KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Miloš Forman

Miloš Forman (1932-2018)

A prágai Forman

Bikácsy Gergely

Forman amerikai filmjei is értékesek, de a Fekete Péter, a Szöszi és a Tűz van, babám! látásmódját csak részben tudta átmenteni az emigrációba.

 

„Olyan forgatókönyvön dolgozom, amely teljes egészében New York-ban játszódik” – nyilatkozza pár hónappal a szovjet katonai megszállás előtt, 1968 júniusában Miloš Forman. Az interjút francia lap közli, az értő filmnézők buzgón olvassák, Prágában és Párizsban egyaránt. Hiszen a Tűz van, babám nagy nemzetközi siker, Carlo Ponti akarja pénzelni, és Forman már ezen a tavaszon is tárgyal nyugati producerekkel. Az 1968-as Cannes-i Fesztivál félbeszakadt, pedig ő volt az Arany Pálma nagy esélyese. Ha nincs a megszállás, akkor is nagyvilágba, más, tágasabb környezetbe lép. Talán kedvezőbb körülmények között egy cannes-i fődíjjal, az még Amerikában is számít. Másképp alakult: emigránsként, hazájából kitagadottként két és fél hosszú évig nem kíséri szerencse.

Ez idő alatt a New York-i kultikus művész-szálló, a Chelsea Hotel lakója: miként több más ismert és kevésbé ismert zenész, festő és író ott hitelben lakhat, sikere idején majd megadja a lakbért. Odáig azonban még évek telnek el... Forman egy 2009-es húsz perces dokumentumfilmben mesél a hotelbeli életének epizódjairól. Fontos dokumentum. Végig közelképben az ablaknál, mögötte fölülről a Central Park látványa – mint akkor a hotelszobájából. Negyven éve él Amerikában, de cseh nyelven beszél, bár nemcsak azért olyan, mintha egy cseh új hullámos film epizódjaival nevettetne. Groteszk eseményeket idéz, komikumot sem nélkülöző szállodai tűzről, meg rendező-társa, Ivan Passer hetekig üres szobájába végleg beköltöző hindu gururól. Mit nem adnék, ha prágai új hullámos szellemben megrendezte volna a Chelsea Hotel filmjét.

*

Közhely, hogy a csehszlovák film hatvanas évekbeli nagy megújulása Kafka nélkül elképzelhetetlen, és Hrabal hatása nélkül még kevésbé. Miloš Forman pályakezdése azért érdekes, mert egyetlen a cseh film megújítói közül, akire közvetlenül sem Kafka, sem Hrabal nem hatott. Az ő választása volt, hogy pályakezdő társainak a Gyöngyök a mélyben című Hrabal-epizódfilmjében (mondanám: virágcsokrában) nem szerepel. Még leginkább „hrabalosnak érezhető” első nagyjátékfilmje, a Fekete Péter rendezésekor valószínűleg nem is olvasta az 1965-ig elhallgattatott írót. Nem ismerem igazán jól a cseh irodalmat, de az induló Forman szemléletét és hangját egy magyar íróval, Örkény Istvánéval érzem rokonnak. Az Egyperces novellák első kiadása alig valamivel később jelent meg, mint Hrabal Prágában.

Hát a kortárs európai rendezők hatása? Maga Forman a korai Truffaut mellett Ermano Olmit emeli ki, valóban testvérszellemű Olminak igazi „újhullámos” kis remeklése, az Állás (Il posto). A fikcióba oldott dokumentum, az ellesettség varázsos érzését keltő fél-dokumentum vonzotta. A cseh rendezők közül őt magát és több filmfőiskolát ekkoriban végző társát hasonló „életszeletek” vonzzák – az ellesett percek, a groteszk villanások, a meglepett és meglepetést keltő minutumok, valósággal csábítják – egyelőre forgatókönyv nélküli – filmre vitelre. A mindennapi, mégis gyakran váratlan emberi gesztusok, a furcsa, de magyarázatra mégsem szoruló pillanatok, utcán, jellegtelen lakásokban, a hatalom ellenőrzése alól kicsúszott kisebb-nagyobb összejövetelek, munkahelyi táncestek, zenei rendezvények „életporos”, vidáman szomorkás, szórt világítású helyzetek – és most nem a formai megoldásokra gondolok. Ha volt ebben a korai korszakában művészi rokona, főleg Chytilová dokumentumai a testvérfilmek (az Egy zsák bolha éles humorát Forman is vállalhatta volna, akárcsak később az Éva és Vera kegyetlenebben szúró szemszögét). Hrabal sokkal inkább bújtatja, ravaszul és bravúrosan rejti írásaiban a kegyetlenségét, amit aztán Menzel szívhez szólóan, de sohasem hamiskodva még inkább szelídít. A Hrabal-életmű egyik főmotívuma, az öngyilkosság nála inkább szelíd álom – és a Szigorúan ellenőrzött vonatok után már sehol sem „főmotivum”. Olmi semmifajta gúnyt nem éreztet rokonszenves-ügyetlen hősei iránt. Az Állás és a Fekete Péter sok tekintetben rokon, de emiatt mégiscsak ellentétes látású alkotókra vall – később azután már semmiféle rokonvonás nem fedezhető fel a két rendező között.

*

Tanulságos beszélgetést őrzött meg a filmszalag évekkel később, már amerikai sikerfilmet rendező Forman és a Prágában maradt, évekig hallgatásra ítélt Chytilová között. Egy ideig arról beszélgetnek, hogy Forman számára a filmben mindig a történet a legfontosabb. Ízig-vérig amerikai filmcsináló, és mintha nem emlékezne korai prágai filmjeire, melyeknek nincs is története. A Verseny/Vizsga például egy amatőr táncdal-énekesnői meghallgatás robbanóan keserű humorú dokumentuma, (közeli rokona Gazdag Gyula induló dokumentumfilmjeinek), de a Fekete Péter eredetiségét szintén soha senki nem a történetben kereste és találta meg.

„A kritika néha a szemedre vetette, hogy a humorod merő gúnyolódás” – vált élesbe egyszer csak Chytilová, akinek némi joggal ugyanezt vetették a szemére pályakezdő filmjei óta – és nemcsak korlátolt államhatalmi cenzorok. A cseh és az európai új hullámok két könyörtelenül éles látású nemrégi fiatal rendezője beszélget itt egymással (indulásuk után azért már hosszú évekkel – és külföldön). „Csak olyan embereket tudok kinevetni, akiket igazán szeretek” – mondja Forman. Ez igaz volt a Fekete Péter, és az Egy szöszi szerelme minden szereplőjére, a bumburnyák tartalékos katonákra is a munkáslányok kisvárosi szocreál táncestélyén. De nem igaz a Tűz van, babám! iszonyúan buta tűzoltó-bálrendezőire és agyhalott parancsnokaira. Ők azért mintha ellenségei volnának a szintén nagyon buta (vagy butaságra, buta viselkedésre kényszerített) közembereinek, saját alattvalóiknak. Minden szereplő a velejéig hazug rendszer terméke. A sebészkés villogóan éles humora – ezért is tiltották be a ‘68-as Prágában. Akárcsak majdnem Chytilová Százszorszépek-jét, a Tűz van, babám! ikerfilmjét. Mai szemmel, ötven év múltán is az európai filmművészet nagy és mély szatírái, talán e műfajban meghaladhatatlanul a legnagyobbak. S nem is a szatíra meghatározás a pontos: mindkét film az abszurd világláttatás mesterműve. Ha Forman első filmjeiben Örkény Egyperces novelláinak némely vonását véljük felismerni, a Tűz van, babám! fájdalmas röhögésű abszurdja a magyar néző képzeletében joggal visszhangzik a Tóték sötét-fekete humorára. Vagy, aki tágasabb távlatban, világirodalmi párhuzamra vágyik: nem Kafka vagy Hrabal, hanem Gogol szelleme fűti lobogó lángokká a Tűz van, babám! képsorait.

 *

A Čáslavban született, cseh filmrendezőből kényszerűen amerikaivá lett Miloš Forman gazdag életmű alkotójaként hunyt el Connecticut-ban. Gazdag Gyula egy régi írása került elém, még 1985-ből (azóta sok éve már ő is az Egyesült Államokban él és tanít, de játékfilmet, ha jól tudom, nem rendezett.)

Ez az írása egy kedves-ámulatos Menzel film (a Hóvirágünnep) kapcsán hozza szóba, fájó párhuzamként Forman amerikai fordulatát: „Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy Formannak vagy Menzelnek van igaza, ha egyáltalán ez a kérdés életutakkal kapcsolatban feltehető, csak azt tudom, hogy – divat ide, divat oda – a Hóvirágünnepet nagyon szeretem, a Ragtime pedig hidegen hagy.”

Ha hozzátehetek valamit: engem Forman többi amerikai filmje is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 04-06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13685