KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
   2016/január
BETILTOTT VÁGYAK
• Vajda Judit: Ádámévák Transzszexualitás a kortárs filmművészetben
• Schubert Gusztáv: Elcserélt nemek A dán lány
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Lengyelország
BŰNMOZI
• Zombory Erzsébet: Angol labirintus Hercule Poirot és Miss Marple
• Ádám Péter: Géniusz a négyzeten A Hitchbook-sztori
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Hosszú út Máriássy Félix stílusváltásai
• Morsányi Bernadett: Voltam élni Beszélgetés Dobai Péterrel
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „180 fokos fordulatra lenne szükség” Beszélgetés Hartai Lászlóval
SZERZŐI RAJZFILMEK
• Dobay Ádám: Hazatérés Álomországból Mamoru Hosoda
• Kránicz Bence: Kutya világ ez, Snoopy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film
• Sepsi László: Két világ közt Anilogue 2015
• Varga Zoltán: Kollázs és karikatúra Réber László animációi
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok - 2. rész
FESZTIVÁL
• Bilsiczky Balázs: Arcvonalak Verzió Fesztivál
• Bartal Dóra: A tudatosság nyomógombjai Jihlava
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A nyelven túli költészet A kortárs lírai film Brakhage után
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Amerikai rémálom Az ember a Fellegvárban
• Csiger Ádám: Rebootolni a világot 12 majom
• Pernecker Dávid: Utazás az Univerzum peremére Rick és Morty
KÖNYV
• Veress József: M mint mozi Bokor Pál: A film mint mozgás
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Máltai bálnák Moby Dick filmek
KRITIKA
• Árva Márton: Okkal lázadók Mustang
• Pápai Zsolt: Hidegháborús hősök Kémek hídja
• Kovács Bálint: Kurvának áll Félvilág
MOZI
• Jankovics Márton: Ég és jég között
• Soós Tamás Dénes: Macondo
• Forgács Nóra Kinga: Lépcsőházi történetek
• Baski Sándor: A kincs
• Csiger Ádám: Marguerite – A tökéletlen hang
• Kovács Kata: Így jártam a mostohámmal
• Kovács Marcell: Krampusz
• Kránicz Bence: Káosz karácsonyra
• Teszár Dávid: Truman
• Sepsi László: Ha Isten úgy akarja
• Varró Attila: Holtpont
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
DVD
• Schubert Gusztáv: Egy erkölcsös éjszaka
• Czirják Pál: Kánikulai délután
• Kránicz Bence: Szeméttelep
• Soós Tamás Dénes: Maggie
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Hungarian Comics Speak English
• Bayer Antal: Hungarian Comics Speak English

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mi

Lehetnél te is

Baski Sándor

Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője újabb zsigerekig hatoló horrorvízióval tart torz tükröt a nézők elé.

A komikusként induló Jordan Peele rögtön az első filmjével forgatókönyvírói Oscart nyert, de a felfokozott elvárások nem különösebben feszélyezték: második rendezésével ott folytatja, ahol a Tűnj el!-lel abbahagyta. A Mi tipikus második film, amennyiben látványban, izgalmakban, világépítésben és költségvetésben is rálicitál elődjére, de a precízen kidolgozott koncepciónak hála a végeredmény egyáltalán nem tűnik megfelelési kényszer motiválta utánérzésnek.

Sőt, a két film mintha ugyanannak az érmének a két oldalát mutatná be. A bőrszín által meghatározott társadalmi identitások konfliktusát a Tűnj el! az „egy test – két tudat” scifi-horrorba illő csavarával artikulálta, míg a Miben – a történetvégi megfejtés szerint – a két külön testben élő hasonmások ugyanazon a lelken osztoznak. A „fekete szemszög” ezúttal látszólag háttérbe szorul, Peele csak mintegy mellékesen érzékelteti, hogy a vakációzó négytagú afroamerikai család eltávolodott a gyökereitől. Gazdag fehér barátaik vannak, „fehér környéken” nyaralnak, és amikor az éjszaka közepén megjelenik a házuk előtt a rejtélyes hasonmáscsalád, a férjnek nehézséget okoz felvennie a magabiztos, maszkulin fekete férfi sztereotip szerepét.

A doppelgänger-motívum a horror műfajával szinte egyidős, Peele erre reflektál is burkolt és kevésbé burkolt filmtörténeti utalások sokaságával, az alapötlete azonban nagyon is eredeti. A legtöbb hasonmástörténetben a másolat az egyén vágyainak, ösztöneinek, elfojtásainak torz tükörképe, a Miben azonban a társadalom legkisebb egységének, a családnak közösen kell szembesülnie a jelenséggel, vagyis a metafora társadalmi szinten is értelmezhetővé válik. Amíg a Tűnj el! leginkább csak a rasszizmust és a kulturális kisajátítást kommentálta, addig a Mi olvasatok sokaságát kínálja. Már az eredeti cím (US) is kétértelmű, a szó szerinti jelentés („mi”) mellett az Egyesült Államokat (United States) is jelölheti, amit a doppelgänger-anya is megerősít, amikor a „kik vagytok ti?”-kérdésre úgy válaszol, hogy „amerikaiak.” A földalatti csatornarendszerből előbújó hasonmások – „a saját magad legrosszabb ellenfele te vagy” nyilvánvaló üzenetén túl – az ország politikai, társadalmi megosztottságát is reprezentálhatják, megtestesíthetik a határok előtt várakozó menekülteket, vagy akár az idegenséget és a másságot általában.

Peele annyi tárgyi szimbólumot, vizuális metaforát használ – a nyulaktól a bibliai idézetekre mutató számsorokon át az ollóig –, és olyan sűrű utaláshálóval dolgozik, hogy a néző papíron azt az elméletet húzhatja rá a történetre, amelyiket csak akarja. A legutolsó, shyamalani kaliberű csavar pedig még négyzetre is emelhetné a lehetséges értelmezések számát – már ha Peele nem érezne rá kényszert, hogy a film utolsó harmadában racionális(abb) síkra terelje a történetet. A köd oszlatása helyett ezzel inkább csak a sztorin tátongó lyukakra irányítja rá a figyelmet.

A Mi ugyanakkor horrorként és fanyar momentumokkal felütött home invasion-thrillerként olyan zsigeri szinten működik – a jump scare-eket és az egyéb olcsó zsánerkliséket mellőzve –, hogy a cselekmény logikátlanságai sem tudják jelentősen csorbítani a moziélményt. A Tűnj el!-hez hasonlóan a színészválasztás ezúttal is ihletett (Lupita Nyong’o letaglózóan erős alakítást nyújt a főszerepben), a humor gyilkos, a hasonmáscsalád megjelenésének valós idejű bemutatóját pedig már most tanítani kellene a zsánerfilmes kurzusokon.

Műfaji utalásokkal, filmes hommage-okkal telezsúfolt első két rendezése alapján Peele nyugodtan kinevezhető a horrorfilmek Tarantinójának, de a történeteiben tetten érhető személyes vonatkozások miatt is megérdemli a szerzői státuszt. A fehér édesanyától és fekete apától származó író-rendező a horrorkulissza mögött valójában a saját kettős identitását boncolgatja kitartóan.

 

MI (Us) – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Jordan Peele. Kép: Mike Gioulakis. Zene: Michael Abels. Szereplők: Lupita Nyong’o (Adelaide), Winston Duke (Gabe), Shahadi Wright Joseph (Zora), Evan Alex (Jason), Elisabeth Moss (Kitty). Gyártó: Monkeypaw Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 112 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14087