KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tortúra

Báron György

 

A Tortúrát az a Stephen King írta, aki a kultikus rajongás tárgyává vált Kubrick-thriller, a Ragyogás alapjául szolgáló regényt. A Tortúra vélhetően nem válik kultikus emléktárggyá, pedig jobb, összefogottabb, célratörőbb könyv a Ragyogásnál. Hiányoznak belőle mindazok a fellengzős, obskúrus motívumok, amelyeket Kubrick oly nagy képzelőerővel és eleganciával varázsolt filmvászonra. A tetthely itt is egy hóborította hegyek közötti, világtól elzárt ház. Igaz, a Tortúráé nem titkokat rejlő kastély-szálloda, hanem szerény magánvilla a Colorado-hegységben. Itt nem gomolyognak elő az ajtó mögül a múlt kísértetei, az elfojtott vágyak és az előző élet képei. Két ember – férfi és nő – összezárva, megközelíthetetlenül, elvágva a külvilágtól. A férfi – James Caan játssza – jóképű, sikeres és gazdag; világhíres író. Csak éppen egy autóbaleset következtében talpig gipszben. A balesetből egy anyáskodó asszony mentette ki, s cipelte a házába. A helyzet hitchcocki azaz freudi, s – akárcsak Sir Alfrédnél – minden különösebb mélylélektani belemagyarázás nélkül az. A hátsó ablakban láttunk hasonlót: ott az ártatlan tekintetű James Stewart játszotta a gyermekien tehetetlen töröttlábút. Ama Hitchcock filmben finomabb volt a fenyegetés, burkoltabb a terror. A Grace Kelly alakította jeges szőke csoda nem megölni akarta a markába került impotens teremtés koronáját, ápolni kívánta csupán – mindhalálig. A gyilkosság ott egy szemközti lakásban történt – férj ölte meg a feleségét –, de mintha a magyarázatot az innenső lakásban leltük volna föl. Grace Kelly, amikor élete kockáztatásával átlopakodott a gyilkosság színterére, az ablakból, mint megdönthetetlen bizonyítékot, jegygyűrűt mutatott fel pajkos mosollyal a gipszeltlábúnak...

A Tortúra áldozatkész ápolónője ezzel szemben valóságosan is öl, s ugyanazon indítékból: imádja a férfit. Lehet-e biztosabban megtartani egy elbitangolásra hajlamos férfiút, mint eltört végtagokkal, magatehetetlenül? S ha már ez nem megy – elvégre a lábakat nem lehet sokszor újra és újra eltörni, bár hősnőnk egyszer kétségkívül megteszi –, marad a gyilkosság, mint a másik ember birtoklásának végső eszköze. A Tortúra pszichológiai sakkjátszmája Rob Reiner rendező keze alatt legalább olyan hatásos thrillerré formálódott, mint a műfaj alapműveként számontartott Ragyogás. Igaz, ez kevésbé csillogó, nincsenek benne parádés flash-backek, elsuhanó emlékképek, csak végsőkig csupaszított, szigorúan funkcionális megoldások: egy ajtó lassú nyílása, közeledő autó, kezek tétova kaparászása. Akárcsak Hitchcock java filmjeiből, ezekből is tanítani lehetne a filmes feszültségkeltés professzionális fortélyait. Mert ami megtanulható és megtanítható, az példásan ott van ebben a filmben – semmi több. Pontosabban Cathy Bates alakítása ez a több. Tésztaszerűen kövér, kicsit lompos és anyásán gondoskodó. Olyan, amilyenekkel nap mint nap találkozunk az utcán. Már az első percekben érezni lehet, hogy valami szörnyűség veszi körül, feltehetően gyilkolni fog. Lélegzetelállító, ahogy rajongó ápolónőből egy pillanat alatt tébolyult furiava változik át. Jogos, hogy ezért a filmért nem a jeles rendező, Rob Reiner, nem a sztár James Caan, hanem a színésznő Kathy Bates kapott Oscar-díjat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4160