KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/december
MŰVÉSZMOZI
• Földényi F. László: Mozisirató Újhullámok után
• Harmat György: A sorsüldözött sátán és a felelőtlen angyal Citti és Davoli a Pasolini-filmekben
• Nagy V. Gergő: Lomha svenk Abel Ferrara: Pasolini
• Hirsch Tibor: A zseni, akinek nem akaródzik feltámadni Eisenstein Mexikóban
• Szalkai Réka: ¡Que viva Eisenstein! Beszélgetés Peter Greenaway-jel
FILM + ZENE
• Ádám Péter: Az utca királynője Édith Piaf 100
• Géczi Zoltán: Egyenesen a gettóból Hip hop és film: Straight Outta Compton
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Takács Ferenc: „Lajos, te maradj ki a történelemből!” Anyám és más futóbolondok a családból
• Gelencsér Gábor: Túlélet Hajnali láz
• Kránicz Bence: A mosónő érzékisége Szerdai gyerek
• Kovács Bálint: Valaki éjszakára Az éjszakám a nappalod
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „Korlátok helyett mértéket állítani” Beszélgetés Aczél Petrával és Antalóczy Tímeával
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Kisiklott hétköznapok Gdynia
• Szabó Ádám: Nőt és gyereket soha Sitges
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Mindörökké tizenkettő R. L. Stine: Libabőr
• Jankovics Márton: A képzelet szökevényei Rob Letterman: Libabőr
KÖNYV
• Zalán Vince: Api könyve Jankovics Marcell: Lékiratok
• Kelecsényi László: Lexikon gyanánt Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: Bukarest árnyai Árnyak/Umbre
KRITIKA
• Varró Attila: Írás a falon 007 Spectre – A Fantom visszatér
• Baski Sándor: Tavaly Svájcban Ifjúság
MOZI
• Teszár Dávid: Ragyogó nekropolisz
• Barkóczi Janka: Cowboyok
• Kolozsi László: Kosok
• Kovács Kata: A kórus
• Baski Sándor: Login
• Tüske Zsuzsanna: A szerelem útján
• Forgács Nóra Kinga: A tengernél
• Kránicz Bence: Az ételművész
• Sepsi László: Szemekbe zárt titkok
• Vajda Judit: Újra együtt
• Sándor Anna: A kis herceg
• Varga Zoltán: Rendkívüli mesék
• Simor Eszter: A szüfrazsett
• Varró Attila: Az éhezők viadala – Kiválasztott
DVD
• Pápai Zsolt: Ex Machina
• Czirják Pál: Rettegett Iván I–II.
• Varga Zoltán: Torrente Gyűjtemény
• Fekete Martin: A WikiLeaks-botrány
• Soós Tamás Dénes: Sötét helyek
• Kránicz Bence: Tökéletes hang 2
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben

Lépésirány

Gelencsér Gábor

Az amerikai szerző könyvének legfőbb tanulsága, hogy a vallásos tartalomról az „átlépő” stílusra irányítja a figyelmet.

A vallásos nevelésben részesülő, teológiai tanulmányokat is folytató, pályáját kritikusként kezdő Paul Schrader forgatókönyvíróként és rendezőként vált ismertté. Teoretikus munkásságának betetőzése az 1972-ben megjelent A transzcendentális stílus a filmben (Ozu, Bresson, Dreyer) című könyv. Ezt követően a filmmel való foglalatosság gyakorlati oldalát választotta, korábbi érdeklődése azonban tetten érhető művészetében is, elsősorban a Martin Scorsesének írt forgatókönyveiben (Taxisofőr, Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése).

Schrader pályafutásának látszólag váratlan fordulata már kiolvasható a könyvből: az elméletalkotás igényével lép fel, ugyanakkor megmarad az esszé keretein belül; tudományos apparátust mozgósít, miközben hivatkozásai alapvetően metaforikus párhuzamokra utalnak. A szigorúan vett tudományosság bizonyára fogást találhatna gondolatmenetén, amely ugyanakkor nyitott kérdésfelvetéseivel inspiratív értelmezési keretet nyújt egy stílus, illetve az e stílust illusztráló három rendező, Ozu, Bresson és Dreyer életművének vizsgálatához.

A könyv legfőbb erényei ellentétes pólusokon helyezhetők el. Az egyiken a tartalmi összetevők fölé helyezett és médiumhoz kötött stílus előtérbe állításának meglehetősen általános gesztusa, a másikon a műelemzések gyakorlati hozadéka áll. A kettő között található, a „Szentet” megjelenítő transzcendentális stílus fogalma. Nos, ez a tartomány maga is „transzcendens” marad; valami megfoghatatlanra, „túlira” utal; az „átlépés” mozdulatárára, de nem az átlépéssel megcélzott világra. Schrader ezzel választja el – helyesen – a transzcendentális stílust a vallásos filmekétől. Csakhogy a tematikától elszakított transzcendencia vajon nem egyezik-e meg a művészet általános, a fogalmiság keretén minduntalan „átlépő” törekvésével? A messzire vezető elméleti kérdésbe a szerző nem bonyolódik bele, noha az összefüggést ő is érzékeli, amikor könyve utolsó mondatában hit és művészet párhuzamára utal.

Az esszé legfontosabb elméleti tanulsága a film mediális sajátosságának hangsúlyozása, amely különféle, egymástól igen távoli kultúrákon átívelve hozhatja létre a transzcendentálisnak nevezett stílust. A stílus egyetemessége és a médium sajátossága a művészet gazdag és szegény eszközeinek Jacques Maritaintől átvett fogalomrendszerében körvonalazódik. Ezek szerint a transzcendentális stílus nem más, mint elmozdulás a gazdag eszközöktől a szegény eszközök felé, amely ily módon mintegy „helyet csinál” az érzékelhetőn túli tartalmaknak. Nem jól definiálható statikus stílusalakzatról van tehát szó, hanem dinamikusról, jobban mondva magáról a kiüresítő mozgásról mint stílusról. A film sajátos médiuma mindebben ott kap különös szerepet, hogy igen „gazdag” lehetőségekkel rendelkezik (különösen a valóságábrázolás terén), s ily módon a „szegényesítésnek” még erőteljesebb lehet a dinamikája.

A konkrét elemzések gyakorlatiasabb tanulságokkal szolgálnak, méghozzá módszertanilag is. A transzcendentális stílus egyetemességét a választott rendezők kulturális különbsége támasztja alá, amelyet a szerző metaforikusan társított művészettörténeti párhuzamokkal hangsúlyoz: Ozunál a zennel, Bressonnál a bizánci portrékkal, Dreyernél a gótikus építészettel. Azon túl, hogy az idézett példák maguk is transzcendens törekvésekről tanúskodnak, Schrader meggyőzően mutatja ki a filmekben megragadható konkrét formai kapcsolatokat. Az elméletet illusztráló elemzések így önmagukban véve is tanulságos adalékkal szolgálhatnak e három fontos rendező életművének monografikus leírásához.

Ahogy Schrader könyve a stíluselemzés gyakorlati eredménye szempontjából tűnik jelentősebbnek, úgy a magyar kiadás is elsősorban ezt az aspektust támogatja. A fordítás néha megkérdőjelezhető fogalomhasználatát ugyanis rendkívül szemléletes képanyag ellenpontozza. A szorosan egymás mellé illesztett képpárok szemléletesen illusztrálják a különböző filmekben megfigyelhető hasonló jellegű stiláris megoldásokat, ezen a módon is bizonyítva a Schrader által leírt stílus közös transzcendens, azaz „átlépő” karakterét.

Francia Új Hullám Kiadó – Szerzői Filmes Könyvtár, 2011.

Kiss Marianne és Novák Zsófia fordítása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10889