KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mostohám a zsánerem

Varró Attila

 

Nem elég, hogy az amerikai filmesek jövedelmező sztorikat nyúlnak le Európától, de féltett mozgalmait is rendre elsajátítják, önnön képükre formálva. A cinema direct után most itt a Dogma ‘95 remake-je, InDigEnt-nek hívják és Gary Winick tapasztalt középsúlyú profi alapította 2000-ben. A mára tíz filmet jegyző társaság inkább független stúdió, mint alkotócsoport – dán elődjénél jóval rugalmasabb, kevesebbet törődik az esztétika marketingjével, és többet a filmek piacképességével, ráadásul mindössze két szabály szerepel íratlan manifesztumában: digitális videókamera és százezer dolláros költségvetés. Az eddigi csatlakozók főként kipróbált filmesek a felvevő mindkét oldaláról (köztük Richard Linklater és Ethan Hawke) – az independent piacon pedig máris komoly sikereket ért el a csapat: a tavalyi Sundance legjobb filmje (Personal Velocity) és legjobb rendezése egyaránt az InDigEnt terméséből került ki, utóbbi épp a lánglelkű alapító műve.

A Tadpole esetében (amely címét egy friss amerikai társasjáték Ebihal-rajzkártyájáról kapta) Winick éppúgy megszegte saját szabályai felét, mint Trier az Idiótáknál: 150 ezer dollárból forgatott romkomja azonban minden más követelményt kielégít. A 40 éves mostohaanyjába szerelmes, emelkedett szellemű kisgimnazista érzelmekben és félreértésekben gazdag hálaadás-ünnepi hétvégéjét bő egy órában elmesélő DV-movie sem több, sem kevesebb egy takaros családi vígjátéknál. Élvezetes alakításokkal feledtetett néhány vonalas karakterek, egyszerű alapkonfliktus és párfordulatos cselekmény – olcsó örömmozi. Szemben rendező-elvtársaival, Winick alig érezteti a médium jelenlétét, filmje mégis más lenne hagyományos technikával forgatva: noha a cizelláltabb képminőség, a jobb világítás vagy a stabilabb felvevőgép néhol előnyére válna, DV nélkül a Tadpole meghittségéből és talán spontaneitásából vesztett volna, amelyek épp legerősebb érdemei. Egyetlen gyengéje (eltekintve a kamaszfantáziákból szalajtott szerelmi háromszögtől) az idegesítően túlfogalmazott dialógusokban keresendő: az intellektuálisabb nézőréteget célzó eszmecserék nemcsak a buzgó Wunderkind, de néhol a csiszolt elméjű felnőtt-társaság szájából is idegenül csengenek. Mintha csak Woody Allen rendezte volna az Okostojást, a karácsonyi fenyő alatt talált DV-kamerával és az ünnepi vacsorára meghívott sztárvendégekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2087