KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/október
FASSBINDER ÖRÖKSÉGE
• Schreiber András: Kamikaze Fassbinder 70
• Forgách András: Intenzitás Fassbinder esete a mozival
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Bolygó árnyak A Hiroshima-tabu
• Pusztai Beáta: Kísértetjárás Hiroshima az animében
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: Gonosz vadkelet Magyar ugar
• Várkonyi Benedek: Veszettek és elveszettek Beszélgetés Goda Krisztinával
A GYŰLÖLET KÖREI
• Csiger Ádám: A gyűlölet vonzásában Neonácik mozivásznon
• Petz Anna: Kísért a múlt Német neo-náci filmek
VASEMBEREK
• Baski Sándor: Útmutatók önkínzáshoz Teljesítményfüggők
• Nevelős Zoltán: „Mert ott van” Everest
• Simonyi Balázs: Fuss el véle! Futófilmek
FRANCIA VÉR
• Pernecker Dávid: Az üresség állapotai Gaspar Noé
• Gyenge Zsolt: Arcon spriccel a 3D Gaspar Noé: Szerelem
• Ádám Péter: A gúzsba kötött kamera A francia mozi különös aranykora
FESZTIVÁL
• Morsányi Bernadett: Menekülés az érzelembe Török filmek
• Ruprech Dániel: Hova tovább Szemrevaló/Sehenswert
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A képguberáló magánya Found footage filmek
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A hálózat csapdájában Mr. Robot
• Kránicz Bence: Párizs retró Papp Gábor Zsigmond: Ketten Párizs ellen
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Sebhelyeslelkűek John Pearson: The Profession of Violence
• Simor Eszter: Dupla ego Brian Helgeland: Legenda
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Túllőttek a célon Víkend
• Teszár Dávid: Emlékezni a felejtés korában A kígyó ölelése
• Baski Sándor: Izlandi magány Fúsi; Akváriumban élni
MOZI
• Baski Sándor: Aferim!
• Ruprech Dániel: Victoria
• Kovács Kata: Hercegnők éjszakája
• Huber Zoltán: A (sz)ex az oka mindennek
• Forgács Nóra Kinga: Vakrandi
• Vajda Judit: Dübörög a szív
• Kránicz Bence: Sétáló agyhalottak
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sinister 2: Az átkozott ház
• Csiger Ádám: Hitman – a 47-es ügynök
• Kovács Bálint: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
• Sepsi László: A Szállító – Örökség
• Varró Attila: Miénk a világ
• Sándor Anna: Az útvesztő: Tűzpróba
DVD
• Pápai Zsolt: Jöjj és lásd!
• Gelencsér Gábor: Veri az ördög a feleségét
• Soós Tamás Dénes: A Stonehearst elmegyógyintézet
• Kránicz Bence: Snowpiercer – Túlélők viadala
• Kránicz Bence: Batman határtalanul: A szörnyek keringője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy költő a Lower East Side-on

Gazdag Gyula

Eörsi István

Gazdag Gyula és Eörsi István dokunaplója Allen Ginsbergről

 

„Felvétel! Tessék!” – a környéken tipikusnak egyáltalán nem mondható, lakáyos New York-i konyhában vagyunk, a fridzsider ajtaján mágneses tapaszkák, az aljzat parkettázott, a sokadkézből rendezett, használt bútorkiárusítások hangulatát idéző, rusztikus faasztalnál Allen Ginsberg ül vasalt fehér ingben, kint süt a nap, az udvar hatalmas fáinak lombkoronájában madarak üvöltenek. Ginsberg a stábról tudomást sem véve beszél barátjának és magyar hangjának, Eörsi Istvánnak egy bárról, ahol Gregory Corso szokott írni, és ahol, mutatja, portréképeket készített róla Kerouac bekeretezett fotója mellett. Randevút kér telefonon Corsótól a forgatás kedvéért, Eörsi a háttérben hibázik, talpával fölfelé tartja a poharat, arra tölti a hazai kisüstit, elröhögi, magát, tiszta pálinka lett a zoknija, tessék-lássék feltörli a tócsát, ahol a papol táncolnak, közben Ginsberg azt meséli a kagylóba, hogy nemrégiben Kerouac-kal álmodott. Aznap valami fellépése volt egy rock and roll klubban, ahol fiatal buddhista zenekarok játszanak, fáradt volt, ledőlt egy órácskára, mikor megszólalt a telefon. Jack volt az. Közölte vele, hogy annak idején Allen Ginsberg és Eörsi István tudott valcerozni, mire álmában Ginsberg azt felelte, ő se igen táncolna már, nem bírná a szíve.

 

Eörsi István: Engem mindig lenyűgözött, hogy milyen pontosan emlékszel az álmaidra.

Allen Ginsberg: Hát van benne gyakorlatom. Mindig is ezt tettem. Harmincnegyven éve írom le az álmaimat, 1954 óta. Februárban lehetett, volt egy fura álmom Carl Solomonnal. Megkérdeztem tőle, milyen odaát. Nem is olyan rossz, válaszolta, akár egy kórház, ha betartod a szabályokat, el lehet lenni. És mik a szabályok, kérdeztem. Tulajdonképpen csak kettő van. Először is nem szabad elfelejtened, hogy halott vagy. Plusz úgy kell viselkedned, mint egy halottnak. Hát hallottál már ilyet? Jellemző Carlra. Másfél hete meg Kerouac-kal álmodtam. Ezt meséltem el Gregorynak, aki szintén sokat álmodik vele. Szóval az álmomban Kerouac elmesélte, hogy találkozott a szőke hajú Jacquline Onassis-szal, akit különben tényleg ismert, és meg akarta neki mondani, hogy már halott, de Jacquline hallani sem akart erről.

Eörsi: Nekem mindig az volt az érzésem, hogy utólag átdolgozod az álmaidat.

Ginsberg: Így valahogy. Amikor felébredsz az éjszaka kellős közepén, akkor még jelen van az álom, de bizonyos részletek rejtve maradnak, azokat tovább kell álmodnod. És pont ez a helyzet az írással is. Nagyon hasonló a két tudatállapot. De a szerkezet, sőt, néha még a részletek is egy az egyben az álomban születnek meg, én csak kiegészítem. Például az autó helyett beírom, hogy Ford. Mint William Carlos Williams Álom című versében, aminek az első hat sora tiszta álomleírás. De hát az is ugyanannak az elmének a szüleménye. Én is ezt teszem, ugyanabban az állapotban és hangulatban folytatom tovább az álmomat, de ki kell találnom a beszéd maradékát.

Eörsi: Amikor elkészülsz egy verssel, tudod, hogy mennyi van belőle az álomból, és mi az, amit te tettél hozzá?

Ginsberg: Ez mindegy. Az alvó elme és az írás közben működő elme nem különbözik olyan nagyon. Amikor írsz, olyan dolgok merülnek fel belőled, amikre nem is számítasz. Olyan szavakat, képeket dob a felszínre a tudatod, amiket nem terveztél el. A semmiből keletkeznek. Ugyanez a helyzet az álommal. Ha álmodom, néhány perc múlva leírom, ami velem ott történt. Felkapcsolom a lámpát, esetleg kimegyek vizelni, és írni kezdek. Ami előjön belőlem írás közben, abban ugyanannyira megbízom, mint amennyire az álmokban. Mondok egy példát. Álmodtam egy hatalmas utcáról, és amikor a versben be akartam tájolni, tudtam, hogy Manhattantól valahol északra kell legyen ez a hely. Kelet-Bronxba helyeztem a történetet. Aztán jutott csak eszembe, hogy a családom lakott arrafelé, és a táj, ami megjelent álmomban, ugyanolyan volt, de ezt álmomban még nem tudtam. Kerouacnak egy mécses volt az ágya fejénél, nekem éjjeli lámpa áll ott, Burroughs pedig most fejezett be egy könyvet My Education (Tanulás) men, amiben az utóbbi tizenkét évének álmait rögzíti. Kerouacnak is volt egy kötete, a Book of Dreams (Álmok könyve). Mi mindannyian jegyzeteltük az álmainkat.

 

Csejdy András fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1688