero legnagyobb ötlete, hogy bár nem rombolja le az életvidám fiataloktól nyüzsgő Puccio-ház hétköznapjainak többnyire kellemes légkörét, ahogy a család összetartását és találékonyságát sem vitatja, mégis állandóan emlékeztet helyzetük gyomorforgató visszásságaira. A bűnözőlét és az otthoni élet összefolyását egyfelől a finoman adagolt időugrások tudatosítják, másrészt a rendező korábbi munkáira is jellemző, ügyes formai megoldások teszik még érzékletesebbé. Ahogy a szegénynegyed utcai harcaiba alámerülő fiatal papot (Elefante blanco) vagy a biztosítási csalások keretében megszervezett balesetek (Carancho) történeteinek hőseit, úgy a kislánya leckéjében segítő, majd a diktálást a pincébe zárt foglyok mellett folytató Pucciót is bravúrosan komponált hosszú snittek kísérik át a szélsőséges ellentétek közti határvonalakon. Ehhez járul hozzá Guillermo Francella kiemelkedő játéka, akinek hűvös kék szemei egyszerre tükrözik az apa odaadását és a sorozatgyilkos kegyetlenségét. A filmet mégis az aprólékosan kidolgozott hangsáv teszi igazán zsigerekig hatoló élménnyé, melyben a híradások és a beszélgetések alapmorajára vidám slágerek, szexuális együttlétek és az elraboltak gyötrelmeinek hangjai rétegződnek.

A klán olyan virtuóz módon vegyíti a különböző tónusokat, hogy éjsötét összképe ellenére olykor zavarba ejtően szórakoztató.

 

A KLÁN (El Clan) – argentín, 2015. Rendezte: Pablo Trapero. Írta: Esteban Student és Pablo Trapero. Kép: Julián Apezteguia. Zene: Sebastiaán Escofett. Szereplők: Guillermo Francella (Arquiemedes), Antonia Bengoechea (Adriana), Giselle Motta (Silvia), Lili Popovich (Epifania), Peter Lanzani (Alejandro), Franco Masini (Guillermo). Gyártó: El Deseo / Matanza Cine / K&S Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12799