KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Le a fejjel!

Szerintük a világ

Stőhr Lóránt

A magyar vígjátékrendező válaszútja: reklámipari terméket forgat vagy megpróbál eredeti és humoros lenni.

 

Lassanként elég lesz moziba járni, hogy az ember ismerje a magyar televíziózás aktuális blődlijeit és sztárjait. Manapság a médiában befuttatott, mindenki számára otthonosan ismerős arcok mutogatása a vásznon és az általuk képviselt humor valamiféle történetbe adaptálása a hazai populáris filmezés jellemző sikerstratégiája. Amit ennek eredményeképpen a moziban láthatunk, az tulajdonképpen nem az esztétika tárgykörébe tartozó filmalkotás, hanem a retorika területén belül maradó reklámipari termék, amelynek színvonalát adekvát módon nem a filmkritikus, hanem a marketingszakember képes megítélni. Miután azonban a jelen kritika tárgyát képező termék, a Le a fejjel! pro forma film, ezért a filmkritikusnak mégiscsak lehet némi szava az e címet viselő, tömegfogyasztásra szánt árucikkel kapcsolatban.

A forma elengedhetetlen eleme a stáblista, aminek tanulmányozása során a szerzői filmen szocializálódott néző a rendezőnek tanúsítja a legnagyobb figyelmet. Tímár Péter neve régebben biztosítékot jelentett a formai kísérletezésekre és az eredeti humorra; a Balázs Béla Stúdióban forgatott experimentális kisfilmek után, a nyolcvanas évek közepén készült Egészséges erotika a későkádári társadalmat kifigurázó, groteszk hangneme és sajátos felvételi technikája jóvoltából részévé lett a magyar filmkánonnak, és egyben a magyar kultfilmek vékony rétegének. S noha az egykori trükkoperatőr későbbi nagyjátékfilmjeiben az eredeti formák és műfajok keresése nem hozott létre hasonló színvonalú művet, a horror stíluseszközeit meghonosító Mielőtt befejezi röptét a denevér, az államszocializmusból nosztalgikus-parodisztikus kollázst készítő Csinibaba izgalmas, új hangokkal bővítette a magyar film szűkös regisztereit. A Csinibaba óriási közönségsikere a hazai mozi rendszerváltás utáni aszályos éveiben Tímárt a magyar populáris film potenciális sztárrendezőjévé avatta, aki azonban a vele szemben támasztott elvárásoknak azóta sem volt képes megfelelni: sem az alpári humorú Zimmer Feri, sem a Csinibaba nosztalgiázását vérszegényen folytató 6:3, sem a túlzott jószándék miatt akadozó Vakvagányok nem vált emlékezetes, formaalkotó populáris filmmé.

Az ezredforduló környékén a kereskedelmi televíziózás hazai létrejöttének köszönhetően a régebben szerzőnek számító rendező ma már teljesen háttérbe szorul a mozgóképes termék reklámkampányát vezető médiasztárokhoz képest. Tímár személyes kézjegyét a Le fejjel! című munkában egyedül a jeleneteket átkötő passzázsok zaj- és képeffektusaiban fedezhetjük fel, a Tímár-filmekre jellemző színészi gegeknek nyoma sincs, amin nincs mit csodálkozni, hiszen a médiaszereplőket műsorról műsorra, filmről filmre egyforma, standard repertoárjuk előadására bérelték fel, akiket nem kell és nem is lehet instruálni. Gálvölgyi János, Bajor Imre, Hernádi Judit alakítását méltatni, kárhoztatni felesleges is volna: nekik nem kell alkalmazkodniuk a szerephez, viszont pontosan kell tudniuk reprodukálni megszokott gesztusaikat, hanghordozásukat, poénjaikat. Ha összehasonlítjuk üzembiztos médiasztárjainkat a szerep által inspirált, ezért ezúttal is meglepetéssel szolgáló Fullajtár Andreával, akkor világosan kirajzolódik, hogy a televíziós műsorok által népszerűsített kép mennyire rákövült az egyébként tehetséges és sokoldalú színészek arcára.

A sztárok jelenléte ezúttal dramaturgiai funkciót is betölt; Szekér András középkorban játszódó története átmediatizált korunk allegóriája, melyben a szerepek a sztárok és a nézők között oszlanak meg. A legfőbb látványosság a kivégzés, a szupersztár a hóhér, akinek köntösében Ganxta Zolee sokszorosíthatja és erősítheti meg a médiában kialakított vadállati imidzsét. Még a király és udvara, azaz a politikusok hatalma is eltörpül a show-bizniszé mellett: egy véletlennek köszönhetően magát az uralkodót is majdnem kivégzik, aki hiába tiltakozik, ha egyszer a nép vért és erőszakot akar látni. A Le a fejjel! azonban távolról sem a jelenkori közélet szatírája, akkor nem pályázhatna a közönség kegyeire, csupán ártatlan játszadozás a középkorról alkotott képi és történeti közhelyeinkkel egy mesekönyvszerű, szembeszökően színes mozgóképekben elmesélt, banális történet keretében. A fő- és mellékszereplők a gyerekfilmek karikaturisztikusan eltúlzott kosztümjeivel, frizuráival azonnal felismerhetővé tett típusok, akik a karakterre jellemző egyazon poént ismételgetik a végtelenségig; a cselekmény egészét átfogó, komikus ívet mellőző, epizodikus szerkezetű Le a fejjel! televíziós paródiák hosszúra nyúlt utánzata.

S hogy mi ennek a másfél órás reklámnak az üzenete? A termék elkészítését részben finanszírozó RTL-Klub aktuális sztárjain túl a Le a fejjel! végső soron magát a médiavalóságot népszerűsíti. Akár a Disney-animációk, amelyek a történelmet és a mitológiát az amerikai fogyasztói társadalom humorosnak gondolt önképévé silányítják, a Hollywood nyomdokában haladó, nárcisztikus, magyar szórakoztatóipar is mindenben kizárólag önmaga sekélyes tükörképét hajlandó felismerni, így csak látszatra kritizálja, a valóság minden más vonatkozásának (ideértve más műformákat is) kizárásával azonban végeredményben megerősíti önmagát. A középkorban is kizárólag sztárokat és egyszerű halandókat felfedező film mottója lehetne, amit a hóhért alakító Döglégy színészi álruháját levetve énekel: „Isten hozott, nálam, öcsi, ez a világ…”

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8200