KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomturné

Lábnyom a vízben

Horeczky Krisztina

Rockzenekarok sikertörténeteivel Dunát lehet rekeszteni. Ha Down-kórosok a zenészek, a könnyed téma komolyra fordul.

 

Szekeres Csaba jónéhány díjjal kitüntetett fikciós dokumentumfilmje, az Álomturné, a Down Alapítvány budapesti otthonában élő, felnőtt értelmi fogyatékosok megfejthetetlen titkokkal teli birodalmába vezet el minket. A rendező eddigi életműve majd’ kivétel nélkül testileg-lelkileg-szellemileg sérült embertársaink sors-mozaikdarabkáit mutatja be, fölkavaró őszinteséggel (Érintések, Négy évszak a halak szigetén.) A direktor munkái közül különösen közel áll hozzám az autista kisfiát, Karcsikát – és „ép” gyermekét – egyedül nevelő asszony választás-története, a Mami, blue, s az alkotó első játékfilmje, a Kinder Garden.

A felettébb „szürreális” Álomturné közel egyórás moziváltozata azonban zavarba ejtett. Eleinte erőt vett rajtam az unalom és a közöny, majd behálózott a bosszúság s az üresség. (A Duna Televízió megbízásából készített alkotásnak három verziója létezik: egy ötven majd egy hatvan perces tévé- és az egyórás mozifilm.)

A Pesten és Rovinjban forgatott mű egy Down-kórosok verbuválta zenekar sajátos sikertörténetét meséli el, keverve a fikciós-szituációs és dokufilmes elemeket. Részben ezért tartom szerencsétlen megoldásnak, hogy csak a végefőcím előtt közölnek egy befogadói szempontból alapvető információt: a (létező!) Nemadomfel együttes 2004. májusi megalakulása óta számos koncertet adott. Kellő háttértudás nélkül a következőket látjuk: a Down-kórosokból álló csoport tagjai sokat tétlenkednek, búslakodnak; játékból gyakran „méri” vérnyomásukat a közülük leghatározottabb Doki, hogylétük felől érdeklődve. Majd egy nap – az aggasztó szellemi-fizikai állapotban lévő – Tamás előáll a javaslattal: „…csináljunk zenekart!” Dokival – kéttagú zsűriként – meghallgatást rendeznek, kiragyog a társaságból Lázár Krisztina. Majd az addig – egyebek mellett – Groovehouse-, Piramis-, 100 Folk Celsius-nótákat daloló zenekar a Nyugati pályaudvarnál lép föl. Debütálásuk kudarcos. Erre azonban csakis abból következtethetünk, hogy Bálint – a koncert után – azt mondja az „orvosi” szobában Dokinak: „Egy panaszom van. Szomorú vagyok. Tudja?” Majd elmeséli álmát: „…bementem a vízbe, és nem vitte el a lábnyomomat a víz” (Gyönyörű!) Doki elhatározza, „álomturnéra” viszi a csapatot; ugyan hova máshova, mint a tengerpartra.

Szekeres munkája az isztriai jeleneteknél fekete-fehérből színesre vált. Ám egyáltalában nem világos: miért is ez az út? Kivált, ha a csapat tagjai a horvátországi epizódok nagy részében csomagjaikat, gurulós bőröndjeiket cipelik-hurcolják lépcsőn föl-le, egyik harsány színű háztól a másikig. Egy – ha nem tévedek – tizenhárom fős társaság tagjait személyes portrékban bemutatni, hatvan percben, eleve kockázatos vállalás. Mindez zenekar-alapítással, tengerparti utazással: lehetetlen küldetés.

Szekeres Csaba nemes szándéka vélhetően nem volt más, mint hogy játszani hívja-engedje (anti)-hőseit. Ez bátor kísérletező kedvre vall. Ugyanakkor ilyen vakmerő mutatványnál elengedhetetlen a pontos dramaturgia. Kiváltképp, mert nyilvánvaló: esetünkben nem beszélhetünk hagyományos színészvezetésről, így – szó szerint – minden pillanatban borulhat a forgatókönyv. Gyanítom, borult is.

Az Álomturné megtekintésekor belém nyilallt egy érzés, azóta sem hagy nyugodni. A film főszereplőinek legtitkosabb, vadul hajszolt vágyai megegyeznek a hazug társasági képeslapok harsányan hirdetett életprogramjával: siker, pénz, nők/férfiak, csillogás. Ez mélyen megráz. Szekeres „színészeit” egyetlen pillanatra sem láttam boldognak; furcsa mód még akkor sem, mikor a film – és a zenekar eddigi pályája – csúcspontjaként Révész Sándorral muzsikáltak az A38-as hajón. Dalolva a Piramis-himnuszt: „Szállj fel magasra!

Szekeres Csaba megszomorított emberei sosem kerülnek magazin-címlapra; nem adják magukat olcsón; enigmatikusak, akarnokok, öntörvényűek. Mások. Nehéz őket szeretni – míg ők kétségek nélkül szeretnek. Könnyű – könnyebb – álmot nekik.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/07 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8669