KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Corbiau: Farinelli

A hang

Gelencsér Gábor

Mintha ez a forma lenne mostanában az igazi adu az amerikaiakkal szemben. Belga film Farinelliről.

A művészetrajzok – jobb esetben – nem pusztán műveket és művészsorsokat állítanak elénk, hanem a kettőt mintegy egymás tükörképeként próbálják megérteni. Az alkotás és az alkotó csodálata között megoszló figyelem érdekes módon az igazi nagyságokról szóló történetekben (Van Gogh, Mozart) a művészt állítja a középpontba, s a művek csak mintegy a háttérből – vagy még onnan sem – aranyozzák be a legtöbbször igencsak küzdelmes pályát. Ezekben az esetekben az alkotások annyira erősen jelen vannak a kulturális hagyományban, hogy a művész életének felidézésekor bízvást el lehet tekinteni tőlük. Más a helyzet a másodvonalba tartozó, kevésbé ismert alkotókkal. Az ő esetükben annál nagyobb tere van a művek vagy éppen az alkotófolyamat közvetlen bemutatásának, hiszen ebben az esetben indokolni, bizonyítani kell, miért éppen rájuk vagyunk kíváncsiak… S ellentmondásos módon ezek azok a művészéletrajzok, amelyek szívesen tesznek fel a művész sorsával és a művekkel kapcsolatban általános kérdéseket (nyilván itt is az „alapanyag” egyszerűsége teszi lehetővé – vagy éppen igényli – az elvonatkoztatást). Az eseménytelen egzisztencia mögött feltárulhat az atelier-dráma, művész és művészet párviadala. Az utóbbi évek legpontosabb életrajzi filmjei éppen ilyen vékonyka életanyagból nőttek ki: a XVII. századi francia viola da gamba-művész, a napkirály fennhéjázó udvarából a művészet alázatos remeteségébe megtérő Marin Marais (Minden reggel), vagy birsalmafácskájának festőkrónikásául szegődő, a madridi forgatagból ekképpen kivonuló Antonio Lopez „unalmas” életéből (Álom a fényről).

Különös érdeklődés és siker övezi az utóbbi évek európai filmes művészéletrajzait. Mintha ez a forma lenne mostanában a kontinens filmművészete számára az igazi adu az amerikaiakkal szemben. A művészéletrajzok valóban kitűnő lehetőséget adnak gondolatiság és hatásosság ötvözésére, méghozzá az anyag megerőszakolása és a szellem elárulása nélkül.

A belga Gérard Corbiau Farinellije kulturáltan betagozódik a fent leírt filmek csoportjába, de semmiképpen nem tartozik e típust létrehozó vagy átalakító alkotások közé. Gondolatiságának középpontjában az egymásra utaltság, a hatásosság homlokterében pedig a kasztrált énekes hangjának reprodukálása áll. A film mindkét feladatot példásan megoldja. Az egymásra utaltság gondolata gazdagon, több szálon is kibomlik: a zeneszerző Riccardo Broschi művei semmit sem érnének öccse, Carlo – művésznevén Farinelli –, a kasztrált énekes hangja nélkül; Farinelli tehetsége üres virtuózitás maradna, ha nem énekelhetné a hangjához igazán méltó Händel-műveket. S az egymásra utaltság másik, bizarrabb vetülete: a hangjával nőket hódító kasztrált énekes csábításait bátyja fejezi be…

Nota bene: a XVIII. századi operaszínpadok varázslatos díszleteiben és kosztümjeiben éneklő Farinelli óriási, három és fél oktávos terjedelmű hangját is két énekes, egy kontratenor és egy szoprán (Derek Lee Ragin és Ewa Mallas Godlewska), valamint egy sor technikai rafinéria segítségével állították elő. Ezen a ponton a rendező mintha visszaélne helyzetével, s mivel az énekes eredeti hangját nem ismerjük, nem létező, „embertelen” hangot kreál. Jobb lett volna, ha ő is megfogadja Händel Farinellinek szóló szigorú kritikáját: semmit sem ér a csodálatos hang, ha csak elámítani tudja a közönséget, megrendíteni nem képes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=947